Tacskó Muki blogja

Ezen a májusi napon olyan jeleneteknek voltam a szemtanúja, amiket Márai Sándor ír le a naplójában az ostrom utáni napokról: amíg a gyerekek kiszabadult vadlovakként hintáztak, addig idegen szülők ölelgették, csókolgatták egymást a játszótéren, folyt a bor, pezsgő, pergett a drog és az orgia: bár engem e két utóbbival nem kínáltak meg.

A két esemény (a karantén és Budapest ostroma) közt egyébként nagyon szoros karmikus és asztrológiai összefüggés van (pont 75 év van a kettő között), én ezek ismertetése helyett inkább elmondom, hogy nekem miért hiányoztak a játszóterek és miért szeretek oda járni. 

Az egész marha hirtelen történt. Napok alatt. Összeesküvés-elmélet hívő barátaim már évek óta riogattak azzal, hogy lassan, észrevétlenül, de elkezdték (hogy kik, az világkép szerint behelyettesíthető) a totális kontroll kiépítését. E folyamat tetőzését a 2030-as évekre tették és úgy tippelték, hogy az emberek kényelemszeretete fog a szabadság feladásához elvezetni. Tévedtek. 

A közpénz azé, aki megműveli

Unásig ismert tény, hogy a közpénz közös pénz, a mi pénzünk. Ugyanakkor teljesen természetes, hogy amennyiben valaki sikerrel kezeli a pénzünket, azt díjazás illeti meg. Jutalékot kap a brókerünk, ha sikeresen kezeli a pénzünket, a bankunk mindenféle díjakat számol fel azért, hogy ott tartjuk a vagyonunkat, az építési vállalkozó profitot tesz zsebre azért, hogy a mi pénzünkből házat épít nekünk. Érthetetlen tehát, hogy teljesen hasonló esetekben miért pont politikusainkkal, választott tisztségviselőinkkel vagyunk szűkkeblűek! Mintha az óvónőktől sajnálnák az egész napra rájuk bízott gyermekünk mosolyát!

Az IKER-rendszer alapja, hogy az alábbiak szerinti szigorú feltételek mellett egyfajta sikerdíjként jár a közpénzből annak, aki azt sikeresen forgatja.

Az IKER-díj mértéke, a jogosultak köre

Az IKER-rendszerben a sikeresen felhasznált közpénz 10 %-át sikerdíjként kell kifizetni azoknak, akik részt vettek a folyamatban és azért jogi, vagy politikai felelősséget viselnek. Egy önkormányzat esetében ezek elsősorban a képviselő-testület tagjai. Amennyiben például egy megyei jogú városban informatikai eszközöket szereznek be 620 millió forintért, úgy a 31 tagú képviselő-testület tagjai ezen beszerzés után fejenként kétmillió forintra jogosultak. Természetesen az önkormányzat gondoskodhat arról, hogy a folyamatban résztvevő egyéb érintettek is egyéb jogcímen, de anyagilag részesüljenek a sikerből (pl. az önkormányzati dolgozók dolgozói célprémium jogcímén).

A 10%-os részesedési mérték nem magas (vessük össze a hasonló ügyekben előforduló akár 50-80%-os „alkotmányos költségekkel”), ugyanakkor kellően motiválóan hat.

Az IKER-díj mértékénél még említést kell tenni az „alacsonyabb ár” elvéről, amelynek alapján, ha a fenti példa szerinti közbeszerzésre érkezik egy 500 milliós ajánlat is, akkor az IKER-díjat ez alapján kell kiszámítani, hiába fogadta el végül a képviselő-testület a magasabb árajánlatot, mint kedvezőbbet. Ezzel elejét lehet venni a túlárazásoknak.

(A képen: önkormányzati képviselők IKER-díjat ünnepelnek.)

A kifizetés időpontja, adózás

A fenti példánál maradva az IKER-díjra való jogosultság akkor nyílik meg, ha a szerződést megkötötték és az önkormányzat kifizette a vállalkozói díjat. Ebben az esetben az önkormányzati képviselők a Magyar Államkincstárnál vezetett IKER-számlájára kell utalni a megfelelő összeget. Az adott összeget azonban csak a  szerződés teljesítésétől számított öt év elteltével lehet kifizetni, és csak akkor, ha a szerződéssel kapcsolatban jótállási, vagy szavatossági igényt nem kellett érvényesíteni, vagy egyéb polgári, vagy büntetőeljárás sem indult.

A díj önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, ezért az összevont adóalapba tartozik. A díjra való jogosultság öröklődik, ezért abból az örökösök is részesülhetnek a fenti feltételek esetén.

E feltételek érdekeltté teszi a képviselőket abban, hogy a szerződés valóban megfelelően, szerződésszerűen teljesüljön.

Az IKER előnyei

Jelen szabályozási koncepció robosztus módon fekteti le a közpénzről való gondolkodás merőben újszerű alapjait. A bemutatott rendszer nagyban növelné az ország versenyképességét, átláthatóvá tenné a közpénz felhasználását, professzionalizálná a politikusok, választott képviselők tevékenységet és javítana e szakma jelenlegi lenézett, „borravalós” státuszán. Az IKER tehermentesítené az igazságszolgáltatást is, hiszen a folyamat legális mederbe terelésével a jelenleg korrupciós ügyként kezelt tényállások nagy részében nem kellene eljárást indítani.

