2009.11.20.
07:58

Írta: Herkules Irma

A H1N1-vakcina csodálatos mellékhatása: a vándorszőr

 

fizetett hirdetés

 

Bár csütörtöktől hivatalosan is H1N1-járványról beszélhetünk Magyarországon, a kismamáknak és három év alatti gyermekeknek mégis van okuk az örömre, a vakcinák őket érintő vizsgálatai ugyanis a hét elején kiváló eredménnyel zárultak.

 

Számtalan nevetséges összeesküvés-elméletet született a betegséggel és az oltóanyaggal kapcsolatban, a Mikulás (és/vagy Télapó) ünnepségek tudatos ellehetetlenítésének tételétől egészen bolygónk emberpopulációjának vakcinával történő drasztikus csökkentésének banális teóriájáig, ennek ellenére elmondhatjuk, a helyzet ma reménykeltőbb, mint korábban bármikor. A vizsgálatokból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a kismamák és harmadik évüket még be nem töltöttek pénzükért cserébe nem csak a súlyos betegséget, illetve az esetleges halált kerülhetik el, ennél sokkal többet kaphatnak! A vakcinának ugyanis van egy eddig titkolt, ám annál szórakoztatóbb mellékhatása, mely kizárólag náluk jelentkezik, ez pedig nem más mint: a vándorszőr!

 

Gondolt már arra, hogy apró csemetéinek arcát egy szép reggel majd a békeidőket idéző, elegáns pofaszakáll ékesíti? Sokat nevetett bölcsődei csoporttársaival, barátaival, mikor elmesélte, nemrég azt álmodta, a majmokéhoz hasonló farka nőtt, ami nagyban megkönnyítette életét? Ma már mindez elérhetővé vált!

 

Ki ne vágyna egy tenyérnyi éneklő, mormoló szőrpamacsra, ami a testén vándorol, a legkülönbözőbb, legmókásabb helyeken és pillanatokban bukkan fel, hogy bearanyozza családja mindennapjait?

 

Netán megijedt? Úgy érzi, undorodva fordulna el tükörképétől? Inkább nem adatná be magának az oltást, mert így talán elkerülheti e szörnyűséget? Ön téved! A pamacsok ugyanis hamar házi kedvencé, gyermekeink, szüleink, macskáink kedvenc játszótársává válnak, megfelelő táplálkozással fényessé, hajfestékkel viccessé, divatossá formálhatóak. Nevet adhatunk nekik, sőt beszélgethetünk velük, enyhíthetik a magány óráit, vigaszt nyújthatnak munkahelyi konfliktusok vagy bölcsődei leszúrások közepette is! Ráadásul a jelenlegi adatok szerint a pamacsok addig élnek, míg gazdáik, tehát nem áll fenn újdonsült kedvenceink elvesztésének veszélye!

 

Kismamák, újszülöttek, csecsemők, bölcsődések, vándorszőr-pamacsok előre!

 

Vélemények a vándorszőrről:

 

„Ez nem mellékhatás, hanem divat” – Dzsordzso, stylist

 

„Vándorszőr, amiért férje halálig irigyelni fogja!” – Mata Ágnes, szexulápszichológus

 

„Nem mellékhatás, hanem ajándék!” – Gróf Irén, bioetikus

 

„Gyűjts össze minél több pamacsot, legyél te a király a bölcsődében!” – Takáts Kevin, bölcsődés

 

 

Az oltóanyag ára 1930 Forint, ami nem tartalmazza a sürgősségi felárat, ha nem akar napokig várni, valamint a beoltás költségeit és a paraszolvenciát.

 

A kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

 

komment

Címkék: mellékhatás egészségügy vakcina oltás járvány sertésinfluenza h1n1 tudományról mukival vándorszőr

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr501537028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indapasssucks 2009.11.20. 09:29:56

elolvastam.
elloptál 2 percet az életemből.
bazdmeg, add vissza!

Orson 2009.11.20. 09:37:08

A banális teóriákrol néha azért kiderül hogy mégiscsak igaz volt.
Majd a történelem megmondja kinek volt igaza.

johevi 2009.11.20. 09:42:27

Én beoltattam magam, de másnapra begyulladt a lábkörmöm. Kérdezném a doktorurat, lehet-e ez mellékhatás?

Orson 2009.11.20. 09:43:33

A banális teóriákrol néha ki szokott derülni hogy mégiscsak igaz volt.
A történelem majd igazolja kinek volt igaza.

ged 2009.11.20. 10:15:35

Ahogy elnézem Irmusnak a talpára nőtt a szőr!

