2009.11.09.
07:30

Írta: Tacskó Muki

Kötelező a felelősségbiztosítás a lemezlovasoknak is – Szebb jövőt, jobb törtütemet!

Nemrég értesülhettünk róla, hogy Lemezlovas képzést indított a Zeneakadémia, de a nemzetközi helyzet egyre fokozódik! Az alábbi hírt Styxx barátunk írta meg nekünk. (Styxx egyébként egy kiváló blogot is vezet egy kicsit komolyabb témában.) Ti már megkötöttétek? Szegény B. Tóth László ha ezt előre látta volna!

 

 

A DJ-tevékenység magyarországi szabályozásában újabb mérföldkőhöz értünk. A teltházas Jeszenszky  Arénában a szigorú mértani formációban felálló lemezlovászok „Ein Zsolt, ein Führer” felkiáltással üdvözölték vezérüket, aki rövid, ám szenvedélyes beszédben méltatta a Hosszúszettek éjszakáját követő szakmán belüli megtisztulás üdvözítő hatását. Ezután az ifjú lemezlovasok avatása kezdődött meg az „Eins, Zwei, Polizei” szívhez szóló melódiájára. Jeszenszky elmondta, hogy a fegyelmezett utánpótlás nevelését fellendítette a nemrég bevezetett DJ-Jugend tagság és ismertette a DJ-szabályozás legújabb eredményét, a lemezlovasok számára kötelezővé tett felelősségbiztosítást.

 

A DJ kötelező felelősségbiztosítás megkötésére egyetlen biztosító szerzett jogosultságot, a Shame 54 Zrt., a közbeszerzési eljárásban ugyanis e Bermuda-szigeten bejegyzett társaság pályázata bizonyult az egyedül érvényesnek. A kötelező DJ felelősségbiztosításon felül emeltdíjas prémium kombinált csomagok is választhatók. A „Jobbágy” brand névvel köthető alapcsomag mellett emeltszintű „Király”, illetve fullextrás „Császár” csomagot is kínál a szakbiztosító. A Császár csomag nem pusztán a táncparketten bekövetkezett balesetek sértettjeit kártalanítja, hanem a partydrogok hatására bekövetkező diszkóbalesetekből származó kár megtérítését is lefedi.  

 

Az alábbi szerződési nyomtatványt olvashatóan, lehetőleg nyomtatott nagybetűkkel és golyóstollal töltse ki!

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: dj biztosítás shame lemezlovas kötelező felelősségbiztosítás normakövetés tacskó mukival életmódról mukival lemezlovász dj jeszenszky hosszúszettek éjszakája

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr71510478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása