2009.09.23.
04:19

Írta: Tacskó Muki

Pina lett a jele az óvodában

Nagy a felháborodás Szegeden. Egy helyi óvoda ugyanis változtatott eddigi gyakorlatán és a gyerekek új, merőben meglepő jeleket kaptak, az eddigi vödör, lombos fa, maci helyett a most kezdődő óvodai tanévben. Az egyik középső csoportos kislány új jele például az eddigi mókus helyett „pina” lett. Egy nagycsoportos fiú ruháira ezután a „gépfegyver” jelet kell ráhímezni. Egy másik kisfiú a „Xanax” jelet kapta.

xanax.jpgKovács Ildikó, Ildi néni így magyarázza az eseményeket: „Először az ötletnek csak az a része fogalmazódott meg bennünk, hogy egyfajta büntetésként kapjon néhány gyerek új jelet, és ne mindegyik. Klárinak például azért adtuk a pina jelet, mert kihívóan viselkedik a fiúkkal, folyton provokálja őket. Tomi az agresszivitása miatt lett géppisztoly, Balázska pedig túl tompa, folyton csak aludna, ezért a Xanax. Aztán rájöttünk, hogy miért ne szembesülhetne mindegyik gyerek már most kiskorában a valósággal, ez az óvodai alapprogramnak is fontos célkitűzése. Miért is kéne őket álomvilágban tartani?   Ezért változtattuk meg végül mindenki jelét, a kiscsoportosok meg már eleve ezeket az új jeleket kapták.”

 

A szülők nagy része felháborodott és követelik vissza gyermekeiknek az alma, dobókocka, cumisüveg, pipa, síléc, furulya, hó, hógolyó, fű kakas, talicska, bohóc, varázspálca, szendvics és egyéb hasonló jeleket. Van olyan szülő is, aki szerint mindegy, mi a jelük, a gyerekek még úgysem értik ezeket a fogalmakat: „A lányom legalábbis mindig vidáman meséli, hogy ma például atomrobbanás, illetve heroin voltak a naposok.”

44 komment · 1 trackback

Címkék: gépfegyver óvoda nevelés pedagógia óvodás xanax óvodai jelek nevelésről mukival

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr211400371

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Beszámoló a Konferenciáról 2011.02.26. 00:03:14

Tudósítónk jelenti2011. február 21–22-én rendezték meg Budapesten a kisgyermekkori nevelés minőségéről szóló nemzetközi konferenciát, közismertebb nevén az óvodatanácskozást.A konferenciáról most rövid beszámolóval jelentkezünk, elemzéseinket kés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz-a-kaller 2009.10.07. 09:35:12

Ez most tényleg komoly???
Mert ha igen, akkor szóhoz sem jutok! Nem vagyok maradi, de ez azért mégis gáz!!!

magyar-magyar szótár 2009.11.11. 16:53:29

Aszittem, hogy Ikkikónénit két kövel írjuk :((((((

magyar-magyar szótár 2009.11.11. 16:54:54

Látom, hogy Ilyuska egyébként csípőnaciban jár és a bugyipántot is rendszeresen leigazítja .

Lénuska 2013.10.24. 19:17:50

Remélem ez csak egy hülye vicc.

Alaister Grand 2013.10.24. 21:27:06

Bammeg, de hülye vagyok. Először komolyan vettem.

salapapa · http://salapapa.hu 2013.10.27. 13:19:00

szerintem ilyen nincs is.
ahogy zsiráf-állat sincs. :P

Xinyu 2013.10.27. 18:55:51

komolyan mondom nem szégyenlitek magatokat hogy ilyen sztorit találtok ki???? csak nehogy valaki feljelentsen titeket.......

