2009.10.15.
06:59

Írta: Tacskó Muki

Hogyan fogjunk bűnözőt? - Heti Normakövetés Tacskó Mukival

A tacskomuki.blog.hu normakövető rovatából múlt héten már megtudhattuk, hogy bűncselekményt követünk el, méghozzá a lelkiismereti és vallásszabadság bűntettét, ha autónkkal az ünnepi körmenet alkalmából tartott vallási ünnepségen részt vevő személyek közé hajtva és pisztolyunkat a körülöttünk levő személyek felé fordítva, lelövéssel fenyegetve kényszerítjük a körmenetben részt vevőket arra, hogy számunkra a gépkocsival való továbbhaladást biztosítsák. Ma pedig kiderül, hogy az eszközök milyen tárháza áll rendelkezésünkre a bűnözők elfogására. Például berakhatjuk őket a kocsink csomagtartójába, ahogyan azt alábbi esetben is tette a talpraesett állampolgár.

 

 

Nem valósítja meg a személyi szabadság megsértésének a bűntettét, aki a bűncselekmény elkövetésén tetten ért és a helyszínről menekülő személyeket a gépkocsijával üldözőbe veszi, őket elfogja, majd a csomagtartóba kényszerítve a lakására szállítja, és nyomban értesíti a rendőrséget [Btk. 10. § (1) bek., 175. § (1) bek., Be. 91. § (5) bek.].

 

A megállapított tényállás lényege a következő. 1998. március 7-én a fiatalkorú G. Sz., T. Z., G. G. és F. Z., valamint Ny. Gy. névnapi italozás után 21 óra 30 perc körüli időben hazafelé indultak. Útközben hangoskodtak, énekeltek. Amikor az I. r. terhelt lakása előtt haladtak el, a fk. G. Sz. az I. r. terhelt kerítése mellé ültetett öt darab nyírfacsemete közül egyet vagy kettőt kitört. A terheltek felfigyeltek a hangos éneklésre, zajongásra, majd észlelték a facsemete megrongálását. Az I. r. terhelt személygépkocsijával a terheltek a társaság után indultak, hogy őket felelősségre vonják. Ötszáz méter megtétele után utolérték őket, és ekkor az I. r. terhelt hangosan kiabálva kérdezte, hogy melyikük törte ki a facsemetét. Ezután a fk. G. G.-t, a fk. G. Sz.-t és a fk. T. Z.-t egy-egy alkalommal arcul ütötte, amitől azok a földre kerültek. A fk. F. Z. és a fk. G. G. a helyszínről elszaladtak, őket az I. r. terhelt futva követte, eközben a II. r. terhelt a távozni kívánó többi személyt ütésre emelt kézzel felszólította, hogy maradjanak a helyükön. Az I. r. terhelt rövidesen visszaérkezett, és ekkor felszólította a fk. G. Sz.-t és a fk. T. Z.-t hogy szálljanak be a gépkocsi csomagtartójába, miközben az I. r. terhelt G. Sz. hátát megütötte. A csomagtartó fedelét rájuk zárták, visszamentek az I. r. terhelt lakására, a gépkocsival beálltak az udvarra, és a rendőrséget értesítették. A gépkocsi csomagtartójának a fedelét felnyitották, azonban a sértetteket nem engedték kiszállni a csomagtartóból. A rendőrség kb. tíz perc múlva érkezett a helyszínre, amikor a sértettek kiszállhattak a csomagtartóból.

 

(…)

 

A Be. 91. §-ának (5) bekezdése szerint a bűncselekmény elkövetésén tettenért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt haladéktalanul a rendőrségnek vagy ügyészségnek átadni, ha pedig erre nincs módja, ezek valamelyikét értesíteni. A törvény a tettenért személy elfogásának módját nem határozza meg. Az elfogás kifejezés azonban értelemszerűen magába foglalja a tettenért személy mozgási, cselekvési szabadságának a korlátozását, ellenállásának leküzdéséhez, menekülésének megakadályozásához szükséges és elégséges erőszak alkalmazását. Nyilvánvaló, hogy a cselekmény jogszerűsége csak addig állhat fenn, amíg a cél elérése érdekében elkerülhetetlenül szükséges. Az adott esetben a terhelteknek az a cselekménye, hogy a tettenért személyeket rövid útszakaszon a gépkocsi csomagtartójában szállították, majd a kinyitott tetejű csomagtartóból a rendőrség tíz percen belüli helyszínre érkezéséig kiszállni nem engedték, nem haladja meg az állampolgári fellépés törvény által biztosított kereteit. A terheltek cselekménye többletmagatartást nem valósít meg, a rendőrséget nyomban értesítették. Cselekményük nem járt az emberi méltóság súlyos megalázásával, és nem okozott olyan mérvű jogsérelmet, amely elkerülhető lett volna, ez volt az adott esetben a tettenért garázdálkodó fiatalkorúak elfogásának szükséges és lehetséges módja, így a terheltek cselekménye nem lépte túl a törvényi engedély kereteit. Mindezekre tekintettel a terheltek cselekménye jogellenesség hiányában a Btk. 10. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel nem bűncselekmény. Így a terheltek büntetőjogi felelősségének megállapítására az anyagi jog szabályainak [a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontja] megsértésével került sor.

 

A határozat teljes szövege itt olvasható. 

 

 

Társadalmi küldetés

 

A Normakövetés Tacskó Mukival rovat célja, hogy az állampolgárokat rendre, fegyelemre szoktassa. Ahogyan a Tekintetes Úr nevű kamarakórus énekli Rendet! című kórusművében:

 

Zsandárt közterekre

kalodát és bitót!

Botozással teremtünk majd

européer nívót

 

Rendet!

 

Szólj hozzá!

Címkék: bűntett btk csomagtartó garázdaság büntető törvénykönyv életre nevelés személyi szabadság megsértése normakövetés normakövetés tacskó mukival tacskó muki normakövető rovata

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr471450504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.