Zizi6785 2009.11.20. 10:18:45

Az oltásról hazafelé elütött egy autó! Ez is mellékhatás?

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.20. 10:20:06

Egy barátnőm mesélte, hogy mire leszállt a szülőasztalról, kinőtt a szakálla!

Vigyázat! Igaz történet!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.20. 10:40:35

@HalivudEstevez:

ezt nekem irtad? mert a barátnőmnek tényleg kinőtt a szakálla mire leszállt a szülőasztalról...

tőle is megkérdezhetnéd, de nem vagyok felhatalmazva, hogy megadjam a számát...

Styxx 2009.11.20. 11:02:53

@oázis:
Papás szülés?
Nem, az anyuka az a Marx Károly hasonmás:-).
Magas labda, bcs, nem lehetett kihagyni, amúgy szegény csaj jól megszívta. Gondolom valahogy brutál borult a hormonháztartása. Ilyenről még nem is hallottam, mentségemre felhozom, hogy ritkén látogatok szüléses blogokat:-).

McK (törölt) 2009.11.20. 11:04:33

Hiper Poszt!
Csak a sok hígagyú nem érti az iróniát.Mitől is értené?Hisz olvasni sem tud.
HA JÓL SEJTEM,TE NEM KAPTÁL OLTÁST,ÉS NEM IS FOGSZ..;)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2009.11.20. 11:04:34

H1N1

Szaftos testünk vírus menza,
Ahol sertés influenza
Törzsek csillapítják éhük,
Röfögve, mint mutáns méh ük-

-apák elkorcsosult fattya.
Oltás-portás megugratja
Visszakézből ezt a csürhét
S vakcinával odacsűr hét

Olyat, hogy az érfal adja
Másikat, mint ukrán Nadja
Ványának, ha anti-Ámor-
-mérgezést hoz vodka-mámor.

Jól lobbizó védőszentünk
Okán mindent kitüsszentünk
S kuruc lelkünk térdre-imás:
Fertőződjön valaki más!

Azazello007 2009.11.20. 11:05:36

Én az oltás után fél órával gesztenyének öltözve fejhangon Szolzsenyicint idéztem, miközben a nagylábujjammal vakartam a fülem tövét. Lehet ez mellékhatás?

AdamT · http://durva.blog.hu 2009.11.20. 11:18:59

!abásciP .inrí kodut avtídrof kasc ,tsátlo za matpakgem atóimA

Herkules Irma 2009.11.20. 11:34:56

@oázis:

Tisztelt Hölgyem,
azt hiszem Ön bölcsen járt el, mikor nem tette nyilvánossá barátnője tefonszámát!
Az ilyen személyes adatokat célszerű bizalmasan kezelni, egyszer egy fórumon hasonló az én elérhetőségeimet is feltette egy nem kellően körültekintő ismerős, így hetekig nem tudtam aludni, mert a szőrös talpam miatt zaklattak a hívók százai!
Ilyen helyzetben érdemes átgondolni, vajon ön örülne-e, ha vadidegenek hívogatnák éjszaka, hogy megkérdezzék Öntől: "Csezmeg', tényleg kinőtt a szakállad a szülőszobában? Nem küldené egy képet magadról!" Előbb mindenképp egyeztessen barátnőjével, hogy hozzájárul-e!

Nemcsak testi, de lelki egészségünk is fontos! Hölgyem ,irigylem körültekintéséért!

Tiszelettel: H. Irma

ui.: Kedves Olvasók, kérem tegyék fel maguknak a kérdést: Mit tudunk Pom Pom múltjáról? Honnan jött? Kik a szülei?

fruitella 2009.11.20. 11:45:27

"Ki ne vágyna egy tenyérnyi éneklő, mormoló szőrpamacsra, ami a testén vándorol, a legkülönbözőbb, legmókásabb helyeken és pillanatokban bukkan fel, hogy bearanyozza családja mindennapjait?" - Itt dobtam el a láncot :DDD

fruitella 2009.11.20. 12:04:10

@Herkules Irma: Hogy kicsoda Pom-Pom? Hogy nem ismeritek? Igazán senki sem ismeri...

:DDD

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.20. 12:35:36

@Styxx:

eltaláltad, brutális homronháztartás felborulás, ő így érzékelt,e hogy mire leszállt szakálla volt... de lehet, hogy csak pár hirtelen kinőtt megerősödött hajszálra kell gondolnunk, és nem Marx Károly szakállára...

ja, és aztán ez ideiglenes volt, mert később, mikor a csak már túl volt a lábadozáson, magától kihullt..