E koncepció azonban minden kérdésre nem ad választ, így pl. azokra az esetekre, amikor a közpénz felhasználása nem egy önkormányzat által, vagy nem közbeszerzés keretében történik. Bízom azonban abban, hogy jelen munkám által elindított közös gondolkodás koherens rendszert hoz majd létre.

Minden tilos!

Baljós árnyak gyülekeznek az internet egén. A Facebook betiltja a fehér nacionalizmust, a közösségi oldalak, keresőszolgáltatók korlátozzák az oltásellenes tartalmakat, az álhíreket, a gyűlöletbeszédet, börtön jár a kifogásolható véleményekért. Egyes országok sorra hozzák a törvényeket a holokauszttagadás, a hatalomnak nem tetsző hírek ellen.

Az online tartalomszabályozás annyira forró téma, hogy Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a The Washington Postban közölt, március 30-án megjelent véleménycikkében kiemeli, hogy a káros tartalmak elleni harc nem varrható egyedül a nagy techcégek nyakába és a megoldáshoz kéri az egyes országok segítségét.

Ezt a segélykérést is meghallotta a Századvég Alapítvány, amikor április 3-án közzétették javaslataikat a „Facebook-cenzúra ellen” a hozzá tartozó hosszabb tanulmánnyal együtt.

A Századvég tanulmánya a szokásos konzervatív torzításokat leszámítva összeszedett, sok megállapításuk helytálló: a Facebook, illetve más online közösségi terek tartalomszabályozási gyakorlata sokszor átláthatatlan, kiszámíthatatlan, ezáltal sok esetben nem megfelelően korlátozzák a szólásszabadságot.

Fő állításuk azonban, hogy ugyanis a magyarországi szólás-, vélemény- és sajtószabadságra nézve a Facebook jelenti a fő veszélyt, a jelenlegi hazai viszonyok mellett nyilvánvalóan nevetséges.

A megoldásra tett javaslataik (például, hogy a moderációt a hazai bíróságokra, vagy hatóságokra bíznák) pedig jelen formájukban elvetendőek.

Az alábbiakban felvázolom az online tartalomszabályozás javasolt irányait, kitérve a téma fő kérdéseire.

Mit korlátozzunk?

Alapvető, de igen kontraproduktív igénye mind az egyes embereknek, mind közösségeknek, államoknak, piaci szereplőknek, hogy ne találkozzanak sehol, így az online térben sem nekik nem tetsző jelenségekkel, véleményekkel, virtuális terük legyen egy pihe-puha véleménybuborék, safe space, ahol Csipkerózsikaként álmodhatnak. Az pedig egyenesen alacsony tudatossági fokra vall, ha a nekik nem tetsző megnyilvánulásokat el is akarják hallgattatni.

Alapvető igény azonban az is, hogy véleményünket kifejezhessük, gondolatainkat  ütköztethessük, érzéseinket megoszthassuk, akkor is, ha az másoknak nem tetsző.

E két igény közül az utóbbi kiteljesedését kell támogatni az online térben is, mivel a dolgokat  nem a tiltás, elhallgatás, hanem a kommunikáció oldja meg.

Fontos szempont, hogy a korlátozható esetekről könnyen, emberi beavatkozás nélkül lehessen dönteni, legalább az első eszkalációs szinten. További szempont az is, hogy a korlátozással védett értékek univerzális emberi értékek legyenek és abban az érintettek egyéni érdekei, érzékenysége ne játsszon szerepet.

Ezért az alább kifejtett alapjogi, technológiai és pszichológiai érvek alapján a lehető legszűkebbre kell szabni az online térben tett megnyilvánulások korlátozását, azt négy esetkörre kell szorítani.

1. Erotikus, pornográf tartalom

Különösebb magyarázatra nem szorul, hogy az ilyen tartalmaknak nincsen helyük a közösségi platformokon, a pornókereső közönség elég ilyen tartalmat tud máshol találni.

2. Visszaélés személyes adattal

A hozzájárulás nélkül közzétett személyes adatokkal, elsősorban az érintett személyről készült fotókkal, videókkal való visszaélés a jogsértő online cselekmények egyik legtöbb kárt okozó formája, ezért az ilyen tevékenységek is korlátozhatóak.

3. Szellemi alkotások védelme

A tartalomkorlátozás, -tiltás egyértelműen kontraproduktív ezen a területen e tartalmak könnyű másolhatósága és netes terjeszthetősége miatt, e terület kifehéredését az elmúlt években legjobban az elérhető árú online tékák (pl. Netflix, Spotify) támogatták. Ugyanakkor a jogosultak igényét e reménytelen harcra nem lehet elvitatni.

