2011.02.21.
07:58

Írta: Tacskó Muki

Miért olvassunk Kuruc Infót?

Nem, ne várjon most senki az elején hosszú, mesterséges kertelést retorikai adalékanyagokkal, rögtön a közepébe vágok: azért szeretem a Kuruc Infó nevű hírportált, mert fikciós irodalomnak kitűnő olvasnivaló. Kitűnő, csakúgy, mint a magyar nyomtatott és internetes politikai (eufemizmussal: „közéleti”) lapok nagy része (Népszabadság, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap,  Heti Válasz, 168 óra, Barikád), amelyek szintén a fikciós irodalom kategóriájába esnek, és ha könyvként árulnák őket, akkor a „Mese, Fantasy, Sci-Fi” szekcióban tartanák őket a könyvesboltok. Csak a Gyűrűk ura elolvasása után az épeszű olvasó nem várja, hogy hobbitokkal fusson össze a Ferenciek terén és Frodó kérjen tőle egy szál cigit.   De ha a Magyar Nemzet megírná, hogy jövőre egy titkos terv szerint az EU még a katolikus papoknak is meg akarja tiltani a gyerekszülést, azon a célközönség még komolyan be is pöccenne.  Illetve a legtöbb Népszabi olvasó tényleg elhiszi, hogyha valamelyik órabérben fizetett félőlény egy újságcikkben a FIDESZ vezette Magyarországot Észak-Koreának vizionálja, akkor minden demokratának valóban max. 20 kg-os csomaggal és egynapi hideg élelemmel kell várnia a kilakoltatást. 

Bolond beszéd, de van benne antiszemitizmus

Mégis, mivel emelkedik ki akkor a Kuruc Infó ebből a mezőnyből? A Kuruc egy percig nem próbálja a tényszerűségnek még a látszatát sem kelteni. Minden egyes szalagcíme, mondata és fotója az egész sajtóterméket a szür- és hiperrealitás magasába emeli. Ők azok, akik még az el sem követett gyilkosság előestéjén tudják és megírják, hogy az elkövető bizony cigány lesz. Ők azok, akik hosszú, heteken át tartó nyilvános vitát folytatnak a holokausztról egy általuk is nevesnek tartott történésszel, majd a vége felé kimutatják róla, hogy az mégsem történész, hanem egy csaló. Ők azok, akik Hitler jóságának bizonyítására lehoznak arról egy hosszú cikket, hogy a diktátor fiatalon sokáig szerelmes volt egy lányba, megszólítani azonban nem merte…

Az értelmes olvasó tehát megnyugodva dőlhet hátra a Kuruc olvasása közben, minden elővigyázatosságot félretehet, mert egyetlen kommunikációs trükkel sem fog találkozni, (zsurnalisztikai stílus, kiegyensúlyozott hangnem) amivel a lap hitelesnek akarna tűnni. A Kuruc olvasása közben minden különösebb gondolati erőfeszítés nélkül átélhető tehát, hogy amit olvasunk, annak a fele sem igaz. Mintha mesét olvasnánk. És ez igazán pihentető.

Nyomokban igazságot tartalmazhat

Félreértés ne essék, a többi politikai lapról is ugyanez mondható el, azaz tartalmuknak a fele sem igaz, csak ők ezt az újságírói szakma trükkjeinek használatával jól leplezik. És itt jutunk el a magyar közéleti újságok legnagyobb bűnéhez: valóságtöredékeket, párhuzamos világokat, hiperreáliákat árulnak olvasóiknak, azokat igaznak hazudva. „Nyomokban igazságot tartalmazhat” – ezt a figyelmeztetést kellene nyomtatni a magyar közéleti sajtótermékek nagy részére, mint az élelmiszerekre a tejtermékkel kapcsolatban. Ezek a lapok újra és újra trashreality-ket adnak el olvasóiknak a szituációs komédia elemeivel ötvözve, ráadásul iszonyú fantáziaszegény módon általában ugyanazt a szituációt variálják. Az egyik legtöbbször feldolgozott téma (mém) pedig az, hogy Magyarországon nincs demokrácia (illetve az ellenkező oldal szerint minden álomszerűen működik).  Nyolc évig ezt az adást hitték el a FIDESZ fogyasztói, most pedig hiszik el az MSZP előfizetői a megfelelő médiumoknak köszönhetően. Na most itt a formállogika szabályai szerint akkor valaki valakit átver. Aki ma magyar politikai lap szavára ad, az olyan, mint azok, akik anno pénzt gyűjtöttek Isaura rabszolgaságból való felszabadítására, vagy akik elhiszik, hogy a Benkő feleséget keres című valóságshow-ban tényleg komoly szerelmek szövődtek. Vagy olyan, mint azok, akik egy álhír-blog híreinek rendszeresen bedőlnek.  

Ne vess el semmit, amíg nem értetted meg, ne fogadj el semmit, amíg nem értetted meg

És most itt nem a mátrixdumát akarom tolni, meg hogy minden dolognak több olvasata van, de az azért mégiscsak abszurdum, hogyha egy közéleti témát tényleg alaposan meg akar ismerni az ember, akkor legalább öt különböző sajtóterméken végig kell rágja magát. És sokszor így se jut eredményre. Botrány például az, hogy a médiatörvényről az eddigi legértelmesebb elemzést nem a sajtóban lehetett olvasni, hanem egy blogon 

A Kuruc Infó azonban ebben a bűnben nem osztozik. Van ennél neki sokkal nagyobb bűne. Méghozzá az, hogy valóban komoly és fontos témákat tesz abszolút nevetségessé és ellenszenvessé a nagyközönség szemében gyűlölködő és morbid vicclaphoz illő stílusával. Ilyen például a leszakadó társadalmi csoportokkal kapcsolatos feszültség (a Kuruc szóhasználatában „cigánybűnözés”), a magyar kultúra elfeledése, vagy az ország szuverenitásának fokozatos elvesztése. És így lesz a nagy hazaszeretetből: antimagyarizmus 

A háttérhatalmak pedig közben mosolyogva dörzsölik a kezüket …

 

komment · 7 trackback

Címkék: magyar hírlap magyar nemzet népszabadság kuruc.info heti válasz jobbik újságírás 168 óra figyelő közéleti lapok médiáról mukival politikáról mukival irodalmi elemzések a tacskomuki.blog.hu oldalon háttérhatalmak magyar újságírás

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr182672911

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Történjen bármilyen tragédia, cigányozni mindig lehet 2011.03.07. 08:44:46

Némi kiegészítés (az eredeti szöveget a piros rész után lehet olvasni)...Nincs mit tagadni, nagyon megdöbbentett a rengeteg, tartalmát és hangnemét tekintve meglehetősen hasonló komment. Elhangzott, hogy biztosan megrendelésre készült az írás, ami marh...

Trackback: Vélhetően a Gyász Tarifacsomag lesz az idei sláger a magyar mobilpiacon 2011.03.07. 08:42:28

Egyre biztosabbnak tűnik, ahogy arról már sok helyen írtak, hogy az idei évben - ötödikként, a negyedik ugyanis a Postafon) - új mobilszolgáltató kezdi meg működését hazánkban. Az általunk megkérdezett szakértők egybehangzóan állítják,&n...

Trackback: Randalírozó magyargyűlölőket sztárol a kuruc.infó 2011.02.21. 16:34:16

A nevadai adócsalók által támogatott szittya hírportál megint bemutatta, hogy nem csak hazánkban áll a Zagyva Gyula és a Samu Tamás Gergő féle "kultúremberek" pártján. A korlátlanul a törvényeken kívül álló hírportál, ma éjjel szerb randalíro...

Trackback: Már cionista-figyelőnek sem jó a kuruc.infó 2011.02.21. 16:32:04

A kuruc.infó, amely a múltkorjában egy közös gyűlölködés kedvéért még Jan Slotához is közel került megint nagyot alakított. A német elnökválasztás eredményéről átvett egy MTI hírt, amelyhez saját szellemi termékként két fényképet és egy címet adtak. A ...

Trackback: Kurucinfósítunk bármit! 2011.02.21. 11:40:39

 Cikkeket, egyéb szövegeket kurucinfósítunk Akár a tiéd is! Küldj egy újságcikket, blogposztot, vagy bármilyen egyéb szöveget (pl. ételreceptet, mosógép használati-utasítást, hajszárító jótállási jegyet, vagy akár a CV-det) legfeljebb egy A/4-es (...

Trackback: Tarr Béla és az elnyomás 2011.02.21. 10:31:03

Első Hír:Tarr Béla legújabb filmje, A torinói ló nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI fődíját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon pénteken.Minden magyar örül, hiszen óriási elismerés egy óriási művésznek, noha lehet tudni, hogy...

Trackback: Egyházi halállista 2011.02.21. 10:23:15

Jelenleg 50 egyház van rajta, Az 50 legkétesebb magyarországi egyház listája címlapreklámmal. Tóta W. Árpád már röviden beszólt a témába, hogy nem lesz ez így jó gyerekek, de várható ettől sokkal nagyobb, a médiatörvényhez hasonlatos felbolydulás is.Eg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WOWBAGGER 2011.02.21. 08:53:51

második?

egész objektív :)

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.21. 09:01:33

Szerzőkém! Te egy ritka nagy barom vagy. Még reklámozod is ezt a(z egyébként is törvénysértő) szemetet.

Netszamuráj 2011.02.21. 09:02:52

Ja, csak míg a többi újság legalább elfogadható szókészlettel és fogalmazással operál, addig a kuruc annyira ocsmányul, embertelenül és mocskosan fogalmaz, hogy rögtön kinyílik a bicska a zsebemben. Megy a hangulatkeltés ezerrel. Szellemileg semmiképpen sincs a topon, aki kurucot olvas - kivéve ha szociálpszichológiai érdeklődésből teszi -, hát még aki írja. :) Csakrák, világösszeesküvés, bármi jöhet. Nem is a kuruc léte szomorú, hanem hogy ennyien vevők erre a szemétre.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.02.21. 09:02:59

Értjük a viccet, az utolsó két bekezdés parádés!

Junk1 2011.02.21. 09:04:58

Kihagyta az index.hu-t a fikciós mese oldalak közül a szerző. De ez maradjon a szerző kicsit sem elfogultságának része.

A kuruc.info-n az jelenik meg amit a zindex.hu elhallgat mert valamiért nem kóser. Ilyen például a cigánybűnözés, ahol nem leszakadásról van szó, hanem szándékos leválásról, mert így ítélet napig zsarolhatóak az adózók egy erre bűnözésre szakosodott etnikum túlélési stratégiájában. De a szerző valószínűleg szereti a meséket. Ajánlom a kedvencét a zindex.hu-t. Ott minden nap sok rémmesét olvashat. Főleg a felfújható lufis rémmeséket.

csoko20 2011.02.21. 09:06:01

És mindig következetesek :)

Occs 2011.02.21. 09:10:02

Szegény Muki! Ezek után valószínűleg mindenki utál téged, aki szavazott 2010-ben.

szvsz 2011.02.21. 09:10:56

@Netszamuráj: "Szellemileg semmiképpen sincs a topon, aki kurucot olvas" Azért örülök, hogy te vagy annyira topon szellemileg, hogy eldöntsd, szellemileg ki, miért és hogyan áll.

Tacskókám, te meg maradtál volna a lábtörlőn, ahová való vagy, irkálás helyett.
Ha a kurucból kiszűröd a faszságokat akkor tényleg kevés marad, de azt a keveset a magad fajta seggnyaló ebek gondosan elhallgatják.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.02.21. 09:11:08

@Netszamuráj: Na de pont az benne a jó, a többi újságot olvasni olyan, mint szinkrontolmáccsal nézni a filmet, ezt meg anyanyelven élvezhetjük, és nincs olyan mém, ami tabu lenne (más újság nem hirdeti pl. a Holocaust-tagadást).

Persze, az felmerül, hogy akik írják, azok "ezt így hogy", de ez más kérdés.

commando 2011.02.21. 09:13:53

Vajon ki pénzeli a Kurucot? Van erre nézve ötletetek?

csocsocsókolom 2011.02.21. 09:17:58

A postot nem olvastam el, nem bízom benne, hogy érdemes, ellenben a Kuruc.info-val.

Pernahajder Viktor 2011.02.21. 09:21:05

Aki kurucol, az sikerese ember nem lehet.

