2009.09.21.
04:24

Írta: Tacskó Muki

Majmokon tesztelik az MDF választási programját

 

Tíz csimpánz költözött be múlt héten a Magyar Demokrata Fórum Szilágyi Erzsébet fasori székházának egy laboratóriumnak átalakított termébe. A főemlősök dolga eldönteni, hogy milyenre sikerült a párt 2010-es választásokra kidolgozott programja és az ahhoz tartozó kampány. A kísérletben a csimpánzoknak kivetítőn többször megmutatják a párt választási plakátjait, levetítik kampányfilmjeit, illetve felolvassák nekik a párt teljes, egyoldalas választási programját. A kísérletre a majmokkal együtt etológusok, reklámszakemberek, illetve a párt vezetői is beköltöztek, akik az állatok reakcióit figyelik. Egy neve elhallgatását kérő etológus elégedett az eseményekkel: „A csimpánz olyan állat, amelyik egyértelműen kifejezi azt, ha valami nem tetszik neki, de azt is, ha tetszik. A majmoknak egyértelműen tetszenek a bemutatott keresztény és európai, ugyanakkor nemzeti értékek, maximálisan elégedettek Antall József örökségével. Mikor a választási programot olvassuk fel nekik, elégedetten lihegnek, a plakátok felmutatásakor tenyerüket összecsapva ugrálnak, a választási reklámok levetítésekor pedig már rikoltozva, üvöltve tombolnak örömükben. Még Dávid Ibolya is alig tudja megnyugtatni őket.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiszivárgott hírek szerint a párton belül magáról a választási programról nem, csak arról folyt vita, hogy az állatok tagjai legyenek-e a pártnak vagy sem. Végül a munka első napján beléptették őket az MDF-be, de két nap múlva már ki is zárták a majmokat, ez azonban nem volt hatással a kísérlet sikerére.

 

Dávid Ibolya a hírrel kapcsolatban így nyilatkozott: „Megtanultuk azt, hogy nagyon egyszerű programmal, üzenettel is jól meg lehet szólítani az embereket, gondoljunk csak a haláladó, vagy korrupció hívószavakra. Ennek a koncepciónak köszönhető, hogy eddigi kampányainkkal viszonylag nagy támogatottságot tudtuk szerezni a különböző választásokon a kevés belerakott munka ellenére is.

 

A majmok az MDF-nél végzett feladatuk végeztével szusszannak egyet, de utána újra belevetik magukat a munkába: naptáruk ugyanis jövő áprilisig tele van, mivel más pártok szintén szakértőnek kérték fel őket.

 

 

komment

Címkék: mdf majom etológia etológus dávid ibolya csimpánz antall józsef értékek főemlős nemzeti magyar demokrata fórum reklámszakember választási program választás kampány európai értékek keresztény értékek

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr291395941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sidesman 2009.10.22. 12:57:46

Ha a majmoknak tetszett, akkor csak idő kérdése, és az MDF lesz a befutó :~)

vitryolga 2009.10.25. 07:38:13

Kedves Tacskó Muki! Ez tényleg szellemes, igazán tetszik. Gratulálok!
süti beállítások módosítása