sorica123 (törölt) 2013.10.28. 23:53:25

@Krisz-a-kaller: az atomrobbanás volt a napos c. mondaton felröhögtem.
Egyébként nem is a nem babaszobába való dolgok miatt nem lenne szimpi az ötlet, ha lenne, hanem, mert nagyon minősítgető. Büntiből rád hímezek egy pinát, amiért emelgeted a szoknyádat - pina vagy, kész. Ratatázol, fellököd a többieket? Akkor te meg géppisztoly vagy, rád is varrjuk szépen a billogot... (Bár ezt jelek nélkül is képesek előidézni a pedagógusok, ha már így bekomolyodtunk)
Szóval kicsit azért lenne gáz, mert összességében még röhögni is lehet rajta, meg nem az összes gyereknek gáz ez (nem mind büntiből kapott új jelet, és hát "ma az Atomrobbanás volt a napos"), de akiknek viszont az lenne, azoknak nagyon. És peeersze, kishüje még nem érti (vonatkozik ez a fentebb vázolt jelek nélküli "billogozósdira" is!).
A minap valaki leírta betűvel ainternetbe bele azt, hogy egy gyerek ugyan már, mire emlékszik 6 éves korából. Bazki, semmire, tízéves korig aranyhalak... Hüjefelnőtt. Kétbazmeg, _kettő_ éves kor előtt nincsenek körvonalazott emlékek. (És fel is bosszantottam magam rajta, mert ez tényleg háhogymongyam szépen, hülyeség, na.)
Na mindegy, ennek a szelidített változata (pl választható jelek, nem ildikónéni babaháza az óvoda) nem is lenne akkora blaszfémia. Értelemszerűen a józan észen kicsit bentebb, érted heroin, úgyis hall ilyeneket a kölök és megkérdi, mi az, valahogy óvodai jelnek elég abszurd, óhatatlanul kapcsolatba hozza az ember a megjelölttel... Elképzelem: "és anya, mi az hogy heroin" "hát az egy kábítószer", esetleg még plusz belekérdez, és aztán visszacsoszog csórikám a szobájába, hogy egy mérgező szer a jele, amitől egy darabig lebegős az ember, aztán meg ha nem vigyáz, akkor meghal. Hö? Szóval nem kell a gyereket gyogyósnak nézni, de ez tényleg borzasztó idétlen lenne.

lakatka01 2013.10.29. 19:54:47

Hát ez pazar! Korunk pedagógiája. Hogy lehet egy óvodás kislánynak ilyen jelet adni?! Senki nem veszi észre, hogy beteg ez az "feltaláló"?!!! Neki vajon mi volt a jele? faragott műbroki...? Idióta, beteg nem normális hülyepicsa!!! Kíváncsi lennék egy helytálló válaszra... van olyan ovis kislány, aki azt sem tudja, mit jelentenek a csúnya szavak. Oké. óhatatlan, hogy megtudja...de miért kell már oviban???!!! nem elég torzult már így is a világképük?! így kell elrontani a gyerekeket. Csak gratulálni tudok annak, aki ezt engedte...vagy kitalálta... ássa is el magát

lakatka01 2013.10.29. 20:00:50

ja...meg mi az, hogy vannak olyan szülők, akiket ez nem zavar????!!! hát én a "szülő" helyében, az állkapcsát tépném le annak, aki kitalálja ezeket...

Pagcy 2013.10.30. 05:24:03

Kellemeset mosolyogtam a bejegyzésen, köszönöm az írónak. :D
Külön hálával tartozom a néhány kommentelő agyhalottnak aki komolyan vette, veletek teljes az élmény. ;)

Tolesz 2013.10.30. 19:22:52

Talicska és Nokiás doboz is lesz a jelek között?

Mészáros Laci 2013.11.01. 10:34:10

mi ez, április bolondja?

pirimogyoró 2013.11.01. 11:14:23

Érdekes, hogy néhányan nem mérlegelik, amit olvasnak :)
Simán el lehet hinni bármit, ami le van írva? Ez azért elég ciki :)

PomberMaci 2013.11.01. 22:25:38

Már Petőfi Sándor is megmondta, hogy nem kell mindent elhinni amit leírnak az interneten.

Major Malfunction · http://weyland-yutani.org 2013.11.02. 13:04:02

Nwem értem mi a probléma azzal, ha valakinek kézigránát a jele.