Terézágyú 2011.02.21. 09:21:13

Az a baj, hogy a kurucinfo szerkesztői, de a törzsolvasói egészen biztosan halálosan komolyan veszik.

koncerttahó 2011.02.21. 09:22:49

Az Index sokkal jobb, pl ez a taknyos whopperes cikk, képekkel.

bastian 2011.02.21. 09:26:03

Nem tudom van-e másik kuruc.info is, de amelyiket én szoktam olvasni, abban bizony az információk igazak, már csak azért is, mert tulajdonképpen a mainstream-ből összeszedett "hírcsokorról" van szó, egyéni megfogalmazásban, ill. olyan szintén hivatalos forrásokból dolgoznak, amelyeket a fősodor "megszűr" és valahogy kimaradnak. A "cigánybűnözéses" cikkek döntő többsége az MTI és a police.hu-ról származnak, csak a "fősodor" valahogy nem szeret onnan szemezgetni...
A saját következtetéseiket pedig tévedés esetén utólag mindig korrigálják, ami a "fősodor" esetén igen ritkán fordul elő.
Ennyi.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.02.21. 09:26:38

@commando: tudod mennyibe kerül oda egy banner? jó sokba, mivel, az origo és az index után ők a legolvasottabbak. ja meg rendszeresen kérik az olvasókat, h adományozzanak amivel fenn tudják tartani a külföldi szerver-hálózatot.

amúgy tényleg elég sok a mocskolódás és az olvasatuk szerint kb. 1 millió "magyar" él ebben az országban, de az valóban érdekes, h rengeteg bűnözésről szinte csak náluk lehet olvasni.

ja és a Való Világ lakóiról több pikáns dolgot olvashatsz, mint a Velveten és a Subbán együttvéve:)

Kalmár 2011.02.21. 09:32:16

Néha én is megnézem, mi az új összeesküvés.
Érdemes utána a Kapcsolat.hu-t is átnézni.
Ugyanaz a radikalizmus ellentétes előjellel.
Csak Orbán utálatukban egyeznek meg, bár mókás ahogy a Kurucon, Zsidesz vezetőként emlegetik, aki kiszolgáltat minket a zsidó nagytőke kénye kedvére és összekacsint a szocliberók zsidóvilágnagyhatalom elképzelésekkel.
A Fletó honlapon meg náci diktátor aki összekacsint a Kurucos szélsőségesekkel.

Na rakd össze a tutit.

Muster Mark 2011.02.21. 09:36:42

Régen az volt antiszemita, aki utálta a zsidókat. Ha az az antiszemita, akit a zsidók utálnak.

Semmi sem fáj jobban egy zsidónak, mint az igazság.

gaffel 2011.02.21. 09:40:58

kivancsian varom a kurucinfo valaszat erre a bejegyzesre...asszem tacskomuki csunyan meg fogja kapni a magaet :D

Anti Anyag (törölt) 2011.02.21. 09:45:26

Érdekes. A többivel ellentétben én azért szeretem, mert pontosan úgy írja le, ahogy történt és akikkel történt.

eszkep 2011.02.21. 09:48:37

Megjegyzem, az Index-en több baromság van mint a Kurucon, de a kuruc.info legalább humoros.

Poll 2011.02.21. 09:52:24

"Kuruc olvasása közben minden különösebb gondolati erőfeszítés nélkül átélhető tehát, hogy amit olvasunk, annak a fele sem igaz."

Az a szomorú, hogy ez igy van. Azaz a másik fele viszont igaz annak ami a kurucon van... És az valóban olyan téma amit egyetlen másik hiroldal sem mer lehozni. De kétségkivül fel kell készülni, hogy nagyon sok baromságot hordanak össze, de sok igaz dolgot is megirnak, ezért tényleg nem árt olvasni.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.21. 09:53:29

@eszkep: Ja, a stílusát én is csípem. Igen, a válogatás is jó, a kurucról nyilván kimaradnak a hírként álcázott "szponzorált" cikkek, vagy ha nem, már a címben ott az X.

eszkep 2011.02.21. 09:53:34

"Méghozzá az, hogy valóban komoly és fontos témákat tesz abszolút nevetségessé"

Ebben van igazság, ugyanakkor a kuruc stílusánál nevetségesebb volt, amikor a Cozma-gyilkosság kapcsán csak a román lapok merték leírni az elkövetők kilétét, tőlük vették át végül a magyar lapok... És ha nem román lett volna az áldozat???

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.21. 09:53:44

@Muster Mark: úgy szeretem látni, ahogy a magadfajta nyilaspatkányok ilyen bátran, gerincesen randalíroznak a blogszférában! :D

eszkep 2011.02.21. 09:54:57

"amit olvasunk, annak a fele sem igaz"

Akkor egész jó az arány az Index-hez, Népszabihoz, Népszavához képest. Valahol az Origo környékén lehet az arány.

eszkep 2011.02.21. 09:55:40

@Muster Mark: Kár tagadni, ez sajnos tökéletesen igaz.

hetzer87 2011.02.21. 09:55:56

amíg létezik népszava addig legyen kuruc.info is..szerintem

szélsőbalról sose beszél senki pedig itt ülnek a nyakunkon 60-70 éve..

nameg amíg egyetlen médium sem meri leírni az elkövetői származást,ha teszem azt megölnek egy öreg nénit cigók Borsodban,de fordított esetben AZONNAL rasszista nyivákolás megy egészen Brüsszelig kiterjedőleg addig sajnos szükség van ilyen hírportálra is..csak hogy meglegyen az egyensúly

ddance 2011.02.21. 09:57:06

A baj az, hogy hiányoznak a konkrétumok. Tessék mutatni, amikor a Kuruc hazudott, hamisított.

Az Indexről persze nem esik szó. Pedig emlékszünk a hírtv-s botrányra? Amikor az Index a press feliratot SS-re photoshopolta az egyik hírtv-s riporteren? Utána esküdöztek, hogy nem, csak pont így gyűrődött a póló, de végül nem mutatták be az eredeti fotót, amivel bebizonyíthatták volna, hogy nem hamisítottak...

Vagy a mostani index-vezércikk, ami arról szólt, hogy fika-dnst néznek a hamburgerből. Na ez igazán színvonalas!

A szerző láthatóan azon van kiakadva, hogy "cigánybűnözésről" beszél a Kuruc. Nem tudom, miért rakja idézőjelbe, ne legyél már hülye és ne hazudozz, nincs szükség idézőjelre, mindenki tudja, hogy mi a helyzet.

Vagy költözz Borsodba, aztán meglátjuk, 2 hónap múlva idézőjelesen fogod-e írni!

eszkep 2011.02.21. 09:57:47

@Junk1: "Kihagyta az index.hu-t a fikciós mese oldalak közül a szerző."

Igen, ne szépítsük a dolgot, még a látszatra sem adnak (kiegyensúlyozottság? muhaha...). A blog-ajánlóhoz nem kell kommentár, a nap 24 órában bármikor is nézünk rá...

Mr. Hilter 2011.02.21. 09:58:16

Tacskó Muki 4 Präsident der Land! :)

becike4 2011.02.21. 09:58:37

@Netszamuráj: Kinyílik a bicska a zsebedben?Te is cigány vagy?

ddance 2011.02.21. 09:58:59

" Ők azok, akik még az el sem követett gyilkosság előestéjén tudják és megírják, hogy az elkövető bizony cigány lesz."

Igen, barátom, mert ha "népes rokonság", "tömegverekedés", "büntetett előéletű", "szamurájkarddal és kapával", "Borsodban" szavak szerepelnek a cikkben, akkor már lehet tudni, hogy kikről van szó, a Kuruc meg nagyon helyesen hangsúlyozza ezt, míg más hírportálok mélyen kussolnak - kivéve, ha az áldozat cigány. Az Index is.

Dr.G 2011.02.21. 09:59:01

tacskó muki költözzön Ózd-ra. Ott színesebb a világ...

eszkep 2011.02.21. 09:59:25

Mostanában a ballibek meglepően sokat foglalkoznak a kuruc.info-val egyébként. Ezzel csak reklámot csinálnak neki.
A ballibek által "kiharcolt (kihazudot) Médiatörvényt érintő változtatásokkal egyébként a legnagyobb szívességet a kuruc.info-nak tették.

TIN modell (törölt) 2011.02.21. 09:59:35

Tök egyszerű dolog felszámolni a kuruc.info-t. Faék kategóriás megoldás:

az igazságot kell írni és bemutatni a liberális médiában is. PC-skedés nélkül.

És utána ki a fene olvasna még kuruc.info-t???

Hajrá! :)

Kassian 2011.02.21. 10:00:42

Külön gratula, hogy azt az okádék, szaros, tetves náci trágyát reklámozod...

Amúgy meg egy Népszabadsággal összehasonlítani egy ilyen szarkupacot, elég meredek dolog.

belzebubhaver 2011.02.21. 10:01:00

a feszültséget nem a kurucinfo kelti a cigánybűnözéssel, hanem a cigányok a tetteikkel. de neked természetesen lehet tények ismerete nélkül szajkóznod a faszságaidat, persze amikor felajálaná bárki, hogy költözz egy évre olaszlikára, vagy bármelyik kampósorrú haverodnak, akkor csak röhögtök egyet. pedig ott lenne a helyetek, és aztán megtapasztalnátok azt, amit az átlag magyar ember minden nap átél. és még csodálkoztok, hogy ennyien utálják a zsidókat meg a cigányokat... talán tükörbe kéne nézni mielőtt pofázol

ddance 2011.02.21. 10:01:13

"Sokat loptam, csaltam, jártam a rendőrségre" - újabb infók a való világos cigánybűnözőről, Béciről

Késelés, behajtás, kurválkodás... Itt van jónéhány dolog, amitől pl nem volt hangos a média, pedig botrányos, milyen börtöntöltelékek kerülnek a képernyőre.

kuruc.info/r/6/70403/

eszkep 2011.02.21. 10:01:27

@ddance: Nem értem egyébként, hogy a csökkent szellemi képességű libsik miért vannak kiakadva a "cigánybűnözés" szótól? A fiatalkorú bűnözés sem azt jelenti, hogy minden 18 éves bűnöző, hanem egy létező kriminalisztikai fogalom.

Tviszt Oliver (törölt) 2011.02.21. 10:01:53

Elolvastam a "cikket"..
Nem mondtál újat mukikám, még reklámnak is elég harmatos.
A kuruc összeollóz a netről híreket, ad nekik egy fasza kis figyelemfelkeltő címet, ahogy azt egyébként tanítják, majd büszkén hátradől. Se fórum nincsen, se hozzászólási lehetőség.
Vicc az egész, na meg ez a kis szarkupac is amit írtál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.02.21. 10:04:23

És így lesz a nagy hazaszeretetből: antimagyarizmus. "

???

a cikkíró érti magát?

benkoo 2011.02.21. 10:05:01

a rólam szoló cikk is super.... oltári baromság:D röhögni akarok mindig elolvasom...

JayJay 2011.02.21. 10:06:17

Különben azzal, hogy ki mit olvas, nem vonnék le következtetéseket. Elolvasom én is a kurucot, indexet, origot, fn-t, milliónyi blogot és hasonlót, és együttesen vonok le következtetéseket. Ez magában semmit nem mond el egy emberről. Maximum az, ha az 1 helyen leírtakat mindenek fölé helyezi és örök igazságnak tartja. Ha ez pedig a kuruc, nos akkor, onnantól vesztett lélek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.02.21. 10:06:18

a fikciós irodalom felsorolásából az index-et kihagytad

Pong 2011.02.21. 10:07:16

Én is mindig olvasom, habár kicsit felbaszom magam, mikor "informált" barátaim linkelik őket, de aztán végigolvasom, nagyot lolozok, és arra gondolok mennyien bedőlnek a "namostmegmondjukatutit" meg "mivagyunkameztelenkirálykiáltók" flessnek.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 10:15:27

A kuruc olvasottsága drámaian esik, és még mindig azokból az egyébként (sajnos) zseniális szófordulatokból és sztereotíp képekből élnek, amiket három-négy éve találtak ki.
Mi lett velük, kiégtek, vagy csak elküldték a kreatív emberüket?
Lassan eljutnak oda, hogy már be sem lesz érdemes tiltani őket annyira szűk réteget érdekelnek.

gigabursch 2011.02.21. 10:18:14

S ha megunod, akkor ott van a Hunhir.hu, a jovonk.info, a nemenyi.net és még egy páran

sidorovich 2011.02.21. 10:20:09

@a_jo_pasztor:

Menj vissza inkább a birkák közé, pajtás, neked úgy látszik az való

www.alexa.com/siteinfo/kuruc.info#

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.02.21. 10:24:13

Tisztelt Borókai Gábor Főszerkesztő-lapigazgató Úr!

