2010.04.20.
07:54

Írta: Tacskó Muki

„A Birkák bégetése, vagy a Disznók röfögése közepette”

 

Több száz pályamű érkezett a „Négy év pornó” című írásban közzétett pályázatra, amelyben azt kértük: mindenki írja meg, hogy mit csinál a választás napján ahelyett, hogy papírokra ikszelget. A számtalan kiemelkedő írás közül most következzék elsőként a bronzérmes alkotás A L. tollából, amely fiatalos stílusával és erősen gonzós hangvételével vágja pofán a tisztelt olvasót.

 

"Több okom is van arra, miért nem megyek szavazni. Van pár, amibe jobb nem belefolyni (nem is fogok), de van pár kevésbé nyomós, ám mégis olyan, amitől nem olvadnak el a virtuális betűk pixeljei.

 

Először is, kurvára untat már ez az egész dolog ezekkel a különböző, vad, egzotikusnak szánt színekbe burkolózó politikai csoportosulásokkal; valamiért a pirosról mindig a vér, és belső szervek, a narancssárgáról a hányás, a vidám újfasiszta egyenruhákról meg egy elfeledett, földalatti, több száz éves beavatási rítusokkal felvértezett néptánc-szekta jut eszembe. Mind nevetséges, és visszataszító egyben, és amúgy vicces, mert mindezt épp kampánycsend alatt írom. Szinte kedvem lenne kifutni az utcára, mondjuk egy új kátyúról szóló tényfeltáró riportfilm forgatására, és "BASSZÁTOK MEG XY, ÉS XY, ÉS TE IS, XY!!!"-feliratú transzparenst vinni magammal, hogy sok-sok vágnivaló legyen a cuccon.

 

Én úgyis otthon leszek. Még ha elég érett is lennék ahhoz, hogy felelősségteljesen szavazzak...túlságosan nagy bennem a gyűlölet minden iránt, ami mostanában (?!) zajlik ahhoz, hogy vegyem a fáradtságot. Valószínűleg Pink Floydot hallgatok majd, és a Birkák bégetése, vagy a Disznók röfögése közepette elfojtott röhögéssel gondolok azokra a szerencsétlenekre, akik egy szavazófülkében dugják egymást, miközben épp beikszelnek valami pártot, ami nagy valószínűséggel majd szexuálisan is ingerli őket, már ha elképzelhető egyáltalán egy ennyire gusztustalan dolog (mint ahogy...sajnos elképzelhető). Én felhajtok egy üveg barna sört a saját egészségemre, és mindazokéra, akik nem mennek el szavazni.

 

Tényleg, nemrég azt hallottam, hogy ezzel a lépéssel a szélsőségeseket támogatjuk valamilyen áttételes módon. Lófasz a seggükbe; én úgy fogom fel, hogy SENKIT nem támogatok ezzel a lépéssel (ugyanis nem akarok), és örömet okoz számomra, hogy legalább miattam eggyel kevesebb ember támogatja azokat a kövér hízókat ott, abban a neogót hodályban.

 

Én vízipipázni fogok otthon, és Monty Python-t nézek, olyasvalakik szellemi termékét, akik szintén soha nem tudtak, és nem is akartak kiegyezni ezzel a szétszakadt világgal. Én inkább megnézem a Félelem És Reszketés Las Vegasban -t, meg a Brazil -t, hogy minél távolabb legyek attól a bizonyos kis X-től, ami annyira széthasítja, megőrjíti, felkavarja, és szétporlasztja az emberiséget. A Brazil végén a főhős fizikai teste a visszataszító realitásban marad, ám elméjében a képzelet ült örömünnepet - aki látta a filmet, tudja, miről beszélek. Hát én majd befuckolok egyet a szavazó csőcseléknek, akik bedőltek a Szavazni Hívó Harang (Division Bell...) érces kongásának, mert túl jól érzem magam ahhoz, hogy hagyjam tönkretenni a kedélyállapotomat. Meg különben is: egy jó barátom elmondta, hogy már több alkalommal nem adtak neki reklámtollat ajándékba. Hát menjenek a picsába."

 

13 komment

Címkék: brazil választás szavazás pink floyd bell division polisz politikáról mukival

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr21935295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ganter 2010.04.20. 19:41:13

HEHE
Nincsenek hozzászólások

Persze...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.20. 19:41:13

Aham, ez tök jó... csak akkor egy büdös szavad nem lehet majd a jelenleg megválasztott kormányra, ha nem tetszik majd valami intézkedésük. Ugyanis te azért sem tettél semmit, hogy ne ezek legyenek.