4. Rágalmazás, becsületsértés, jóhírnév megsértése

Az ilyen online tartalmak korlátozása azok viralitása miatt szintén kontraproduktív a tapasztalatok szerint, azonban a bíróságok által megállapított jogsértések esetén elfogadható igény az érintettek részéről az ilyen tartalmak eltávolítása. Az online teret értők azonban ilyen esetekben nem a bíróságra rohannak, hanem az ügyben kialakított saját álláspontjukat teszik közzé.

Mit ne korlátozzunk?

1. Gyűlöletbeszéd

A negatív érzések, feszültségek levezetését az online térben nem szabad tiltani, mert a korlátozás e feszültségeket nem szünteti meg, csak tovább növeli a közlőben és az ilyen jellegű kommunikációt az internetes szcéna mélyebb bugyraiba, kevésbé látható helyekre tereli. A gyűlöletbeszédnek ezért semmilyen formája nem korlátozható, legyen szó akár egyszerű gyalázkodásról, akár fizikai erőszakra történő felhívásról.

A gyűlöletbeszédből esetlegesen kinövő erőszakos cselekmények kezelése rendészeti, büntetőjogi és nem tartalomszabályozási kérdés.

2. Egyes csoportok érzékenységet sértő tartalmak

Ide tartozik az önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadása (pl. holokauszttagadás), vagy az önkényuralmi jelképek használata. Az ezekről az eseményekről szóló diskurzus elfojtásában a tudomány- és a szólásszabadság is sérül, ugyanakkor az ellenkező oldalon nincsen jól körülhatárolható, normatív és védendő érték.

3. Álhírek

Az álhírek terjedésével, terjesztésével kapcsolatban semmilyen módon nem szabad fellépni, még ezen tartalmak hírfolyamokban, keresőtalálatokban való hátrébb sorolásával sem. Paternalista, az emberi értelmet elvitató hozzáállás, ha másnak engedjük át a döntést afelett, hogy mit hiszünk el és mit nem, legyen ez a más Mark Zuckerberg, vagy valamely moderátora, az állam, egyház, vagy „független” „tényellenőrző” szervezetek. Az ilyen tudásmonopólium soha nem vitt előre, bárki is döntött egy állítás valóságtartalmáról. Különösen a tudomány területén nincsenek végleges állítások, csak folyamatosan változó paradigmák.

Az álhírek ellen tehát nem azok korlátozásával, hanem a (média)tudatosság növelésével lehet fellépni. (Másik oldalról: az emberi butaság ellen tiltással nem lehet harcolni.)

4. Erőszakos tartalmak

Képmutatás az ilyen felvételek korlátozása, legyen szó akár emberek, akár állatok elleni erőszakról. Sok esetben az ilyen tartalmak megtekintése hívja fel valamely komoly problémára, válságra a figyelmet, a fejelfordítás luxusát tehát nem kell támogatni.

5. Minősített adatok, államtitkok

Az állam információs túlhatalmát minden szivárogtatás a transzparencia kívánatos irányába tolja, az ilyen események, mint például a Wikileaks-, vagy a Snowden-ügyek mindig élesztő kovászként hatottak a történelemre. Természetesen az egyes államok saját joghatóságuk alatt továbbra is üldözhetik e cselekményeket.

Hogyan és hogyan ne korlátozzunk?

A Századvég-tanulmány szerint a „Facebook-cenzúra” esetére is ki lehetne terjeszteni – a sajtó-helyreigazítási perekhez hasonlóan – a bíróság soron kívüli eljárási szabályait, egy rövidebb eljárási időtartamot biztosítva ezzel, vagy közigazgatási hatáskörbe lehetne helyezni az ilyen ügyeket, ebben az esetben valamely hatóság – célszerűen a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság – járna el rövid határidőn belül, amely döntésével szemben a most felállítás alatt álló új közigazgatási bírósághoz lehetne fordulni, amely szintén soron kívül döntene.

Ha jól értem, a Századvég javaslata csak azokra az esetekre irányozza elő ezen eljárásrendet, amikor nem valamely tartalmat kell korlátozni, hanem csak a cenzúra ellen, azaz valamely eltávolított tartalom újbóli elérhetősége érdekében.

Nem látott azonban közelről hatósági, vagy bírósági eljárást, aki ezen elképzeléstől vár megoldást. Az online világ gyorsaságával szemben ezen eljárások nehézkességük miatt sem vehetik fel a versenyt.

Az első eszkalációs körben mind a tartalomkorlátozást, mind a tartalomkorlátozás megszüntetését hatékonyan csak a mesterséges intelligencia optohumán megoldásai tudják biztosítani, különösen akkor, ha a korlátozás csak a fent írt, legszükségesebb és általában jól eldönthető esetekben megengedett. A második, vagy többedik eszkalációs szinten az online platformok már figyelembe kell vegyék a nemzeti bíróságok döntéseit, de szintén csakis a fent írt, megengedhető korlátozások esetén. Továbbá a tartalomkorlátozás elrendelése nem megengedhető közigazgatási szervek által sem Magyarországon, sem máshol, a kellő garanciákat (ideális esetben) csakis tisztán a bírósági út biztosítja.