Tisztelt Szőnyi Szilárd Felelős szerkesztő Úr!

A Heti Válasz című sajtókiadvány 2011. február 3. számában - címlap, majd 12-15 oldal- "Az 50 legkétesebb magyarországi egyház listája" felsorolásban minden bizonnyal szakmai körültekintés kellő hiánya és tévedés miatt szerepel az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház. Ezen egyház, alapító tagja, vezetőségi tagja és szóvivője vagyok. Egyben a cikkben szereplő Szegedi Vallástudományi Egyetemen tanszékvezetőjének, Mété-Tóth Andrásnak vallástudományi és valláskritikai kérdéskörökben eléggé régi levelező ismerőse. Kérjük a következő számukba helyreigazítással, minket erről az Egyházi Halállistáról levenni, lehúzni szíveskedjenek!

Bővebb információk és kellő mértékű megismerésünk miatt készséggel állok akár egy riport erejéig is a rendelkezésükre, ahogyan már régebben is készséggel szerepeltünk komoly egy órás élő tévéadásban is történészekkel, vallástudományi szakemberekkel, politikusokkal. Készek vagyunk egyeztetésre és vitára is.

Üdvözlettel és köszönettel:

Iván Gábor elemér (IGe)

Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház szóvivője

TH 2011.02.21. 10:24:26

@ddance:
"Utána esküdöztek, hogy nem, csak pont így gyűrődött a póló, de végül nem mutatták be az eredeti fotót, amivel bebizonyíthatták volna, hogy nem hamisítottak..."

khm...itt az eredeti fotó is:
index.hu/velemeny/jegyzet/0705SS/

Na, ez a tipikus csúsztatás...hazudsz valami öblöset, hátha nem néz utána senki, és akkor milyen jól hangzik...

Mikrobi 2011.02.21. 10:27:33

Kösz, hogy reklámozod a kuruc.infót, már régen olvastam. A sok hülyeség mellett bizony van olyan anyag, ami igaz és máshol nem olvasható!

2011.02.21. 10:27:37

@eszkep: mert ha egy fiatalt látsz akkor nem az jut eszedbe, hogy biztosan bűnöző, míg egyesek egy cigányhoz így viszonyulhatnak. Ezért veszélyes, és inkorrekt azzal szemben, aki történetesen nem az. Náluk is van pozitív példa, csak sokkal kevesebb. Attól meg kell adni az esélyt annak, aki igyekszik becsületesen élni.

Plumper_ 2011.02.21. 10:30:40

Kurucinfó = a Jobbik honlapja
A Kurucinfó nyíltan Adolf Hitlert és az SS-t élteti.
Össze lehet rakni ezt a két dolgot.

Yasashi Tanuki 2011.02.21. 10:31:47

A kuruc sikerének a titka, hogy nincs alternatív nézőpont a piacon a kisebbségi beilleszkedési anomáliákat (cigánybűnözést) illetően.
Van a teljes elfogadást és mértéktelen anyagi támogatást propagáló hivatalos szociológusok által egyedül üdvözítőnek tartott narratíva és a kuruc infón is propagált közrendvédelmi telelpes és elfalazásos megoldás. A két oldal között nincs semmi más alternatíva ezért valaki vagy egyiket vagy a másikat teszi magáévá. Tanulhatnánk a szomszédos országoktól ahol megengedik az állampolgároknak, hogy megnevezzék a problémát sőt maguk is megpróbálhatják kezelni azt pl. fegyvert tarthatnak otthon, hogy védjék az életüket és vagyonukat, ha a közösség úgy érzi falat emelhet a deviáns közösség és a saját élőhelye közé.
Amíg a szőnyeg alá söprik a gondokat a tudományosság látszatával addig lesz olvasója a kurucnak, és mivel a probléma ettől még nem fog megoldódni még több szavazója a szélsőjobbnak.

Polit úr 2011.02.21. 10:34:45

Én történetesen nem szoktam olvasni, messze el szoktam kerülni az (úgynevezett) Kuruc Infót.

Deviáns-e vagyok?

Azon azonban el szoktam gondolkodni, hogy Magyarországon miért nincs egy olyan újság, mint, teszem azt, a Neue Zürcher Zeitung.

Nem volna igény rá?

2011.02.21. 10:35:00

@Poll: hogyan válogatod ki, hogy mi az igaz és mi a hamis a kurucon ? Neked honnan vannak megbízható forrásaid, amire támaszkodva el tudod különíteni ?

waddysno · http://geoszabo.blog.hu 2011.02.21. 10:37:58

és az emberek egy része beszlopálja, na ez a durva, de ha itt valakinek bejön a kuruc akkor a Geoszabóval sem lesz semmi bajuk geoszabo.blog.hu/ más világ, de éppoly perverz

Kismacska (BELLA) 2011.02.21. 10:39:09

Igen sajnálatos módon most valóban CSÖKKENT a demokrácia - aki kicsit is figyel, az rájön. Itt nem bérrettegésről van szó, ezek tények.

SAJNOS.

(Nem olvasok újságot, Népszabit, Magyar Nemzetet stb., még online formában sem.)

David Bowman 2011.02.21. 10:42:42

A kuruc véleményével ritkán értek 1et, de tényei, és hírei igazak, és megbízhatóak.
Főleg a cigánybűnözés, és a bevándorlóügy miatt olvasom. A többi lap nagyon gyáván nyúl ezekhez a témákhoz.

MagyarZizzi (törölt) 2011.02.21. 10:54:45

Akár vicc, akár nem, ezzel a poszttal most egyetértek. Semmi sem szórakoztat el jobban egy kimerítő munkanap után, mint a KurucInfo negyvenes évekből ittmaradt propagandanyelvezete. Próbáljátok ki ti is, garantált frissítő hatás! XD

fourgee 2011.02.21. 10:55:15

@Netszamuráj: "Szellemileg semmiképpen sincs a topon, aki kurucot olvas"

Hm, nem értettem hogy baloldali ismerőseim miért olvassák, ha felháborodnak rajta. Olvassák, aztán jönnek a szöveggel, hogy cigányellenes, meg antiszemita, ráadásul tele van hazugságokkal? Már régebben is arra tippeltem hogy ezek a szélsőbaloldali ismerőseim nincsenek szellemileg a topon, de most végre valaki megerősített benne. Köszönöm Netszamuráj :)

hetzer87 2011.02.21. 10:55:21

@Plumper_: Jobbiké a Barikád...eddig már eljuthattál volna

a kuruc meg..náci,igen na és?a népszava meg bolsevik

Adolfon is túltehetnéd magad,a komcsikkal ezerszer több gond van mint az állítólagos fasisztaveszéllyel,mégis csak az utóbbi kap állandóan keretet meg csak arról megy a rizsa

Poll 2011.02.21. 10:55:38

@Kulics: józan paraszti ésszel. Ha hitlert éltetnek, akkor egy jót röhögök az istenbarmain, amikor megirják, hogy csoportba verődött cigányok kiraboltak valakit borsodban, vagy időseket agyba-főbe vertek a házukban és elszedték az 1000 forintjukat, akkor általában lehet hinni nekik. Volt már példa rá, hogy tévedtek és mégsem cigányok voltak, le is hozták a tévedést.

fourgee 2011.02.21. 11:05:29

@Kismac: "Igen sajnálatos módon most valóban CSÖKKENT a demokrácia - aki kicsit is figyel, az rájön. Itt nem bérrettegésről van szó, ezek tények."

Kérlek írj pár példát ezekre a tényekre, mert én még mindig nem látom hogy mik azok. Ahol nincs demokrácia jelenleg, az a Fidesz meg az MSZP. Mármint párton belül. A Fidesz azért nyerte meg a választást, mert párton belül csak egy "diktátora" van, míg az MSZP-nek párton belül kettő is van, akik nem éppen jó barátok.

A jelenlegi helyzetről meg nem a Fidesz szavazók tehetnek, hanem azok az MSZP szavazók, akik tavaly b.sztak elmenni szavazni! Mit is mondott Gyurcsány? "De továbbra is sokan vannak, nagyon sokan, akik a legkényelmesebb utat választják és azt mondják: egyik kutya, a másik eb. Én ezt kikérem magamnak! Én demokrata vagyok!"

Nos, ezt a saját választóiról mondta... :)

fourgee 2011.02.21. 11:08:26

@Poll: "Volt már példa rá, hogy tévedtek és mégsem cigányok voltak, le is hozták a tévedést."

Amikor meg romát késeltek meg és nem lehetett tudni ki a támadó, akkor az egész baloldal felsorakozott mellette, neves újságírók és politikusok is, rasszista támadásról kiabáltak, az egész társadalomra próbálták rákenni.
Amikor meg kiderült hogy a támadó is roma volt, akkor érdekes módon elhallgattak, nem mondták hogy tévedtek, nem kértek elnézést senkitől sem, arról sem beszéltek hogy csak véletlenül, vagy készakarva növelték a feszültséget a magyarság és a cigányság között...

William Kidd 2011.02.21. 11:13:49

kuruc.info rulez

Elhallgatott, nem polkorrekt témák és történések honlapja. Egy másik alternatíva. Sokszor vicces, gyakran primitív nyelvezetű. Még is több igazság van leírva ott, mint bármelyik polkorrekt oldalon (értsd: ballibbant, fideszközeli). Ez bassza a hatalom csőrét, az elhallgatott igazságok felszínre kerülése. Nincs tabu, nincs cenzúra. Megírnak bármit, de a másik fél választát is felrakják. Ilyen leehtséges a zsindexen? :o) Az Index a cenzúra melegágya, saját tapasztalat. Jó példa erre számtalan blog (pl. a zsidó TWA-é) és a fórum PoliDili szekciója. Az pont úgy müxik, mint Észak-Koreában vagy Líbiában. Nem libbanntszélsőbaloszsidópolkorrekt vélemény azonnal del. :o) Még a végén felsejlik, hogy a nagy DEMOKRATÁK a legnagyobb antidemokraták. :D

2011.02.21. 11:16:02

A Kuruc legnagyobb baja, hogy a cikkekben túl sok a jelzős szerkezet.

Balage01 2011.02.21. 11:17:07

hidd el zsidókám, a zsindex is van akkora meseoldal, mint az általad szidott kuruc.
csak pont az ellenkező oldalról teszi azt.

A problémát látni nem akarókkal viszont minden rendben volna?????

SereG 2011.02.21. 11:18:49

Én több éve olvasok kurucot.
A kuruc legalább annyira hiteles vagy hiteltelen, mint az index, vagy akármelyik hírportál vagy híradó, tökmindegy. Nem voltunk ott, nem tudhatjuk, és mindegyik tartozik valamihez.
A két végletről beszélünk. Az olvasó meg vagy megtalálja az aranyközéputat, vagy nem, és itt dől el, hogy ki, mennyire és miben hisz, vagy épp mennyire tud objektív következtetéseket levonni egyikből és másikból.
Vannak, akik a kuruc írásaiból már a felszínen, a szavakon, az alpáriságon kiütköznek, és még ők mondják, hogy szellemileg a béka valaga alatt vannak azok, akiknek ez tetszik és/vagy ezt olvassák.
Szerintem a kurucot olvasók 95%-a nem a tróger fogalmazást nézik, ezen lazán felül lehet emelkedni, sőt: válogatott jelzők tucatját képesek beépíteni a cikkekbe, olyanokat, amik az olvasót még fel is derítik. Persze lehet mondani, ha én ezen derülök, akkor vessek magamra. Hát jó, vetek. Nekem kicsit "Wágner B. György" -ösek :)
Azt megjegyezném, hogy a kuruc mindig is ügyelt arra a származások terén, hogy ha valamiben nem biztosak, azt feltűnően kérdőjelezik, és le is írják, hogy mindössze a körülmények utalnak az egyes elkövetők származására. A rendszeres olvasók tudják ezt. Sokszor a későbbi olvasói levelek befutása utáni frissítéskor írnak csak biztosan a származásról.
De! ...és ez a legfőbb oka, hogy kurucot olvasok: legalább írnak a származásról. Igaz, másról se nagyon, de az írásaik kiegészítik azokat a híreket, amiket pl. az index, vagy az rtl csak részben és/vagy elferdítve közöl, ezzel félre vezetve az olvasót.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért is hiszem el, hogy ott igazat írnak, de aki nem olvassa őket, az úgysem fogja megérteni. Egyszerűen azért, mert számomra gyakorlatilag bizonyított, hogy a hírek igazak, hogy a híradóból a felét se tudtam meg a valóságnak. Az olvasói levelek, hanganyagok, riportok, felvételek, képek mind-mind hitelt adnak az írásoknak. Ez van, sajnos.
A kuruc nagyon tömény, rövid és velős, agresszív és hááát, egyeb@ssza, szélsőséges, ez kétségtelen, de ez pont passzol lagymatag, hígfos ballib médiához. Így van meg a balansz. Szép napot!