A magyar politika tényleg egy óvoda, és ez baromi mód nem jó, viszont azt se árt észrevenni, hogy ezen változtatni max. akkor lehet, amikor épp' választás van.

ennél a szar dumánál amúgy még az is jobb lett volna, hogy nem lát a kedves levélíró hiteles politikai erőt a magyar színpadon, mert az legalább hihető. ez az öncélú szarás a világra meg szánalmas, divatdepresszió.

Wolfgang (törölt) 2010.04.20. 19:41:13

Mint választó, annyit mondhatok, szerencse, hogy az ország 60 százaléka nem olyan szellemi nyomorék, mint a szerző.

tippan 2010.04.20. 19:41:14

Gratulálok a pályaműhöz.
Teljes leki-szellemi sivárság kutyaszarja az álintellektualitás celofánjába csomagolva.
Nyami..
fogyasszátok

törppapa 2010.04.20. 19:41:14

Ajándék reklámtollért elmennél?
A birkák bégetése és a disznók röfögése mellől úgyis már csak a te "iá" szöveged hiányzik.
Aztán majd megint sírsz, hogy a fejed felett döntöttek a te sorsodról...

pillantás · http://www.eloszto.hu/ 2010.04.20. 19:41:14

Jézusom milyen pofa lemeze van a kis hölgynek :)

szárny 2010.04.20. 19:41:14

"Nincsenek hozzászólások."

Ezt nem is csodálom.

harcsabajuszos 2010.04.20. 19:41:14

A fenenagy európai demokráciában egy lehetőség van, hogy megmutasd szánalas kisszerű életed elkötelezettségét.
Ez olyan, mint amikor csorogsz a folyón és látod, hogy eltűnik a horizonton. Dönthetsz, hogy a jobb vagy a bal part áll hozzád a közelebb. Vagy leszarod a partokat, mert szerinted felesleges bármit is tenni, s ennek örömére belecsorogsz a szakadékba.
Én inkább kikötök a nekem szimpatikusabb parton és utána meglátom, mi is lesz.

Ganter 2010.04.20. 19:41:14

Ez a blog egy újabb próbálkozás a vörösök részéről.

KB annyit jelent, hogy ha nem szeretem a babfőzeléket, meg a káposztástésztát, akkor inkább éhenhalok.

Kommunisták! Mikor takarodtok már el oda, ahonnan jöttetek?

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.04.22. 08:22:40

A kommentek alapján a végső konklúzió, hogy Tacskó Muki mazochista, vagy az utolsó vörös partizán.

Szerencsére nekem még van időm megoldani a választási dimemmát, most vagyok 12 éves. Bácsinénik kommentjei alapján maradok is.

Zero_Toleransz 2010.04.26. 14:20:03

@Levéltáros:
a megfejtés a középső.

Ezen kívül maradj 12 éves, annál jobbat nem is tehetsz. Viszont a Brazilt nézzed meg, abban benne van minden.

Herkules Irma 2010.05.16. 19:20:37

@dübörgő gazdagság:

dübörgő gazdaság kommentje egy újabb próbálkozás a vörösök részéről.

KB annyit jelent, hogy ha nem szeretem a babfőzeléket, meg a káposztástésztát, akkor inkább ne olvassam dg hülyeségeit.

Herkules Irma, egy másik vörös

D Days 2010.05.23. 12:12:58

Hm, erre mondják, hogy rossz az, aki rosszra. Szavazófülkés szánalmas dugás ötlete felmerül, akkor már nincs minden rendben:)) Kicsit ilyen nem tudom mit kezdjek magammal bölcsész vagyok stílusúra sikerült, amúgy ColT első mondatát érzem korrektnek, még ha régi is a poszt:) Amúgy meg a poltika sosem lehet tökéletes, mint semmilyen nagyobb kollektíva, vannak tisztességes és tisztességes emberek. De nem mindegy a mérték sem.
Wgyébként totál off, de máshogy találtam ide.
Olvasgattam a posztjaidat a DG-on, és felmerült bennem egy alapvető probléma:) Szerintem a liszt nem annyira egészséges, még ha teljes kiőrlésű, biotönköly is. És a többi. Egy ideig próbálkoztam a vegánsággal, és jót is tett, hogy leálltam a tejtermékekkel, pld. a kis házi tejeim ivásával, sajnos hiába szeretem őket, ártanak a szervezetemnek. De a lisztes ételeket meg kifejezetten ártalmasnak tartom a súlyom szempontjából:) Úgyhogy húst eszegetek, még ha nem is gyakran, de jóllakat, jót tesz. Az nagyon nem kellemes, ha valaki vegán egészségről prédikál itt-ott, közben meg margarint és lisztet nyomat magába folyamatosan. Mit gondolsz a liszt-témáról?
süti beállítások módosítása