Ja, én bevagyok oltva kettősen is, mellékhatás nem volt, akkor velem valami baj van tessék mondani?

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.20. 12:38:43

@AdamT:

figyelj, szerintem oda ne küldj senkit, magadat se, kizárólag csak ha jó magaviseletért megérdemled!

a nehéz felfogásúaknak:

Egy jobb hazáért, csak a ráérdemesülteknek jár egy jó kis sunába küldés.

vivax 2009.11.20. 13:04:51

oltattam magam enegy ellen erre másnapra 22 centisre nőtt a farkam.
mondjuk előtte 21 volt;)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.11.20. 13:13:47

@Frady Endre:
Ez jobb, mint a post...
Pedig azon is jót röhögtem :D
:D:D:D

PiBá 2009.11.20. 13:24:01

Sziasztok,
van, ahol kijön 1930-ből. Az én háziorvosom az oltásért nem kér pénzt :)
Paraszolvencia? Háziorvosnál? Na ne ....
Az oltást meg egyből megkaptam a patikában.

Sobrijóska 2009.11.20. 13:37:20

Ez a blogbejegyzés bőven kimeríti az oltási kampány megzavarására utaló izgatás tettét. Azaz BTK öcsém.

Sobrijóska 2009.11.20. 13:40:18

Ez a blogbejegyzés bőven kimeríti az oltási kampány megzavarására történő izgatás tettét. Azaz BTK öcsém.

Vizet Prédikál 2009.11.20. 13:51:31

Igen, a hír igaz, én az oltás előtt kopasz voltam halánték tájékon, most úgy nézek ki, mint 14 éves koromban, madarat lehetne fogatni velem a boldogságtól. Csak azon izgulok, nehogy a tenyeremre húzódjon.

És az is igaz, hofgy chip van benne, legalábbis a teszkóból kifelé még anyaszült meztelenül is sípolok.

érdeklődő 2009.11.20. 13:54:58

Én 700 forintért bárkit beoltok, aki hozza az oltóanyagot.

Herkules Irma 2009.11.20. 13:57:53

@PiBá:
Kedves PiBá!
Te első vagy az egyenlők között! (azaz király)
Kivételezett helyzetedért, jogosan irigykedik mindenki!
1. Házi orvosod nem kap, nem kér, nem vár ajándékot, pénzt.
2. Mások napokig várnak, Te meg iziben megkapod!
3. Fogadjunk, hogy a végén még valami törzsvásrlói kedvezményt is kapsz, esetleg a patika csinál valami sorsolást, Te pedig megnyered a kéthetes tengerparti nyaralást!
Én már előre gratulálok hozzá!
H. Irma

Herkules Irma 2009.11.20. 14:06:16

@Sobrijóska:

Tisztelt Sobri úr, a Tapolca melletti ürgelyuki csárda méltán híres és hírhedt betyárja!

Bár nem vagyunk testvérek, így hibásan nevezett öccsének, mely még ilyedtén rokonságunk esetén is csak bajosan állhatna fel, mégis nagy örömmel fogadtam megjegyzését!

Kérem, hogy erősítsen meg! A Tacskó Muki blogon megjelent hirdetés tartama azért jelen veszélyt az oltási kampányra, mert félő, hogy hiszterizálja a lelkes tömegeket, akik e szöveg elolvasása után (bölcsődések esetén a gondozónők felolvasását követően) csapatokba, bandákba verődve törnek be a patikákba, hogy minél előbb vándorszőrre tegyenek szert?

Mert amennyiben nem így értette, úgy kérem magyarázza meg, mert nem tudom, hogy mire gondolt!

Köszönettel:
H. Irma

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.11.20. 14:29:58

@Vizet Prédikál:
Rosszabbul jársz, ha a talpadra húzódik! :D:D:D

PiBá 2009.11.20. 14:30:11

@Herkules Irma:
Kösz :)
Ha kétszemélyes az út, jössz? :) Átbeszéljük a témát ....

bolsh (törölt) 2009.11.20. 15:05:43

@Herkules Irma: ui.: Kedves Olvasók, kérem tegyék fel maguknak a kérdést: Mit tudunk Pom Pom múltjáról? Honnan jött? Kik a szülei?

Kálámbóné parókája volt, majd megkopott, aztán megnyírták, felsuffolták, egy ideig még Robin Masztersz is hordta, majd elkövette a tökéletes paradokszont, és Havajiról Magyarországra emigrált.