Sadist 2011.02.21. 11:21:10

Nagyon sokan elfelejtik, hogy az általuk hazugnak, polkorrektnek mondott médiumok mindegyikénél található egy impresszumnak nevezett dolog. A szerzők, szerkesztők, kiadók vállalják a nevüket, nem úgy, mint a kuruc, akik külföldi szerverről, anonim módon dobálják a szart, sértenek polgári és büntetőtörvényeket bármiféle felelősségvállalás nélkül.
Ha csak az igazságot írják, akkor miért nem merik vállalni a nevüket? Ja persze, hogy is felejthettem el, hát úgy anyagilag is ellehetetlenítenék őket a gonosz zsidók/cigányok/magyarellenesek néhány perrel, akik a markukban tartják a teljes magyar médiát.

G_P 2011.02.21. 11:21:39

Lehet ellenreklámozni, úgy kommunikálni, mintha az ország problémája a kuruc.info lenne, de ez nem változtat a többség véleményén. Igaz, hogy a kurucon sok kiszínezett történet van, de sajnos sokuk igaz.

Mennyivel jobb egy gyomorforgatóan abszurd Hudák Hajnal vagy Munk Veronika cikk; amely arról szól, hogy a romák soha semmi rosszat nem csináltak, és mindenről a szélsőjobb tehet? SEMMIVEL.

Lehet Indexcímlapra tenni ilyen cikkeket, lehet nácizni azt, aki leszáll a buszról, ha balhéznak a cigányok; de SEMMIN, értsd és írd, SEMMIN nem változtat. A Munk Vera félék cikkei pedig legalább annyira ostobák és szürreálisak, mint amennyire ostobának és szürreálisnak szeretné beállítani a kurucot ezen cikk írója.

Ha van két gyomorforgatóan gusztustalan, és nevetségesen szubjektív médium ma Magyarországon, akkor az az Index és a kuruc.info.

mement 2011.02.21. 11:24:21

Kuruc info az medium, ahova barki bekuldhet cikket, annak valosagtartalmatol fuggetlen, ha eleget zsidozik es\vagy ciganyozik benne, biztos lehet benne hogy kiteszik, mint az igazsag egy megnyilvanulasat:D

Vajon Kurucinfosokban mikor lesz annyi becsulet vegre hogy felvalaljak az arcukat?

mréveiller 2011.02.21. 11:25:37

a kuruc.info annyira kiegyensúlyozott mint a népszava.

Sadist 2011.02.21. 11:25:50

@fourgee: Elég ostoba érvelés. Ha kirabolnak, akkor nem a rabló a felelős, hanem te, amiért nem védekeztél megfelelően? Elmúlt nyolc év miatt a szocikat hibáztatni még elment, de a mostani helyzetet is rájuk kenni már több, mint nevetséges.

G_P 2011.02.21. 11:29:51

Amiket az Index próbál az olvasói szájába adni, azok ugyanolyan nevetségesek és szánalmasak. Lángoló Gitáros címlapposztban megmondják, milyen zenét szerethetsz, Mandineres haverok megmondják, hogyan kell értelmezned a nap politikai történéseit, Munk Vera elmeséli, hogy a miskolci rendőrkapitány egy tökfej, az Indexivdeókban fiatalosnak és provokatívnak szánt cinikus poénkodással próbálnak manipulálni, továbbá minden blogbejegyzés lehet indexcímlapos, ha szerepel benne a PINA, a RASSZISTA, vagy a SZAR szó.

Jó lenne, ha az ultraliberális figurák, akik az Indexsszel kelnek és fekszenek, és kritika nélkül mindent bekajálnak, ami ott le van írva, néha forráskritikával élnének. És ezzel - gyengébbek kedvéért - NEM azt mondtam, hogy a kuruc.info jó.

William Kidd 2011.02.21. 11:32:28

@SereG: osztom véleményed.

Nálam is úgy működik, hogy végigolvasok néhány pc híroldalt pl. Index, Origo stb., a legvégén meg megnyitom a kurucot és ebből az egészből masszából próbálom összehámozni az igazságot. Ha lehetséges megpróbálok még személyes véleményeknek, észrevételeknek, tapasztalatoknak is utánajárni blogokon, fórumokon. Tettem mindezt például a west balkános ügy esetében. Ha mindent elolvas az ember egészen más kép alakul ki benne valamiről, mintha csak részleteket ragadna ki politikai vagy ideológiai elfogultsága miatt.

mement 2011.02.21. 11:32:33

@G_P: Blogok maganvelemenyt tukroznek, es a kurucinfoval ellentetben, meg van lehetoseged velemeny nyilvanitasra.

Az index bulvar ujsagiras, ennek megfelelo tartalomal es stilisztikaval. De leelenorizheto, szamonkerheto, kiigazitasra kotelezheto... stb.

A kurucinforol ezek kozul egyik sem elmondhato:)

mement 2011.02.21. 11:35:24

@G_P: Meg jo lenne vegre megerteni, hogy a liberalisozas, meg komcsizas, total hiteltelenne teszi a mondandodat, meg akkor is ha amugy van benne ertekelheto momentum.

kamuszutra 2011.02.21. 11:37:06

ha röhögni akarok, akkor oda szoktam lapozni a kurucinfóra. egy valamit hiányolok onnan: a magyarbűnözés rovatot. persze megértem őket, ha a teljes képet mutatnák, akkor lelepleződne a mese amit beadni igyekeznek az olvasóknak. (a mikulásról sem árulják el a kisgyereknek a szülei, hogy nem rénszarvasok húzta szánnal érkezik, hanem autóval) amúgy a kurucinfóhoz nagyon hasonló oldal a hunhír, azon azért lehet még jobban röhögni, mert az olvasóik kommentálják a híreket, így az ember tényleg képet kap róla, hogy milyen szellemi színvonalon vannak az olvasók.

commando 2011.02.21. 11:43:16

@William Kidd: Hát én is próbálkozom ezzel a módszerrel, de gyakran még nagyobb lesz a katyvasz a fejemben. Próbálok elindulni a szélső baltól, eljutok a szélső jobbig, vagy fordítva, és azt hiszem, hogy most már értem. DE! Amíg a média elsődleges célja az olvasói, hallgatói és nézői szenzációéhség kielégítése, addig hol a pokolban találhatok független, objektív tájékoztatást. A probléma az, hogy olyan nagy a választék, hogy az ember azt hisz el belőle, amit akar. Bármilyen, akár téves nézetét is legalább 3 - 4 hírrel igazolni látja. A dolog praktikus, a hírek svédasztaláról mindenki ízlése szerint csipegethet. A valóság ott létezik, ahol magad is jelen vagy, esetleg voltál, de még ez sem mindig biztos!

tlac 2011.02.21. 11:44:10

Kurucra hivatkozik Szocialista Ildikó is...
Az írások jórésze amúgy zsidók által íródik - ha ez szempont :)
Látni sok energia van benne,nem amolyan hobby lap, valaki(k)nek megéri a sok erőforrást égetni rá..

Lovastengerész 2011.02.21. 11:44:11

jó post!

valóban figyelemreméltó jelenség a kuruc, és vegyük észre egy igényt elégít ki, majd megsokszorozza azt.

nyilván profik állnak mögötte, vagy legalábbis az évek alatt együgyű árpádsávos fajmagyar kreténekből profivá lett kommunikátorok. (Novákelőd, vona, stb)

hihetetlen hogy egy mindíg is létező, elhanyagolható méretű és hatású szubkultúrából hogyan lehet nagyon komoly eléréssel rendelkező portált csinálni.
És azt hinné a zember hogy ha vége a "kommenistazsidóliberálisdiktatúrának" akkor alábbhagy a dolog, de nem!, ebből látszik hogy profi kommunikációs mechanizmus működteti, pont a postban felsorolt "értékek" mentén, alkalmazkodott a változáshoz.

fourgee 2011.02.21. 11:47:44

@Sadist: "Elmúlt nyolc év miatt a szocikat hibáztatni még elment, de a mostani helyzetet is rájuk kenni már több, mint nevetséges."

Kérlek idézd hogy hol kentem rájuk a jelenlegi helyzetet. Köszönöm.

Meridian74 2011.02.21. 11:52:51

Nocsak, nem tudtátok bezáratni, megszűntetni a Kuruc.infot, most mocskolni próbáljátok? ROFL!
Ne erőlködjetek, mert annál többet olvassuk akkor inkább! :P

mement 2011.02.21. 11:54:46

@Meridian74: nem volt szo arrol hogy meg akarna barki is szuntetni...

Mi ez a folyamatos paranoid retteges a szeljobbon?

gergo1000 2011.02.21. 11:55:33

"Az index bulvar ujsagiras, ennek megfelelo tartalomal es stilisztikaval. De leelenorizheto, szamonkerheto, kiigazitasra kotelezheto... stb.
"
Hát az index nem ezt hirdeti magáról. Mármint, hogy bulvár lenne. A kuruc lehet, hogy nem enged, kommentálni, de az index se. Komment csak a blognak álcázott hiroldalakon lehet, és ott is csak akkor, ha nem kényes a téma... Az ugye véletlen, hogy mindig ugyanaz a 10 blog az ajánlott?

mement 2011.02.21. 11:58:28

@gergo1000: A kuruc info sem azt hirdeti magarol hogy valotlansagot is lehoz ha eleg nagy aranyu benne a ciganyozas...

Az hogy egy medium magarol mit allit, az reszletkerdes, az szamit mit produkal.

Tudom hogy a szeljobbon nem divat a maganvelemeny, es a kulonvelemeny, a nem egyetertes a `vezetokel`, de a blogok attol meg maganeberek maganvelemenye marad 90 szazalekban.
Az meg hogy mit ajanlanak es mit nem, konnyeden kikerulheto ha nezed a blog.hu oldalat.

kamuszutra 2011.02.21. 11:59:48

a kurucinfó egyébként egy valamit mesterfokon csinál, amiről nem szól a fenti cikk. a lejáratást, saját szubkultúrán belül. akit ilyen-olyan okok miatt kiszúrnak maguknak, arról aztán az isten se mossa le azt, amit terjesztenek róla. ott van posta imre, a möm-ös kovács géza, a gárdakapitányok dósa istván és kiss róbert, polgár tomcat tamás, és még sorolhatnám. a belső ellenséggel nagyon profin leszámolnak.

mement 2011.02.21. 12:03:19

@kamuszutra: az egesz szeljobb a folyamatos ellensegkep fentartasara epul.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.02.21. 12:10:07

"Ők azok, akik még az el sem követett gyilkosság előestéjén tudják és megírják, hogy az elkövető bizony cigány lesz."
Kár, hogy 90%-ban igazuk van. :(

Lovastengerész 2011.02.21. 12:10:40

@mement: igenigen!

és vegyük észre ennek az igazi hasznát nem is ők húzzák!

zsoltix 2011.02.21. 12:10:53

A varosom mar rengetegszer szerepelt a kuruc.infon. Szerintem a helybeliek igencsak orulnenek neki, ha minden csak fikcio volna, amit irtak. De sajnos nem az.

fourgee 2011.02.21. 12:11:41

@mement: "az egesz szeljobb a folyamatos ellensegkep fentartasara epul."

A folyamatos nácizás az nem az ellenségkép fenntartása?

Kozomago 2011.02.21. 12:12:23

Elég korrekt írás. Végülis sokszor magam is jókat szórakozom a cikkeiken, a sajátos, egyedi nyelvezeten, a vissza-visszatérő eposzi jelzőkön, egy másfajta világgal ismertetnek meg bennünket, ami sokszor valóban átkalandozik a mesék földjére, akár rajzfilmet is lehetne készíteni belőle. :)

@kamuszutra: Ezt teljesen jól látod, és itt van az a dolog, ami miatt az oldal bár kellemetlen - amikor személyes adatokat adnak közre, az azért kifejezetten felháborító - létezése mégsem rejt magában komolyabb veszélyt, mert a legfőbb funkciója a saját táboruk szétszabdalása, fragmentálása, azaz lényegében többet árt nekik maguknak, mint bármelyik népcsoportnak, egyéb pártnak, közszereplőnek...

mement 2011.02.21. 12:13:00

@fourgee: nagyon regota nincs nacizas a kozbeszedben.

