2009.09.13.
22:26

Írta: Tacskó Muki

Fénnyé válnak a kutyák az I. kerületben

Fénnyé válnak a kutyák Budapest I. kerületében. A jelenséget lakossági bejelentések hatására kezdték el vizsgálni, nyilatkozta Süth Miklós országos főállatorvos. A bejelentések szerint a kutyák minden átmenet nélkül fénygömbbé változnak, amely pár másodpercig lebeg a hely fölött, ahol imént még a kutya állt,  majd a vakítóan fényes gömb hatalmas sebességgel elszáguld és a  horizont határán szétpukkan. A főállatorvos az eddigi eseteket megvizsgálva elmondta: „A fénnyé válás jellemzően azokkal az ebekkel történik meg, akik tisztán növényi étrenden élnek, és nyugodt, kiegyensúlyozott, úgymond jó magaviseletű kutyák.” Süth előadta még, hogy a mai napon már a XII. kerületből is érkeztek hírek hasonló esetekről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Müller Péter spirituális író szerint ezeknek az eseteknek nagy jelentőségük van: „Bolygónk komoly változás előtt áll a következő években. A megfelelő moralitású és fejlettségű emberek felemelkedhetnek egy magasabb dimenzióba. Úgy látszik ezt a változást előbb érzik meg a kutyák, mint ahogyan minden egyéb nagy jelentőségű történést is, például a földrengéseket, árvizeket. Úgy gondolom, hogy egyre több kutya fog fénnyé válva magasabb létszintre átlépni.” – írja Müller Péter egy olvasói levélre reagálva az Elixír magazinban.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kutya fény eb harmónia kerület müller péter süth miklós dimenzióváltás fénygömb elixir magazin budapest i. rezgésszintváltás növényi étrend moralitás ezotériáról mukival

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr521380018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása