2010.07.06.
07:58

Írta: Tacskó Muki

Chipet lő a szocialistákba a kormány

Bőr alá helyezhető, jeladó chipet ültet a kormány a 2002-től 2010 májusáig tartó időszak közhatalmat gyakorló szereplőibe – jelentette be Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a július 5-én tartott sajtótájékoztatón. Szijjártó elmondta: A fájdalommentes, mindössze két percig tartó beavatkozáson részt kell vennie az érintett időszak miniszterelnökeinek, minisztereinek, államtitkárainak, a teljes magyar köztisztviselői karnak főosztályvezető szintig bezárólag, a vezető állású közalkalmazottaknak, az állami cégek vezetőinek, illetve a fegyveres szervek állományának századosi rendfokozatig lefelé.  Az intézkedés érinti ezenfelül a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének teljes jelenlegi tagságát és azokat is, akik 2002. január elseje óta e két párt valamelyikének akár csak egy napig is tagjai voltak.

 

Szijjártó újságírói kérdésekre előadta, hogy az intézkedés egyáltalán nem jogkorlátozó, hanem az érintett személyi kör védelmében született. „Komoly lincshangulat alakult ki ugyanis az előző két kormányzati ciklus szereplőivel kapcsolatban, ezért meg kell védenünk őket és az elszámoltatást jogállami keretek közé kell tereljük. Ha azt látjuk például a jeladók helyzetét mutató képernyőn, hogy Veres János és Gyurcsány Ferenc már több órája nem mozog, hanem egy helyen tartózkodik, akkor azonnal kiküldünk néhány járőrt a helyszínre.  Ha a járőrök azt látják, hogy a két személy békésen beszélget arról, hogy milyen módon tudnának a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez hozzájárulni, vagy éppen egymás hátára tetoválják Nemzeti Együttműködésről szóló Nyilatkozatot, akkor a járőrök intézkedés folyamatba tétele nélkül távoznak.”

 

A szóvivő szerint az eljárás azért sem jogsértő, mert a kérdést törvényi szinten rendezik és az erről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés múlt éjszaka már el is fogadta. „Ezt a törvényt a képviselők túlnyomó többsége, több mint kétharmada megszavazta, ezért a felhatalmazást maguk az emberek adták meg” – tájékoztatott a szóvivő.

 

12 komment

Címkék: mszp fidesz szdsz kormány gyurcsány ferenc orbán viktor veres jános chip szijjártó péter szabad demokraták szövetsége politikáról mukival magyar szocialista párt

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr22131074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whiterose 2010.07.06. 10:13:01

Az mszpszdsz chip nélkül is felismerhető. Fölösleges pazarlás.

AvgDvl 2010.07.06. 10:25:53

Tacskó Muki újra odabasz.

Mérnork 2010.07.06. 10:29:40

"Chipet lő a szocialistákba a kormány"
Inkább sóspuskával lőjenek a seggükbe, ahogy anno a mezőőr tette a terménylopáson ért tolvajjal. És ugyi a szoclib gárda egy hangyányival többet lopott, mint pár szem gyümölcs...

fynndafrail 2010.07.06. 10:36:08

Az a chip egy valag pénzbe kerül, nem lehetne helyette inkább az árvíz által letarolt gazdaságokban kihasználatlanul heverő, multifunkciós vasvillát, kapát, csákányt, nyiszekölővassat, cirmogóvellát, lapittóhebrencshadarót használni a szoclibek "belövésére" illetve megjelölésére? Én például el tudom képzelni hogy egy jó kis ganajhányó vellával milyen szép négyes pontsort tudnék elhelyezni Lendvai elvtársnő háta közepén, arról tutira felismerhetnénk, ha beszarnak a repülőtéri botox-szkennerek.

"Az sem baj, ha rozsdás" jeligére kampányt lehetne szervezni a szerszámok begyűjtésére, "Mindegy, csak fájjon" feliratú 50x70-es poszterek árnyékában.

Aszpartám 2010.07.06. 11:35:22

„Ezt a törvényt a képviselők túlnyomó többsége, több mint kétharmada megszavazta, ezért a felhatalmazást maguk az emberek adták meg” – tájékoztatott a szóvivő.

Ezen a részen először elmosolyodtam, de pár másodperc múlva valami eléggé nyomasztó, torokszorító érzés lett úrrá rajtam..

LiberAll 2010.07.06. 12:00:48

@Aszpartám: Neked is, akkor jó, mert nálam is hasonló érzések kavarognak :(

Ianas 2010.07.06. 12:00:52

Elsőre nem világos, hogy ez a poszt most valójában kit is figuráz ki. :)

Jupiter24 2010.07.07. 09:44:34

Ez nagyon hunánus megoldás, és le a kalappal az új kormány előtt.
Először is, mert nem visszavág, üldöz, támad az őket eddig támadókra, hanem véd. Nemes erkölcsi érzékre vall, nem szemet szemért, hanem a kővel dobálás és tartsd oda a másik orcádat is esete.
Másrészt egyáltalán nem drága, ugyanez a chip volt benne a H1N1 elleni védőoltásban is, tehát 500Ft körüli a könyvszerinti értéke (mivel azóta a legyártott és fel nem használt chipek némiképp amortizálódtak).
Harmadszor igen megérdemlik a védelmet az eddig az országot kemény munkával vezető polgáraink, mert bizony az egyszerű nép bajba sodorhatja őket, akár még a lámpavasra koncolás sem kizárt (erre is volt már példa).
Tehár szívet melengető döntés, lám jó választás volt áprilisban.
Pussz!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.07.07. 21:26:18

Ki gyártja le azt a sok chipet? Remélem, nem valami kínai szart ültetnek be, hanem magyar terméket!

szanalmas 2010.07.08. 13:23:26

@Levéltáros:

Vajon a kínai csip olcsóbb-e mint a kínai golyó?!

Taligamajom 2010.07.13. 21:32:57

Ennek a ciklusnak ez lesz a legnagyobb mondása: Kétharmad megszavazta, igy az emberek többségének akarata teljesült... :D

Na meg hogy éjszaka megszavazták.

Tacskómuki ez az első irásod ami nem is annyira kamu...

Zero_Toleransz 2010.07.30. 11:39:51

Méghogy nem kamu! De ennek vége! Minden bloggernek a börtönben a helye. (Jelenleg telítettség miatt ez nem lehetséges, de ha Pintér Úron múlik, akkor lesz hely mindenkinek.)

íme a fontos hír:

embertanfolyam.blog.hu/2010/07/30/orban_udvozolte_berlusconi_kezdemenyezeset
süti beállítások módosítása