Freechild 2009.11.20. 15:09:51

Tacskó Muki hergeli a népet, ez egyértelmű. Megvadult óvodáshordák fosztogatják az Ántsz raktárait. Ezért fizetnie kell valakinek. Mégpedig a rémhirterjesztőnek. Erről határozottan tilos lett volna irnia. Én ugy értesültem, hogy ez egy állami ajándék lett volna a magukat beoltóknak. Erre most ő felelőtlenül lelötte a poént...
SORONKIVÜLI OLTÁST NEKI!!!!!!

joci19 2009.11.20. 16:27:24

beoltattam magam. azota folyamatosan all a faszom. lehet viagra volt az ampullaban?

miNimal 2009.11.20. 16:40:24

ebbe a mondatba három hiba van.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.20. 18:03:37

@Vizet Prédikál:

nem kell annyi csippet zabálni, még akkor se, ha alacsony kalóriatartalmú...

Herkules Irma 2009.11.20. 20:08:37

@joci19:

Drága gyermekem, József!

Ezt a kérdést nem itt kellene feltenned!
Rossz belegondolni, hogy vajon hol, kivel és mivel oltattad be magad! Fiatalként fordulj bátran a kékvonalhoz, mondd el nekik a félelmedet!
Amíg a merevedési problémád nem múlik el, addig semmiképp ne próbálj meg pisilni!
aggódva írta le sorait: Irma néni

Herkules Irma 2009.11.20. 20:10:18

@PiBá:

De kérem, férjezett asszony vagyok!
Egyébként hova szólnak azok a jegyek?

nem szeretem a margarint (törölt) 2009.11.20. 21:54:22

Mélyen Tisztelt Hölgyem!

Blogbejegyzése felettébb elgondolkodtató, ám felvet egy igencsak időszerű kérdést, amelyet már az Index szerkesztői is megfogalmaztak, igaz, nem ebben az összefüggésben:

"A mikulásokat szakálluk miatt is veszélyesnek tartja a tisztifőorvos; az álszakáll ugyanis ideális közeg a vírusok számára, ráadásul a télapót egymás után megpusziló gyerekek könnyen átadják egymásnak a fertőzést."

Mi erről az Ön nagyra becsült véleménye?

Herkules Irma 2009.11.20. 22:34:12

@nem szeretem a margarint:

Drága Barátom!

Mikor megtudtam Önről, hogy szintén vajpárti,
már sejtettem: ön is szívén viseli ezeknek
a szerencsétlen mikulás- és/vagy télapóváró gyerekeknek a sorsát! milyen öröm ilyen figyelmességet tapasztalni ebben a rohanó világban!

Felvetett kérédésre könnyű válaszolnom, hiszen a tisztifőorvos szavai komoly ellentmondást tartalmaznak!

1. ha azok a fránya dögök valóban annyira kedvelik a műszakállban való tenyészést, akkor miért akarnának abból kijönni?
ergo: ezek nem tudnak így fertőzni

2. ha ön mégis azt mondaná, hogy az emberi történelem során azért számtalan példa volt hasonló értelmetlen, destruktív és önsorsrontó felfedezősdire (pl. az európaiak így irtották ki az amerikai őslakosságot), tehát fennáll a veszélye, hogy a pompás műszakállakból máshová vándoroljanak ezek a randa dögök, akkor a legjobb megoldás, ha kötelezővé tesszük a kisgyermekek körében a műszakállt!

nem szeretem a margarint (törölt) 2009.11.20. 23:10:04

@Herkules Irma:

Kedves Irma!
Szólíthatom-e ily bensőséges egyszerűséggel: Irma!

A műszakáll kérdését, engedelmével, összekapcsolnám a vakcina hatására kifejlődő vándorszőr-jelenséggel. Gondoljon csak bele, kedves Irma: aki oltat, az egyben vándorszőrrel is felruházza magát, így ha az illető történetesen Mikulás, avagy mint igen találóan megjegyezte: Télapó, máris lehull válláról az amúgy bizonyára szúrós, kényelmetlen, testidegen és ráadásul fertőző műszakáll gondja. Micsoda könnyebbséget jelent ez, nem csak az egyén, de az egész nemzetgazdaság számára! Ezért hát, lássuk be, egyenesen korszakalkotó találmány ez az új vakcina! Nagyon köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmet, kedves Irma.

A vajkedvelők baráti üdvözletével
maradok továbbra is tiszteletteljes híve.

Herkules Irma 2009.11.23. 10:21:22

@nem szeretem a margarint:

Ó, természetesen szólítson csak Irmának,
kedveském! Remélem, máskor is megosztja velünk értékes gondolatait, aranyom!
Szeretettel üdvözli: H. Irma (Önnek egyszerűen Irma)

Magyar tejipar előre!
süti beállítások módosítása