Sol Metta 2013.11.02. 17:47:23

Nem tudom miért kell ezen fennakadni, nekem is hallucinogén gomba (légyölő galóca) volt a jelem, mégsem panaszkodtunk. :D

Bódi Lilla 2013.11.04. 16:49:52

Szerintem ez csak kitaláció!Miért is csinálnának az óvónők ilyet a gyerekekkel?A szülők dolga hogy megtanítsák a gyerekeiknek hogy mi a valóság...nemde?nyugodtan lehet kontrázni,de nagyon nem izgat.
Véleményem szerint valaki nagyon unatkozhatott aki ezt a baromságot kitalálta...Minden esetre az illetőt sajnálni nem tudom...

Gerilgfx 2013.11.04. 17:02:11

@Xinyu: oszt mégis milyen jogcímen jelentenék fel őket? az, hogy neked nem tetszik, nem áll meg a bíróság előtt.

maricska 2013.11.04. 18:46:10

Ha nem vettétek volna észre, ez a magyar népmesék,egyik filmkockája.
Benedek Elek meséje, a címét nem tudom, de arról szól, hogy aki kitalálja, mi van a királylány testén, akkor övé a lány, és a fele királyság.Három csillag van a királylány testén, bronz a térdén, ezüst a mellén, és arany az ágyékán.
Az a probléma, hogy ma már senki nem olvas klasszikus mesét, és nem gép fegyver, hanem csak puska, amivel naponta játszanak a fiú gyerekek.

aszekelyek 2013.11.05. 10:02:10

Ez a hírcsárda leányvállalata ? -egyébként tényleg vannak nem a pályára való óvodapedagógusok is... ha nem is szó szerint ilyeneket mondanak, tesznek de hasonlóakat igen.

algi 2013.11.05. 10:20:43

@Krisz-a-kaller: Ez nem maradiság kérdése. Én teljesen azért vagyok, hogy nem hagyományos jeleket válasszanak maguknak a gyerekek, de itt nem arról van szó, hogy megismertetik velük a valóságot, hanem arról, hogy úgy viselkednek velük, mint a legdurvább környezetben. Az óvodának nem az a szerepe, hogy úgy szekálja a gyerekeket az óvónéni, mint az utolsó büdös utcai bunkó, és lepinázzon egy lányt csak azért, mert ugyanolyan kihívóan viselkedik, ahogyan azt mondjuk a fiúktól kifejezetten el is várják.

Az nem a valóság megismertetése, hogy direkt bántják őket, mert a valóságban is bántani fogják az embereket. Ez szimplán arról szól, hogy az óvónéni sértegetheti a gyerekeket.

Ulficsek 2013.11.05. 11:37:12

Szerintem ez csak "jó poén ", kitaláció, hogy provokálják a népet, aki beveszi, az megérdemli.

Alexa Hajnal Loveli 2013.11.05. 18:15:25

Nekem óra volt/még is elkések minden honnan/meg cseresznye.....akkor annak is van jelentése?!!

Csore60 2013.11.05. 18:43:04

@Alexa Hajnal Loveli: Hogyne. Azért késel el mindenhonnan, mert túl sok cseresznyét iszol. Nálad is elérte a megfelelő hatást az ovis jel. Nekem esernyő volt a jelem. Erre fel, mindig elhagyom az ernyőimet. Vajon mi lehet azokkal a csoport társaimmal, akiknek mozdony, hintaló, vagy éppen szék volt a jelük? :)

nutzo 2013.11.06. 14:36:09

Ahelyett, hogy szembesítik a gyermeket a jellemével, talán-talán formálni kellene..vagy a kedves Óvónők formálták, hagyták így szocializálódni a rájuk bízott kincseket?
Én elhiszem, tudom, hogy sok gyermek hoz magával otthonról nem megfelelő nevelése, családi környezete miatt szociálisan kevésbé elfogadott viselkedésmintákat. Én nagyokat tanítok, de még soha nem neveztem el senkit faszkalapnak...majd az óvónéni fiával kezdem..esküszöm, a szülők helyében azonnal kivenném a gyerekeket...keressék csak a kedves "óvoda pedagógusok" a normatívát és a bérüket. Aztán választhatnak maguknak jelet.

nutzo 2013.11.06. 15:24:46

@maricska: Marcsika, te hogy rajzolnál le egy "pinát" szépen?