Plumper_ 2011.02.21. 12:19:50

@hetzer87: mutass nekem komcsikat, valódiakat.
a Népszava mint bolsevik...röhög a vakbelem.:-)
ha a jobbik kerülne hatalomra, pár hónapra rá kéksisakos ENSZ katonák masíroznának itt, és azok vágnák le a póznákról a hullákat és nyitnák ki az internálótáborokat. ja, szerinted nem? akkor MIÉRT ugat a jobbik és holdudvara?

@SereG: én is olvasom a náciinfót. jót röhögök vagy értesülök arról, mire készülnek nyilasék.

kamuszutra 2011.02.21. 12:19:55

közzéteszem a levelezésemet a kuruccal, amikor vicces kedvemben voltam, és helyreigazítást kértem tőlük:

2010. szeptember 6. 20:55 írta, <.........@..........>:

"Kedves" kurucok!

Nem kellene véletlenül helyreigazítani ezt ( kuruc.info/r/35/65149/ ) a cikket, ez ( www.bumm.sk/46074/magyarorszagra-menekultek-a-devenyujfalui-gyilkos-szulei.html ) alapján? Vagy jobb hazudozni, ahogy szoktátok, és más népcsoportok ellen gyűlöletet kelteni? Talán kényelmetlen lenne leírni, hogy a gyilkos magyar származású (családja a magyarországi rokonoknál bújkál) volt? Pedig milyen szépen mutatna a cím: "Megint gyilkolt egy magyar", esetleg "tetves magyar". Aztán a cikkben példákkal bemutatni, hogy hogyan szoktak gyilkolni, családokat kiirtani a magyarok, tompai mészáros, móri bankrablók, százhalombattai rém, és még hosszan lehetne sorolni a példákat. Utána pedig levonni a hazug következtetést, ahogy szoktátok, hogy a magyaroknak a génjeikben van a kegyetlen gyilkolászás.

Na további jó hazudozást, gyűlöletkeltést! Szégyen veletek egy nemzetbe tartozni!

a kurucok válasza pedig ez volt:

Igen, a Ľubomír Harman ősi magyar név. Te is választhatsz magadnak valami hasonlót, sajnos jó úton vagy az asszimiláció felé.

Üdv Bugárnak.

hetzer87 2011.02.21. 12:20:33

@mement: hahaha :D jahogy nincs?

minden nap legalább 600szor tényleg nincs..csak 599szer :)

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.02.21. 12:20:54

A vályogvető bűnözés rovatban pl. 90% máshonnan veszik a cikket ,legfeljebb kommentálják,sőt a forrást is megjelölik,vagy ha nem googleval elég könnyen leellenőrizhető,a többi 10% olvasói levél.Ha pedig az eredeti cikkben is van fénykép vagy ,ombucmanó ,kisebbségi képviselő kitétel akkor mi a kérdés?Mindenki náci?Nagyon szomorú ,hogy bizonyos csak megyei,helyi szinten megjelenő híreket(sokszor brutális/rabló/ gyilkosságok) ami fő sodratú média valahogy nem érez fontosnak(uszitás...libbant felfogás szerint) egy ilyen portálon kell nyomon követni... A ying-yanghoz bezony kell a kuruc,bármennyire is szomorú.

mement 2011.02.21. 12:23:40

@hetzer87: Gurcsany kedvelt eszkoze volt a naciveszelyel valo fenyegetozes... de o is abbahagyta kb 2008 kornyeken.

Azota elvetve... a szeljobb erolteti minden felszolalasaban hogy azert mert kollektiv bunosseg elve alapjan barmelyik nekik nem tetszo csoportot szanalnak, ok ettol meg rasszistak, nem nacik sot, csak azok mondjak ezt akiket szanalnanak.

nyekk 2011.02.21. 12:25:01

A Kurucinfo a régi Szabadeurópa rádió funkciójátvette át. Szépen mindent leír, amit a hatalom, meg a hatalom által pénzelt lakájmédia elhallgat.
A nyelvezete kinek tetszik, kinek nem, de én még abban olyat nemigen olvastam, amiről előbb-utóbb az derültvolna ki, hogy nem igaz. Ha az igazságra, de akár csak a tényekre vagy kíváncsisokszorosan megbízhatóbb forrás a hivatalos (értsd: zsidó befolyásalatt álló)médiáknál. Amelyek olyan képet súlykolnak az nézőbe, olvasóba, hogy aki nem szocilib, az mind egész délelőtt vasszöges bakancsban masírozik, délután meg zsídókat lő a Dunába.
Majd ha a hivatalos média tárgilagosabb lesz, gondolom a Kurucinfo stílusa is módosul.

(Mellesleg nagyon tlálóan írta itt valaki, hogy régen az volt az antiszemita, aki nem szerette a zsidókat, manapság meg az, akit a zsidók nem szeretnek.)

kamuszutra 2011.02.21. 12:27:58

nincs már náciveszély m.o-n. a nácik a jobbik által bent vannak a parlamentben, és hát látjuk, hogy milyen veszélyt jelentenek. vona néha cigányozik egyet a kedvenc mellénykéjében, és ennyi. amúgy földbuták és impotensek. már csak viktor használja őket elhatárolódásra.

hetzer87 2011.02.21. 12:28:51

@Plumper_: mutass nekem nácikat..valódiakat

a Barikád mint fasiszta?röhög a vakbelem :)

egyszerűen képtelen vagy elfogadni,hogy léteznek jobberek,ilyenek meg olyanok is..azon meg végképp nem tudod túltenni magad,hogy marhavagonba tesznek mindenkit

jó anyag lehet,amitől ennyit rettegsz..

Blogger Géza 2011.02.21. 12:32:15

Azért ebben a posztban szerintem több csúsztatás van, mint a belinkelt kurucus cikkben.

"a vége felé kimutatják róla, hogy az mégsem történész, hanem egy csaló. "

Hát a kettő nem zárja ki egymást, egy pillanatig nem vitatták, hogy ő történész (a cikkük is így keződdik: "Karsai László történelemprofesszor nem ismeretlen az amerikai magyarság előtt."), csak azt mondják (gőzöm sincs, hogy jogosan-e), hogy az önéletrajzában van egy homályos pont, amit nem tud igazolni.

Mellesleg az angol helyesírási hibáiért végképp jogosan cikizik. Ezt - gondolom - azért kapta válaszul, mert - beleolvasva a vitájukba - ő meg folyamatosan a vitapartnere minősítésével volt elfoglalva, ezzel vezette le a frusztrációját, mikor kényes, neki nem tetsző kérdéseket kapott.

Személyeskedésért egyiküknek sem kell a szomszédba mennie, az biztos. :)

hetzer87 2011.02.21. 12:38:35

@kamuszutra: az index meg az origo cikkei alapján én is földbutának meg nácinak hinném őket..

finalNmbr 2011.02.21. 12:40:09

az a baj, hogy ilyen szar mint ez a poszt, megjelenhet :/

finalNmbr 2011.02.21. 12:41:40

@Diamond Dave: Kóka Jenőt pont nem kéne elővenni.. Van elég cigányfikció az indexen

Google 2011.02.21. 12:43:25

A kuruc egy zuglap. Az innen-onnan összeollózott tartalmakat zugirkászok írják - nem vállalják a nevüket -, egy szempontot érvényesítenek láthatóan: minél jobban ártsanak.
Összeugrasztani a különféle népcsoportokat, kikacagni a nekünk nem tetszőket, különféle osztályozás alapján pellengérre állítani egyes embereket, na, ez jól megy nekik.
Igénytelen emberek igénytelen portálja - és az is az, aki őket népszerűsíti, összemosva Népszabadsággal, Magyar Nemzettel, de Indexxel például nem. Lásd jelen cikket.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 12:51:57

A cigányokkal kapcsolatos problémák 100%-ban a cigányoknak köszönhetők. A megtermelt magyar javak 90%-a rájuk megy el segély, rendőrség, bíróság, börtön, ingyen gyógyszer, okozott kár, emberéletek formájában. Természetesem a nem cigányok is bűnöznek, de az arányok a lényegesek.
Azt szajkózzák nekünk, hogy a mélyszegény magyar és a mélyszegény roma egyforma. Hát nem. A mélyszegény magyar próbál boldogulni, tart disznót meg csirkét meg konyhakertet, a mélyszegény roma meg ellopja ezt tőle.
Nálam azt verte ki a biztosítékot, hogy elment egy magyar család rokonlátogatóba, s mire hazaértek két nap múlva, a cigányok elbontották a házát. Ez benne volt a magyar sajtóban? Mikor ver össze magyar cigány-öregasszonyt halálra? Mikor látsz 30-40 magyar rokont ácsorogni az út szélén egy csoportban?
Azt hajtják, nincs munka. Milyen munkát tudna elvégezni az a cigány, akinek a szülei például testvérek vagy apa-lánya?
Ha egy cigány bekerülne pl. egy gyárba, a közös öltöző neki egy lehetőség lenne a lopásra.
Nem akarnak dolgozni, tanulni, ember módra élni. Kaptak wc-ket, de nem kellett nekik, mert egy lyukat kellett volna ásni csak neki. Inkább szarnak az egyik nem használt szoba padlójára. Évente pár cigány csecsemő éhenhal, vagy agyonverik. És ráadásul gyűlölik a magyar embert, aki befogadta és eltartja őket. Ez meddig lesz így?
Miért nincs engedélyezve az önvédelem? Már azt sem szabad?
EZ A MI HAZÁNK, NEM CIGÁNYIA!
Minden valamire való nép célja az elszakadás, az önállóság, lásd kurdok, szerbek, stb. Kivétel a cigány, mert tudja, hogy kiszipolyozható anyaország nélkül nem tud élni.
Ha valaki cáfolni akar, várom.

gergo1000 2011.02.21. 12:52:21

@mement:
Persze a blogok 90% magánvélemény, de a maradék 10% magánvéleménynek beállított propaganda.
Legalább a kuruc.info-n tudod mire számitasz és nem egy teljesen más köntösbe bujtatott baromság.
Hanem vállalja azt amit állít. (Persze a személyek logikusan nem vállalják, mivel a liberális emberek már annyira liberálisak, hogy a szólásszabadság csak rájuk vonatkozik. Kifejezetten liberálisnak gondolom magam, és a liberálisba az is beletartozik nekem, hogy elfogadom, hogy vannak olyan szélsőjobboldali gondolkodású emberek, akik másképp gondolkodnak, ahogy vannak ugyanennyire elvetemült szélsőbalosok)
Az indexen lehet találsz impresszumot, meg cégvezetőt, blablabla..de az összes olyan kérdést ami kicsit is kényes, már az általuk ajánlott blogokban jelenik meg. Ami persze az ő oldalukról elérhető és valószinűleg áttételesen rajtuk keresztül pénzelt.

kamuszutra 2011.02.21. 12:55:27

@hetzer87: az a kurucon jelent meg, hogy vona szerint probléma a cigányok indolatlan népszaporulata. ez számomra náci szellemiségű gondolat. láttam a villanyszerelő zagyva gyulával készült videóinterjút a mandíneren, semmi kétség, hogy földbuta a srác. egyébként a jobbik frakcióból kivált pősze lajos álíltotta, hogy szerinte a frakcióból sokan nem is értették a pártprogramot, amit ő maga írt.

2011.02.21. 12:58:48

nem reprezentatív fórum felmérés eredménye, hogy azon magyarok 80%-a aki itt hozzászól, a kurucot olvassa

Ami nem baj, bár néha már nekem is sok a hülyeség azon az oldalon. Ámbátor kiemelkedő baromságot könnyűszerrel lehet a blog.hu aloldalain, az indexen vagy akár az origo-n is találni.

2011.02.21. 13:01:45

@kamuszutra: amikor egy hónapja 2-3 cigánygyerek lekapcsolta az áramot egy idő nőnél (azthiszem Lakitelek), majd megölték, a 9 gyerekes anyukával csinálta a tv2 a riportot....
1. törvényellenes hogy a cigányok már 13 évesen szülnek, senki nem tesz semmit
2. nem tudják ellátni a kölykeit, csak a segély miatt tartják az 'almot'
3. nem dolgoznak, a gyerek is ezt látja, aztán bodzaszedő bűnöző lesz belőlük

Elég ok azt hiszem, hogy hozassunk egy törvényt, miszerint aktív kereset mellett maximum 2 gyereket vállalhatnak, ha nem tartják be, a 3 gyerek után sterilizáltatni kell a cigány nőket.
Meglenne az 50%+1 szavazat egy esetleges népszavazáson, elhiheted

abaka 2011.02.21. 13:06:21

@gergo1000: Hm, tehat a kuruc, ahol sosem tudod, ki a szerzoje egy cikknek az vallalja, amit allit, bezzeg az index, a komplett impresszumaval es a szerzo allando feltuntetesevel (legalabbis azon cikkeknel, ahol velemenyrol van szo), nem?

