2009.09.14.
17:42

Írta: Tacskó Muki

Megalakult a Jobbik homoszexuális tagozata

 

Ma tartotta alakuló ülését a Jobbik Magyarországért Mozgalom homoszexuális tagozata. Az ülést Vona Gábor, a Jobbik elnöke nyitotta meg. Köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy az azonos neműekhez vonzódó nemzettársaink is lehetnek jó magyarok, jó keresztények és így a Jobbik hasznos és megbecsült tagjai. „A homoszexualitás betegség, de a keresztény etika szerint a betegeken segíteni kell. A homoszexualitás bűn, de Szent Ágoston szerint a bűnt megvetni, de a bűnöst szeretni kell.” – fejtette ki álláspontját Vona,  amelyet nagy taps fogadott. Arra az újságírói kérdésre, hogy amennyiben hatalomra kerülnének, engedélyezni fogják-e a melegek felvonulásait, így reagált: „A meleg Jobbikosok felvonulhatnak, de csak a Jobbik rendezvényein, nemi identitásukat itt nem közszeméremsértő módon, zárt sorokba rendeződve kifejezhetik, az egyéb meleg megmozdulásokat azonban be fogjuk tiltani.” Az alakuló ülésen több száz meleg lépett be a pártba, de Vona reményei szerint ez a szám hamarosan tízezres nagyságrendűre emelkedik.

 

Elemzők szerint a homoszexuális tagozat csak ügyes politikai reklámfogás a Jobbik részéről, mivel a hétvégén a Jobbikhoz közel álló Magyar Gárda testi és értelmi fogyatékkal élők felvonulását verte szét Debrecenben. A debreceni gárdakapitány szerint a siketek, látássérültek, autisták, Down-kórosok és egyéb betegségben szenvedők menetét joggal támadták meg: „Mindenki lehet beteg, de ahhoz senkinek nincs joga, hogy artikulálatlanul üvöltözve, hülyén vigyorogva, botladozva és egyéb közbotránkozást okozó, riadalomkeltő módokon dörgölje saját problémáját a társadalom orra alá. Ugyanezt az álláspontunkat már a szeptember eleji buzifelvonulás kapcsán is kifejtettük.” – áll a Magyar Gárda debreceni szervezetének közleményében.

 

 

komment

Címkék: betegség meleg pride jobbik keresztény vak politikai marketing homoszexuális magyar gárda siket látássérült hallássérült meleg büszkeség napja értelmi fogyatékos down kór vona gabor testi fogyatékos homoszexuális tagozat politikáról mukival

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr611381504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bálint Bence 2009.10.11. 11:18:53

Háhá, ez nagyon tetszett! :)

hateyou2 2009.10.17. 12:28:38

mit fogsz te ezért kapni... amúgy majdnem elhittem

Zero_Toleransz 2009.10.17. 13:45:41

hehe. végre van matula hírügynökségi jelentések-pótló.

hengerfejtömítés 2009.10.17. 14:22:05

Ez nagyon gyengére sikerült..

egy_magyar (törölt) 2009.10.21. 14:06:53

Kedves Tacskó Muki!

Add meg a valódi nevedet, meg a címedet és szívesen meglátogatlak, hogy verjek némi tisztességet abba a szemétrevaló fejedbe! Mocskos zsidóbérenc!

egy_magyar (törölt) 2009.10.21. 14:08:21

Cenzúrázol, te szemétláda? Ámbár, mi mást várhatna az ember a fajtádtól, te féreg!

ilma 2009.10.22. 06:53:34

Egyet értek egy_magyarral!!!!!!

vitryolga 2009.10.22. 10:41:26

Tacskó Muki! Ez nagyon hülye vicc volt! Örülök, hogy ma már megírta a Hírháló, de tegnap komolyan elgondolkodtam, mert felületesen olvastam csak, és nem néztem, ki az "elkövetője" az írásnak. Humorérzékedet jó volna, ha nem a Jobbik irányában gyakorolnád, mert én kimondottan rossz néven vettem, (bár csupán szimpatizáns vagyok). Az pedig, hogy Vona Gábor fotóját is betetted cikkedbe, kifejezetten felháborító.
Kérj bocsánatot az ízetlen tréfáért!

sidesman 2009.10.22. 14:01:06

Úgy tűnik néhány agyoniskolázott honfitársunk nem fogta fel ennek az oldalnak a lényegét! Ez mind VICC!!! Csak némelyik annyira jól sikerül, hogy az egyszerűbbek be is dőlnek neki. Jobbik és a homoszexualitás? Ez olyan, mintha az SZDSZ-nek Igaz Magyar tagozata alakult volna a magyarság identitásának megerősítése jegyében. Akár erről is írhatnál Muki, és akkor már nemcsak az egyik oldalról támadnak majd. :)
Annyira abszurd pedig ez a cikk; nem értem, hogy veheti bárki is komolyan... Mindegy, csak írj tovább!

vitryolga 2009.10.24. 19:38:27

A blogodat nem szoktam olvasni, de a Hírhálón megjelent cikkel más a helyzet, ezért írtam az előző hozzászólást. Feltételezem, hogy az "aluliskolázott" jelzőt nekem is szántad, ez nem talált.

Változatlanul az a véleményem, hogy léteznek olyan témák, amelyekkel nem korrekt dolog humorizálni.

sidesman 2009.10.24. 22:52:08

@vitryolga: nem alul, hanem agyon, és nem neked, hanem a nemigazi igaz magyarnak. Az ilyen hozzászólásival csak a jobboldalt süllyeszti. Amúgy én is a hírhálón olvastam először, csodálkoztam is eléggé. Csak aztán ráklikkletem a forrásra. Mondjuk a hírháló semmiféle megjegyzést nem tett, hogy ez csak egy álhír, pedig ellenőrizhette volna forrását. De tán direkt tettek így, hogy a pletykahadjárat elindulhasson.

Hangulatjavító Intézkedéscsomag · http://polir.blog.hu 2009.10.28. 01:40:58

én a cigánytagozat megalakulását várom már nagyon... ;)

jack_the_lad 2009.11.09. 13:11:45

Sirtam a rohogestol basssszeg...nem kis telitalalat. Mondom ezt ugy, hogy alapvetoen jobbos beallitottsagu vagyok. Sajnalom, hogy szelsosegesedik a dolog manapsag, de azt meg meginkabb, hogy zero humorerzekkel vannak megaldva egyesek.

BushDoctor 2009.11.13. 02:18:54

10 pont, viva la republica !

Ostrogorsky 2009.12.25. 22:14:05

Zseniális lett a cikk, telitalálat!

talemaunique 2010.08.25. 10:09:46

Ezt én csak most olvastam és a párhuzamot komolyan tökéletesnek tartom. Annál is inkább, hogy én magam is sérült vagyok.

Ja, kedves vitryolga nem a Down-kóros fiatalok képének, hanem egy közszereplést vállaló politikus nyilvános portréjának közlése miatt ágál.
Ez édes. Komolyan. :)
süti beállítások módosítása