2009.10.06.
18:05

Írta: Tacskó Muki

Mese-diafilmen jelenik meg Csernus Imre új műve

2009 októberének közepén kerül a boltokba a népszerű pszichiáter új, önismeretről szóló munkája „Mert egy szar vagy” címmel. A mű rendhagyó módon nem könyv formában, hanem vetíthető diafilmen jelenik meg. Összesen huszonkét darab színes rajzot tartalmaz és mindegyik diához csupán egy, maximum két mondat tartozik. Dr. Csernus elmondása szerint diafilmje egyfajta önismereti-önfejlesztő „tananyag”. „Az a hangulat, az a lelassulás, az a relaxált állapot, amit az emberekben a gyerekkorukból megismert diavetítés hangulata felidéz, fantasztikusan segíteni fog abban, hogy az ebben a művemben leírt gondolatok, tanácsok valóban elérjék olvasóim lelkét, ezért döntöttem emellett a forma mellett. A tömörségre is ezért  figyeltem a megírás során, hiszen a mű alig több mint harminc mondatból áll. A «Mert egy szar vagy» ezzel akarja felidézni a szent szövegek lényegre törő bölcsességét.” – állítja Csernus.

 

A könyv bemutatóján arra a kérdésre válaszolva, hogy nem furcsa-e egy ilyen terjedelmű műért és a benne foglalt egymondatos tanácsokért 2900 forintot elkérni, Csernus elmondta: „Ha ezt kérdezed tőlem, akkor azt feltételezed, hogy én hülyét csinálok az olvasóimból és lekezelem őket. Azt feltételezed rólam, hogy egy szar vagyok. Projektálsz, méghozzá a saját gyengeségedet, kapzsiságodat, sekélyességedet. Ezáltal te magad leszel szar ember. Erről szól ez a mű is. De hogy válaszoljak a kérdésedre is: nem kezelem le az olvasóimat, csak a helyén kezelem őket. Most pedig azt látom rajtad, hogy szörnyen elsápadtál, jól látom?”

 

Csernus Imre bízik abban, hogy ez a diafilmje legalább akkora siker lesz, mint A férfi, illetve A nő című könyvei.

 

 

komment

Címkék: mese pszichológia önismeret dr. önfejlesztés diafilm csernus imre

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr971431856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zabpehely02 2009.11.02. 15:29:35

ez nagyon ott van, hihetetlen szuper ötlet egyébként!

Robbantó 2009.11.27. 14:00:52

szopd le magad csernus, én szar vagyok, de te sem leszel jobb
süti beállítások módosítása