Egyebkent honnan jott le, hogy szerinted a liberalisok szollasszabadsaga csak rajuk vonatkozik.? Ez a poszt arrol szol, hogy a kurucon hulyesegeket irnak. Teljes mertekben felreteve azt, hogy ez igaz, miert korlatozna ez a velemeny barki szolasszabadsagat?

Blogger Géza 2011.02.21. 13:06:25

Amúgy a kurucinfo tényleg olyan, mintha az ember bemenne egy vidéki kocsmába, és meghallgatná, pár fröccs után mit meg hogyan beszélgetnek ott az emberek. A mainstream média meg azt képviseli, amit ugyanabban a faluban a községházán kitett jegyzői hirdetmények meg a polgármester tanévnyitó beszéde, illetve a helyi időszaki újság. Más célközönség, más nyelvezet, némileg más témák (bár azért átfedés van.)

Isten tacskója 2011.02.21. 13:08:15

"A mai államok kezében van egy hatalmas erő, amely irányítja a nép gondolkozását: ez a sajtó. A sajtónak az a feladata, hogy rámutasson elengedhetetlennek hitt követelményekre, hangot adjon a nép panaszainak, kifejezést adjon az elégedetlenségnek, s előidézzen elégedetlenséget. A sajtóban megtestesül a szólásszabadság diadala. A gójok államai azonban nem tudták, hogyan használják fel ezt az erőt, s így a mi kezünkbe hullott. A sajtó révén szereztük meg a hatalmat arra, hogy befolyásunkat érvényesítsük, miközben mi magunk a háttérben maradtunk. A sajtónak köszönhető, hogy kezünkbe kaparintottuk az aranyat, bár tengernyi vér és könny árán jutottunk hozzá. De kifizetődött számunkra, noha sokakat kellett feláldoznunk népünkből. Isten szemében minden egyes áldozat a mi oldalunkon felér ezer gójjal."
Cion Bölcsinek Jegyzőkönyvei /2. jegyzőkönyv/

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 13:10:41

@kamuszutra:
Miért probléma a demográfiai kérdések taglalása? Minden normális országban készülnek statisztikák a születésről, emberekről, mert az államnak terveznie kell, mennyi iskola, ovóda, kórházi ágy, szakmunkásképző hely, tanár satöbbi kell. Ha a cigányoknál aránytalanul nagy a népszaporulat a magyarhoz képest, akkor ezt be kell kalkulálni a jövő költségvetéseibe. Azt nem tiltott dolog tudni, hogy a romák 90%-a segélyből él. Ha megnézik a születési statisztikákat, ki lehet számolni, hogy 10-20 év múlva mennyi nyugdíjas, segélyes, munkanélküli lesz. Ez miért bűn?
És ez nem faj kérdése. Ki kell számolni, mennyi az a gyerek, aki olyan családbn él, ahol a szülők segélyesek. Ezek nagy valószínűséggel is azok lesznek. Ez sima statisztika meg számtan.
Nem lehet a fejünket homokba dugni. A mai adatok szerint a kisiskolások fele cigány. Ezek 10 év múlva megjelennek a felnőtt létben és ott áll majd az ország úgy, hogy a fele fiatal cigány lesz. Ezen akartok vitatkozni? Ezek számok, nem érzelmek. Természetesen nem a cigány gyerekeket kell irtani, hanem a körülmények változtatásával arra terelni a roma családokat, hogy annyi gyereket szüljenek, amennyit fel is tudnak tisztességgel nevelni. Ez egy magyar családban természetes. Miért annyira idegen ez akkor, ha valaki cigány?
Van az elmélet és van a borsodi cigány valóság. Aki ezekez a kurucos dolgokat mesének hiszi, üljön kocsibam és menjen el egy cigány faluba 1 napra csak körülnézni. Meg fog döbbenni. A hüledező értelmiségiek elméleti emberek, a való világhoz nem sok közük van egy jogvédő, pesti, fűtött-légkondis irodában ülve.
KI KELL MENNI AZ ÉLETBE!
Itt nálunk most az a divat, hogy kilopják a kutyádat a kerítésen, majd felajánlják a visszavásárlást. Ha nem, akkor agyonverve visszadobják az udvarodba. ÉBRESZTŐ, EZ MÉG A MI HAZÁNK!!!! NEM CIGÁNYIA!!!!

kamuszutra 2011.02.21. 13:12:28

@HUN_Sector: szerintem meg arra kellene hozni egy törvényt, hogy a magadfajta nácikat, akik embereket intézményesen meg akarnak fosztani emberi jogaiktól a népcsoporthoz való tartozásuk alapján, életfogytiglani kényszermunkára, vagyonelkobzásra kellene ítélni, továbbá meg kellene fosztani állampolgárságuktól, és megfontolni azt, hogy ezeket a szankciókat a családtagjaikra is kiterjesszük. esetleg a családtagok északi sarkra való kényszerkitelepítését is meg lehetne fontolni. szigorúan marhavagonban. na hogy tetszik, nackó? látod, ötleteknek én sem vagyok híján ha arról van szó.

Sadist 2011.02.21. 13:14:43

@fourgee: "A jelenlegi helyzetről meg nem a Fidesz szavazók tehetnek, hanem azok az MSZP szavazók, akik tavaly b.sztak elmenni szavazni!"

Nagyon nem szívesen.

finalNmbr 2011.02.21. 13:15:01

@kamuszutra: És mi a baj az ilyen gondolattal? Egy adott csoport miért ne szabályozhatná a vele együtt élő de szorossan nem hozzá tartozó másik csoport tagjait?

abaka 2011.02.21. 13:16:05

@www.doominogame.com: "Nem lehet a fejünket homokba dugni. A mai adatok szerint a kisiskolások fele cigány."

Ez a ket mondat egymas utan zsenialis! :)

Átvitel honvéd 2011.02.21. 13:16:34

Az Index, Origo, Hírszerző (és még sorolhatnám), ezek az überfüggetlen, cseppet sem fikciós végtermékek valamiért kimaradtak. Hogy miért?...

kamuszutra 2011.02.21. 13:17:50

@www.doominogame.com: szerintem ez éppen úgy a cigányok hazája, és ennyi magyar nácit látva jobban is szeretném, ha cigánia lenne. jobb ha hozzászoksz a gondolathoz, hogy csak párszáz év kell hozzá, és a cigányok többségbe kerülnek. aztán majd ők döntenek a magyarok indokolatlan népszaporulatáról, és a magyarok sterilizálásáról. szebb jövőt!

gergo1000 2011.02.21. 13:18:31

@abaka:
"ahol sosem tudod, ki a szerzoje egy cikknek"
Egyáltalán nem érdekel ki a cikk szerzője. Egy oldal/lap szellemiségét egyáltalán nem befolyásolja, hogy azt a cikket x vagy y irta. Nekem ugyanugy nem mond semmit, hogy ki az az index, mti vagy index/mti (ennyi feltüntetést látok a hireknél), de a vélemény rovatnál szereplő:
Anarki, Bede Márton, Bodoky Tamás, Bodi, etele, Földes András, Gazda Albert, Haász János, szabóZ, Szily László, Tamás Bence Gáspár, Tevan Imre, Tóta W. Árpád, U.P., Vajda Éva, Zappe Gábor, Zsadon Béla nevek se mondanak semmit.

"Egyebkent honnan jott le, hogy szerinted a liberalisok szollasszabadsaga csak rajuk vonatkozik.? Ez a poszt arrol szol, hogy a kurucon hulyesegeket irnak. Teljes mertekben felreteve azt, hogy ez igaz, miert korlatozna ez a velemeny barki szolasszabadsagat? "
Az, hogy a liberálisok csak magukra vonatkoztatják a szólásszabadságot, azt arra irtam, hogy miért nem vállalják a nevüket. Nem arra, hogy ez a poszt korlátozná bárkinek a szólásszabadságát. Tudsz-e olvasni?

2011.02.21. 13:19:03

Arra azért kiváncsi vagyok, ha egy bűnelkövető adott esetben roma származású, akkor a személyleírásában (körözés esetén) a rendőrség beírhatja -e, hogy sötét bőrű, mint egyik leglényegesebb ismertető jel?

finalNmbr 2011.02.21. 13:21:41

@kamuszutra: Születés szabályozás emberi jogoktól való megfosztás? Kínába ne akarj akkor élni.. Nem az a baj, hogy a cigányoknak sok gyereke van (vagyis nekem az is, de alapvetően persze nem ez a baj..) hanem, hogy azért szülnek mert több pénzt hoz. Ajánlom figyelmedbe a bérkalkulátort és nézd meg mennyi pénz jár 4-5 gyerektől.. Egy család ahol senki nem dolgozik ne akarjon már 4-5 vagy több gyereket. Ez se a családnak se a gyereknek nem jó (normális esetben)

másfelől pedig a kurva anyád, takarodj fel egy myvipre és nézd meg a kedves cigány barátaid mit írnak a magyarokról te gyökér. Amúgy nem akarlak elkeseríteni de a liberalizmus már megbukott, ami pedig jönni fog.. háát.. én a helyedben attól kezdenék el fosni, hogy nehogy te kapj vagont vagy kötelet.. :)

kamuszutra 2011.02.21. 13:23:03

@Steve_Jobs: ha nem érted, akkor kérdezd meg a határontúli magyarokat, hogy milyen érzés jogfosztottan élni azon oknál fogva, mert ők magyarok, és kisebbségben vannak egy másik, vele együtt élő de szorossan nem hozzá tartozó másik csoporttal szemben.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 13:24:38

@kamuszutra:

Jártál valaha borsodban, láttál valaha közelről 10-20 kancigányt, amint szotyit köpködve gyűlölködve bámulnak rád?
Hidd el, Óbuda nem az ország, onnan másként látszanak a dolgok.
Ha a politikusok, meg te is, nem tartotok a romáktól, akkor a te gyereked miért nem cigányiskolába jár, miért elibe? Legyél bátor, vegyél olcsó házat borsodban, vidd oda a nagyszüleidet is, és hajrá, kezdjél el ott élni!

Erre konkrét választ várok, nem mellébeszélést!

abaka 2011.02.21. 13:26:15

@gergo1000: "Az, hogy a liberálisok csak magukra vonatkoztatják a szólásszabadságot, azt arra irtam, hogy miért nem vállalják a nevüket."

Ok, megprobalom ertelmezni, amit mondasz. A kurucon nem vallaljak a nevuket, az indexen pedig igen (bar teged nem erdekelnek a nevek). A liberalisok azzal probaljak masok szolasszabadsagat korlatozni, hogy nem vallaljak a nevuket (???). Tehat a kuruc info liberalis, az index nem, en pedig eppen korlatozom mindenki szolasszabadsagat, mert nem irom ala ezt a kommentet. Sima ugy.

finalNmbr 2011.02.21. 13:27:14

@kamuszutra: a cigányság nem nemzet te szerencsétlen.

kamuszutra 2011.02.21. 13:28:40

@Steve_Jobs: eltaláltad, nem akarok kínában élni. olyan országban akarok élni, ahol nem korlátozzák a gyerekvállalási jogot azon az alapon, hogy valaki cigány, sváb, szerb, vagy hotentotta. szerencsére ez éppen ilyen ország, és ha neked nem tetszik, akkor el lehet húzni innen, kínába, észak-kóreába, vagy etelközbe, vagy ahonnan jöttél. válassz kedved szerint egy náci/kommunista országot, és költözz el az egész családoddal együtt. a lakásodba majd cigányokat költöztetünk, örölni fognak neki.

fourgee 2011.02.21. 13:30:20

@Sadist: Ebből is az látszik hogy rosszul értelmezel, vagy valamit rosszul látsz. Ha azt mondanám hogy a jelenlegi helyzetről a Fidesz-szavazók tehetnek, akkor te azt úgy értenéd, hogy a Fidesz kormány minden faszságáról ők tehetnek? Én arra céloztam, hogy a jelenlegi helyzetről, hogy a Fidesz van hatalmon, az MSZP-szavazók tehetnek. Hány millióan nem mentek el szavazni? Egy Fidesz-szavazónak az a "dolga" hogy a Fideszre szavazzon. Az MSZP-szavazóknak meg azt lett volna a dolguk hogy az MSZP-re szavazzanak, mégsem mentek el szavazni. Így ők tehetnek arról hogy a Fidesz nyerte meg a választást. Vagy most szerinted a Fidesz-szavazók a gonosz szemetek, mert nem maradtak otthon ők is azzal a jelszóval hogy egyik kutya másik eb? Gyurcsány pont ezt kifogásolta, hogy sokan (és a választások eredményéből látszik hogy főleg az MSZP szavazók) ezt mondják.