Murugya 2013.11.06. 16:46:20

Nálunk, a Százszorszép Bukakke Óvódában már évek óta vannak ilyen jelek, sőt.
A nagyon rossz gyerekek gecifoltot kapnak a ruhájukra, a rendetlen kisgyerekek pedig vibrátorokra térdelnek a sarokban!

maacz 2013.11.06. 21:17:52

sokan panaszkodnak, hogy a felháborodó kommentelők nem veszik észre, hogy ez egy kitalált történet vagy sem...itt nem az a lényeg, hogy észrevegyük, hogy ez egy kitalált történet, hanem, az hogy gondolkodás nélkül beleéljük magunkat a szülők szerepébe, mintha ez tényleg egy megtörtént eset volna és képesek legyünk rá megfelelően reagálni. úgy hogy aki azon csámcsog hogy kitalált szöveg vagy sem, az az agyhalott:)
2 perce · Tetszik

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.08. 01:55:54

@maacz: már bocs de te vagy az agyhalott, ez ha április 1-én van akkor oké, egyébként azért kitalálni idióta híreket hogy beleélje magát a szülő a helyzetbe????? mi a faszom? szerintem nincs egy nap annyi szarság ebben az országban amibe épp elég beleélni magát a szülőknek? még kreáljunk is hozzá ilyen baromságokat...

György Márk Tanczer 2013.11.08. 02:52:58

Eloszor nevettem magan a bejegyzesen. Na de amikor olvastam a kommenteket.... koszonom az elmenyt! :"DDDd

Gizus Urbán 2013.11.08. 11:17:57

Az ilyen óvónőnek taligát meg vaslapátot kellene a kezébe adni, ott aztán álmodozhat

kdorozs · http://kdorozs.blogger.hu 2013.11.08. 14:06:37

Ez olyan hírcsárdás álhír, képtelenség elhinni hogy ilyen idióta óvodapedagógusok léteznének...

Shörluck Homles 2013.11.09. 23:31:23

Nem rossz, nem rossz, de a kommentek még jobbak! :-)

Jucus40 2013.11.11. 07:35:23

Ez most komoly? Mert ha vicc nagyon durva!

sassné 2013.11.11. 12:58:34

Nem jutok szóhoz! 40 éves óvodapedagógusi múlttal a hátam mögött ilyen felháborító dolgot még nem hallottam. Nem elég, hogy kirekesztik azokat a gyerekeket akikkel valami gond van, de ilyen durva dolgot bevezetnek.....Ha ez valóban igaz, nagyon nagy a gond, de szerintem ez csak vicc.....legalábbis remélem.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.11.17. 13:07:26

Atomrobbanásról jut eszmebe, a legnagyobb poén az volt amikor a retekklubban bemondta a bödönhangú szpíker, hogy "Ne menjenek sehová mert perceken belül kezdődik az Armagedon!". Nem is mentünk sehová... :)))

qwik 2013.11.20. 22:57:29

Atya ég, hova sűlyed a hülyeség ebben az országban ??? Jó hogy nem égetik a gyerek homlokára , mint egy billogot . Elég nyomot hagy a lelkükben egy negatív megbéjegzés így is. Ha ez igaz, jövőre akár kurva,strici,bunkó,tolvaj, is lehet pld egy gyerek jele ?
Ha pedig kacsa , szégyen fólt ez a blog , ugyebár . Csak a hatásvadászat kedvéért íródott ? Netán azért tükröz némi igazságot az országunkban történhető dolgokról.
Bármi megtőrténhet.

Raffay83 2013.12.07. 19:30:41

@qwik: Hát hallod, ilyen penetránsan botrányos helyesírással tényleg bármi megtörténhet.

pUxlock 2013.12.10. 22:44:40

Jót röhögtem rajta, de azokon a hozzászólókon még többet akiknek nem esik le már a címből hogy ez egy poén. háhhhááhááá

fotózós 2014.03.19. 20:32:20

@maricska: Igen, ezt azonnal felismertem, ez a magyar népmesék rajzfilm sorozat egyik része.
Szabó Gyula kellemes hangja volt alatta a szöveg és arra is emlékszem, úgy nevezte hogy a ,,csúnyája".
Nem használta azt a csúnya pina szót :))))