Lehet magyarázkodni, lehet félremagyarázni, az MSZP-szavazók voltak azok akik otthonmaradtak. Ez tény.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 13:30:23

@kamuszutra:
Ez nem a cigányok hazája. Az ember a hazájáért, annak haladásáért, gyarapodásáért tesz. Sorolj példát, mi pozitivumot tettek a cigányok Magyarországért! Sorolj hires cigányt, feltalálót, emberbarátot, tudóst, bárkit, aki előre vitte az országot! Egy kiemelkedett cigány is leszarja a fajtáját, mert tudja, hogy milyenek.
Olvass történelmet! IV Béla megirta, hogy a mikor betelepitette a cigányokat a tatárjárás miatt kiürült földekre, nem tudta, hogy azokat semmilyen módszerrel nem lehet dologra szorítani.
Vagy olvass Moldovát, a Bűn az élet c. kömyvében kitaglalja a cigánybűnözést. Vagy szerinted Ő is egy senki?

Milyen jogától van itt megfosztva a cigányság? Konkrétumot akarok. Tanulhat, dolgozhat, önkormányozhat, utazhat, vállalkozhat, mindent megtehet, amit egy magyar. KONKRÉTUMOT!!!!

finalNmbr 2011.02.21. 13:30:26

@kamuszutra: :) kÓreába? király.. akkor mit hisztizel ha ez ilyen ország?

kamuszutra 2011.02.21. 13:31:47

@Steve_Jobs: ma nácioktató órát tartok, tessék: Alkotmány 68. § (1) A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők.

gergo1000 2011.02.21. 13:32:01

@abaka: Probáld újra értelmezni..
1. A kurucon azért nem vállalják a nevüket, mert a szuper liberális szdsz elérte, hogy M.o. nincs szólásszabadság.
2. Az indexen se vállalja mindenki a nevét. Ha megnézel egy hírt ott annyi szerepel, hogy Index. Amúgy a vélemény rovatban is szerepelnek érdekes nevek: pl. etele
3. a kuruc.info válaltan szélsőjobb. Az index szélkakas, megrendelt cikkekkel, miközben kiengyensúlyotottság látszatát kelti.
Érted-e már?

finalNmbr 2011.02.21. 13:32:54

@www.doominogame.com: Nyugi, valami nyomorék zsidó ez aki kb fotón látott cigányt.. pár év és úgyis el lesz hajtva az ilyen hazaáruló nyomorék..

qrisz 2011.02.21. 13:34:53

mhhhhhh. tacsikám,ez a poszt nem jött be. Az embereknek elegük van a polkorrekt libsizombik hazudozásaiból és az igazságot szeretnék hallani. tudom a belpesti-újlipótvárosi kávéházból minden másképp látszik ,mint Borsodból ,vagy a kőbányai gettóból nézve... A moralizálók állnak legtávolabb a problémától,mindig.

chipshop (törölt) 2011.02.21. 13:35:51

Klassz cikk,maximalisan egyetertek vele.Meg annyival egeszitenem ki,hogy Daniel Peter feszbuk oldala feler egy kurucinfoval,en annyi Gyurcsany imadot meg egy helyen nem lattam:-))Jokat szoktunk nevetgelni rajta:-))Kurucinfot nagyon ritkan olvasok,nem tehetek rola,nalam kiveri a biztositekot a hangvetele.A ciganyozas kulonosebben nem zavar,addig amig egy hir kapcsan leirjak,h az elkoveto cigany volt,mert ugye ezt egy nailap sem kozli,visoznt amikor elojonnek a fajelmelettel,meg a goj motoros szoveggel,es publikaljak politikusok,szineszek szamait..akkor a lelkivilagom sikit.Nem azert mert szeretem azokat a politikusokat(zomeben fogalmam sincs kik azok)hanem azert mert ez nagyon komoly szemelyisegi jogokat sert,es egy csurhet raszabadit egy kozeleti szemelyisegre,ennelfogva nekik napi szinten azt kell hallgatni,h par elvetemult radikalis uvolt veluk a telefonba es fenyegetik a csaladjukat.Ettol pedig elesen elhatarolodom.Persze tortenelmi szempontbol vannak jo dolgok is az oldalon,de a befogaduskohz kell egy jo adag tortenelmi ismeret es egy egeszseges fenntartas,leven neha tulradikalizajak a dolgokat.Hovatovabb a pasim,aki nem beszel magyarul,megmondta,h ilyen szemetet ne olvassak(ugyanis egy Holocaust cikket leforditottam neki)ami arrol szolt,h ketsegbe vontak azt a tenyt,h barkit is elegettek,megkinoztak volna etc,ez pedig az o angol lelkenek sok(k) volt.:-)))A szomoru az,h egy nepszabi cikket sem tudok fenntartas nelkul vegigolvasni leven kvazi ramszakad a libsi demagogia,es a masik oldalon pedig a magyarkodo,nemzeti hangevtel.Az index pedig egy vicc.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 13:36:44

@Steve_Jobs:
Kösz, már kezdett felmenni az agyvizem.

De továbbra is várom a konkrétumokat tőle. Nagy hallgatás. Vagy most ment a el a gyerekéért egy cigány iskolába. :))

A zsidók is csak addig engedik a cigányságot tombolni itt, amig egyszer véletlenül egy zsidó kölyök vagy család esik majd áldozatul. Már várom.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.02.21. 13:39:01

Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok.
Makó - 18 éves magyar lányt megerőszakolt, kirabolt és felgyújtott egy
cigány.
Boldogkőváralja - 4 cigány kirabolta és megölte a helyi lelkészt.
Kecskemét - 3 cigány vert agyon egy 16 éves magyar fiút.
Tiszacsege - tucatnyi cigány vert agyon botokkal egy magyar fiatalembert.
Tiszacsege - 2 cigány vert agyon egy 98 éves öregembert.
Piricse - 3 cigány kirabolta és megölte a helyi kocsmárost.
Tápióbicske - 3 cigány halálra kínzott egy 54 éves nőt.
Hangony - 3 cigány vert agyon egy 86 éves férfit.
Kunbaja - 2 cigány megfojtott egy idős embert.
Öcsöd - cigányok vertek agyon egy 78 éves férfit.
Miskolc - 3 cigány vert agyon egy 58 éves férfit.
Bácsalmás - 2 cigány rugdosott halálra egy 44 éves férfit.
Baks - 99 éves nénit ölt meg egy cigány.
Ózd - 90 éves öregembert ölt meg egy cigány.
Mezőzombor - két cigány nyomorékká vert egy férfit.
Szekszárd - 3 cigány vert agyon egy 80 éves férfit.
Békés - 58 éves nőt ölt meg egy cigány.
Nagydorog - idős embert vert agyon egy cigány.
Kömlő - cigányok vertek agyon egy 59 éves férfit.
Jászfényszaru - cigányok késeltek meg és löktek ki vonatból egy férfit.
Hajdúdorog - idős embert ölt meg egy cigány.
Vásárosnamény - 58 éves férfit vertek halálra a cigányok.
Szeged - biztonsági őrt késelt meg életveszélyesen egy cigány.
Kisvárda - 17 éves lányt késelt meg 4 cigány.
IV. ker - idős asszonyt szurkált halálra egy cigány.
VII. ker - biztonsági őrt késeltek a cigányok.
VIII. ker. - diáktársát verte halálra egy cigány.
VIII. ker. József körút - 37 éves nőt késelt meg egy cigány.
VIII. ker. Szentkirály utca - 26 éves férfit késelt meg egy cigány.
Blaha - cigány késelt meg egy 15 éves magyar fiút.
Hetény - a kórház biztonsági őrét késelte meg 3 cigány.
Szombathely - 2 cigány késelt meg egy főiskolás fiút.
Karcag - kocsmárost késelt meg 3 cigány.
Marcal - templomban próbált megerőszakolni 76 éves nénit egy cigány.
Tiszavasvári - cigány késelt meg egy 18 éves fiút.
Nyíregyháza - 4 cigány kirabolt egy 14 éves magyar fiút.
Győr - 5 cigány vert meg életveszélyesen egy 20 éves fiút.
Miskolc - 3 cigány bántalmazott egy idős nőt.
Ungvár - 2 cigány bántalmazott súlyosan egy nyugdíjas nénit.
Kőbánya-Kispest - 3 cigány bántalmazott egy 21 éves fiatalembert.
Szolnok - cigányok bántalmaztak egy 17 éves lányt.
Karácsond - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Ercsi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Heves - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - 3 cigány dúlt fel egy temetőt.
Tiszavasvári - sírokat rongáltak a cigányok.
Hegyszentmárton - 35 sírt rongáltak meg a cigányok.
Nyírbátor - 3 cigány bántalmazott egy orvost.
Gyöngyösoroszi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyöspata - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyírderzs - 82 éves nénit vert meg és rabolt ki 4 cigány.
Budaörs - orvost vert meg egy cigány.
Békés - dolgukat végző tűzoltókra támadtak a cigányok.
Székesfehérvár - 3 cigány kirabolt egy újságírót.
Mezőtúr - lopott autóval loptak színesfémet a cigányok.
Jászapáti - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Hernádnémeti - túlkoros cigányok megverték kisebb magyar osztálytársaikat.
Hernádnémeti - cigányok bántalmaztak tanárnőt.
Arló - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyös - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Gyöngyössolymos - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Ózd - fegyveres cigányok molotov-koktélokkal randalíroztak.
Átány - cigányok megverték egy autóbusz sofőrjét.
Edelény - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - két pedagógust bántalmazott egy cigány.
Kállósemjén - húsvágó bárddal támadt mentősökre egy cigány.
Mike - 3 cigány rabolt ki egy idős embert.
Kunmadaras - 2 cigány rabolt ki egy járókelőt.
Angyalföld - két cigánybanda fegyveres tömegverekedése.
Ilk - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyíregyháza - mentősökre támadt egy cigány.
Nyírbogdány - cigány bántalmazott egy tanárnőt.
Buják - cigány verte meg az iskolaigazgatót.
Kiskunhalas - fegyveres cigányok tömegverekedése.
+ erdőirtások, kábellopások, mindennapos gyilkosságok, idősek elleni
terror, stb, stb, stb.

Ön szerint sincs cigánybűnözés???

szakállasbácsi 2011.02.21. 13:40:06

Finom, ízlésesen árnyalt írás, mely nem veszi egy kalap alá a dolgokat, hanem elemezve, éles szemmel felfedezi a különbségeket és azonosságokat, magyarán kategorizál és így hozzásegít a dolgok és összefüggések áttekintéséhez. Tanult, pallérozott elme műremeke, kár, hogy olyan kevés hasonló akad köztünk...
Gratuálok a szerzőnek!

rozsdamentes arcél 2011.02.21. 13:40:35

Nem kell arra büszkének lenni, ha valaki nem olvas sajtótermékeket. Bloggerünk nem egy agysebész, ez egyértelmű. Gondolom könyvet sem olvas, mert a tv jobb. Majd ha kicsit idősebb lesz, és betölti a 21-et, akkor lehet, hogy másképp látja majd a világot.

insert random 2011.02.21. 13:40:43

A kurucinfo sikerének titka egyszerűen annyi, hogy egy nyelvet beszél a primitív, buta olvasókkal. Ne feledjük, ebben az országban volt vezető műsor a Mónika Show is, és a Blikk ma is a legolvasottabb napilap. Igen, sajnos ennyire hülyék és igénytelenek vagyunk vagyunk. Egyszerűen erre a stílusra van igény, ezért az egyik legolvasottabb blog pl. a napiszar és a puruttya. Ha a "komoly" lapok is átvennék ezt a suttyó stílust (gyalázkodás, nevek gyerekes kiforgatása, szenzációhajhászás stb.) ők is hasonló olvasottságot érhetnének el, tökmindegy, melyik csoport ellen alkalmazzák azt.

abaka 2011.02.21. 13:41:12

@gergo1000:

1. Amit a kuruc csinal (pl nepcsoport elleni etnikai alapon valo uszitas), az minden civilizalt orszagban torvenybe utkozo. Nalunk is, mar azelott buntettek, hogy megalakult az szdsz.

2. Az index velemeny rovataban szereplo cikkekbol mindig kiderul, ki a szerzo. Ha azt latod, 'etele', akkor szepen belenezel az impresszumba es azt latod, hogy ez bizony Illes Attila velemenye. A hir rovatba eso cikkek eseteben termeszetesen mas a helyzet, de ott nem is velemenyt kozolnek.

3. Tudsz az egvilagon barmilyen bizonyitekkal szolgalni arra, hogy az index megrendelten ir cikkeket (nem kerek olyan bizonyitekot, ami jogi eljarasban is megallna a helyet, eleg egy megygyozo kozvetett bizonyitek/erveles is)? Egyebkent az, hogy az index szelkakasnak tunik szamodra, valoszinuleg abbol ered, hogy az o ertekrendjuk tovabb terjed a dogoljenekaciganyokmegabuzik tipusu vilagkepnel. Persze ki milyen boyolultsagu ertekrendet kepes agyilag feldolgozni, megertem en, hogy a kurucra is van igeny.

kamuszutra 2011.02.21. 13:42:29

@www.doominogame.com: az a konkrét válaszom, hogy az élet/isten/sors/vagy nevezd ahogy akarod mindenkinek olyan életkörülményeket teremt, amelyek között a legjobban megtanulhatja azt, amit neki meg kell tanulnia az életben. ha valakinek a fajgyűlölettel kapcsolatban van tanulnivalója, akkor neki valószínűleg egy bűnöző cigányok lakta környezetben kell megtanulnia tisztelni és szeretni az embert a bűnöző cigányban is, aki ellopja az ennivalóját a kertből. nekem, mivel nincs dolgom a fajgyűlölettel, teljesen más életkörülményeket adott az élet/isten/sors/vagy nevezd ahogy akarod, amelyek között egy másik életfeladatot kell megoldanom, ill. más tanulnivalót megtanulnom. tőlem is loptak/raboltak már életemben, nagy értéket is, egyszer sem cigány volt a tettes. én eddig csak magyarbűnözés áldozata voltam. nem kellett ahhoz borsodba költöznöm, hogy ezt megtapasztaljam. remélem kielégítő volt a válaszom, mert ez volt az utolsó, amit neked válaszoltam.

Versenycsiga 2011.02.21. 13:43:33

Tacsko barátom,

Írjál már egy cikket Balog Artúr agymenéseiről és nyílt magyargyűlöletéről is. Segítek: C-press honlapja, romnet és a hírhedt: nacikhaza.blogspot.com. Írd meg azt is, hogy utóbbi ellen több 100 feljelentést tettek már és semmi eredménye. Írj arról is, bazdmeg, hogy a google blog szabályzatával nyíl egyenesen szembenő blogot a google sem kapcsolja le merő véletlenségből. Na? Fogadok veled egy láda pezsgőben, sörben, borban, faszom tudja miben, hogy hang vagy írni erről egy kiadós cikket.
De a kuruc.info, bazdmeg... Az aztán egy mocskos náci spermium. Igazad is van...

kamuszutra 2011.02.21. 13:48:33

@www.doominogame.com: nem így gondolom. a haza az, amit annak gondolok. ez egy belső gondolati-érzelmi viszonyulás. nem kell tenni semmit a hazáért, mert az a kifejtett tettektől függetlenül haza. én pl. az egész föld nevű bolygót a hazámnak gondolom, mégsem teszek semmi különöset pl. az afrikai kontinensért. próbálj kilépni gondolkodásod szűk korlátai közül.

finalNmbr 2011.02.21. 13:49:13

@abaka: De most őszintén?! miért akarja bármelyikőtök is megmondani nekem, hogy én kiket szeressek és kiket nem?! Miért kéne nekem szeretnem a zsidókat a cigányokat vagy a buzikat?! Genetikailag bennünk van, hogy hozzánk hasonló emberek társaságát keressük.. ilyen párt választunk magunknak, ilyen érdeklődési körü emberekkel haverkodunk..stb. Átlagnál értelmesebb ember vagyok és mégis, ti liberális majmok butáztok le mert nem úgy gondolkodok ahogy ti.. akkor mégis ki a kirekesztő?????

gergo1000 2011.02.21. 13:51:26

@abaka:
1. Mivel vagyok előrébb, hogy etele az Illés Attila? semmivel.
2. Kuruc is hireket közöl főleg. Annyi különbséggel, hogy megnevezi, hogy az elkövető cigány. Az, hogy ez uszítás e a cigányok ellen, az egy jó kérdés. Amúgy a kurucon minimális az uszítás. sokkal jellemzőbb, ugyanaz az egyoldaluság, mint az indexre, csak épp ellenkező oldalról.
Ha lenne úszitás, és lenne valóban tetlegességig fajoló cigányellenesség, akkor már rég "háború" lenne borsodban. Amúgy többen írták, hogy több cigányok által szerkesztett hirportál jobban uszít a magyarok ellen. A kiengyensúlyozottság jegyében örülnék, ha arról is olvashatnék az indexen, vagy az index főoldalán ajánlott oldalak valamelyikén.
3. Az, hogy az index megrendelt cikkeket közöl szerintem nem bizonyítandó dolog. Ez az én saját véleményem, ami kialakult. Miért kellene ezt bizonyítani? Ha olvasod az indexet, akkor szerintem neked is ez jön le. Ha nem, akkor örülj, hogy találtál egy kiengyensúlyozott hirportált.
4.
Az index értékrendje semmivel se bonyolultabb, mint a kurucé. Mindössze kevésbé szélsőséges.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 13:52:38

@kamuszutra:
Nagyon sajnálom, hogy nem állsz velem szóba, de értelek. Neked más életkörülményeket adott az élet, és onnan osztod az igazat. Ennyire vagy hiteles.
Gyáva, akit élet napos oldalára szart a világ. Örülj neki, élvezd, de fogd be.

És dobd be a sünt a grillbe, hátha felugrik délután pár barátod.

Azt remélem tudod, hogy a cigány a dögöt is megeszi, ha előtte elássa, mert hite szerint az kiszivja belőle a mérget. HAJRÁ EURÓPA!!!

(Ez egy riportfilmben volt, amikor ciános volt a Tisza)

Amelyik nép azt sem ismeri el, hogy mosson kezet szarás után, arról nincs véleményem. Neked meg azt kivánom, hogy a cigányok által befizett adókból készült járdán tologassad azt a csemetédet, amelyiket majd remélem senki sem fiog bántani a 2 millió cigány országában. Vagy ha egy kicsit keletre nézel, ott egy ország, akit tönkre raboltaka cigány-sáskák. (Románia)

Ez kell nekünk?

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 13:56:17

@kamuszutra:
A haza valóban egy fogalom. De az ország az utakból, ovodákból, közbiztonságból áll, amiért a cigányok nem hajlandók tenni, csak lefölözni a gyümölcsét. Ez igazságos? Szerintem mindenki annyit vegyen ki a közösből, amennyit betesz. Ez betenne.

A cigányoknak világszerte.

abaka 2011.02.21. 13:57:07

@gergo1000:

1. Peldaul annyival, hogy megtudtad, baromsagot beszeltel, mikor azt mondtad, az indexeseknek nem vallaljak a nevuket.

2. "Kuruc is hireket közöl főleg. Annyi különbséggel, hogy megnevezi, hogy az elkövető cigány." Jaja, pl, hogy ciganyok keseltek a west balkanban.

3. Nem kell bizonyitek, csak pl en szeretem ugy kialakitani a velemenyemet, hogy van ra valami okom/ervem. Plane ha azt utana meg nyilvanosan hangoztatom is. Ez az igeny szemlatomast benned nem merult fel.

4. Ebben lehet valami. Az index ertekrendje masok elfogadasara epul, a kuruce meg masok utalatara. Gondolom kinek melyikkel konnyebb azonosulni.

abaka 2011.02.21. 13:57:56

@Steve_Jobs: Nem tudom, ki akarta neked barhol is megmondani, kit szeress es kit ne. Ellenben a kuruc pontosan azt mondja meg, kit utalj.

csiribi (törölt) 2011.02.21. 13:58:00

No, aki eddig nem olvasta, nem ismerte csak a zsindexet, az most odatéved és rákap:)
Jó reklám neki...

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 13:58:55

Egy tévedést még eloszlatok. A cigányok gyűlölete világszerte NEM ELŐÍTÉLET, HANEM TAPASZTALAT. Óriási különbség.

S erről csak a cigányok tehetnek.

David Bowman 2011.02.21. 14:00:42

Tessék velük vitatkozni.
Vagy megmondani, hogy ha Mengeléék elpirózták a nem munkaképes zsidolikusokat, akkor kik vannak a gyerekeket ábrázoló képeken? És hány éves volt az a ma Izraelben élő 790 000 koncentrációs tábort járt ember?
Ezt most ne itt vitassátok meg velem, mert nem fogom mondatonként idecitálni az egész cikket.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 14:03:18

@David Bowman:

A holocaustról annyit, hogy a Csehország összes fája nem lett volna elég annyi zsidó elégetéséhez, mint amennyit mondanak. Ráadásul száraz fával számolva. Szerintetek a németek 2 évig szárították a tüzelőt egy fedett, szellős helyen, hogy kevesebb kelljen belőle? Ez nem politika, ez tiszta fizika.

David Bowman 2011.02.21. 14:05:16

@www.doominogame.com:
Előitélet az, hogy a marslakóknak büdös a lábuk.
Vagy az, hogy a szobába épp most belépő cigány el fogja lopni az esernyőt. (Bár ennek azért van alapja.)(A ruházatból 90%os biztonsággal meg lehet jósolni.)
Az meg hogy a cigányok lopnak,700 éves tapasztalat.

Teker 2011.02.21. 14:05:24

lol, ilyen reklámot sem kapott még a kuruc (meg a hunhír, ezt nem is ismertem eddig), szerintem csókoltatják a mélyen tisztelt szerzőt :D

kamuszutra 2011.02.21. 14:06:09

@Steve_Jobs: nincs és. ész kellene, hogy értelmezni tudd, hogy megtaláld az összefüggést.

ki a faszom adott ennek a sok nácinak hozzászólási jogot a blog.hu-n? ezeknek a saját példájukom keresztül kellene megtanítani, hogy mi az ideológiájuk lényege, és kitiltani őket csak azért, mert nácik.

(nem, én nem vagyok liberális. nekem olyan nézeteim vannak, hogy a náci gondolkodású embereket halállal büntetném. nem tudom, hogy ez milyen izmus.)

finalNmbr 2011.02.21. 14:07:11

@abaka: hát ez szőrnyű. de örülök, hogy téged ez basz fel és nem a mindennapos cigányok által elkövetett gyilkolászás vagy az évi több milliárd kifizetett támogatás ami mellett se dolgozni se javítani nem akarnak a saját nyomorul szaros életkörülményeiken..

hetzer87 2011.02.21. 14:07:15

@kamuszutra: számodra lehet...nézz el keletre

a Zagyvát meg ne hozd már fel alapként,bevették a frakcióba mert ez volt az egyezség a 64 vármegyével(ja bocs,nem terhellek ilyennel..ilyeneket nem írnak meg az indexen hogy az mi),attól még a frakció jelentősebb része mind hulla értelmes figura

lmpből meg a többi pártból is simán kiragadhatnék figurákat,hogy mennyire kőbuták..nem is keveset

David Bowman 2011.02.21. 14:08:53

@www.doominogame.com:
A műszaki lehetetlenségre való hivatkozás nem áll meg. Alighanem gázos kemencéjük volt. Dolfi is azért lett öngyilkos, mert megkapta a gázszámlát.
A kergemarhakór alatt Angliában 10milió számra pirózták el a marhákat, mégse volt tele a sajtó a műszaki nehézségekkel.

abaka 2011.02.21. 14:09:21

@kamuszutra: Merits erot abbol, hogy ezeknek ez a gyulolkodes a legnagyobb oromuk az eletben. Szanalmas, de csak onmagukat buntetik vele. Persze ha sokan lennenek, akkor mas lenne a helyzet, de amig csak egy ilyen jelentektelen kis csoport idegeli magat, addig kar energiat pazarolni rajuk.

abaka 2011.02.21. 14:10:35

@Steve_Jobs: Es azt te honnan tudod?

énis 2011.02.21. 14:13:59

@abaka: "1. Amit a kuruc csinal (pl nepcsoport elleni etnikai alapon valo uszitas), az minden civilizalt orszagban torvenybe utkozo. Nalunk is, mar azelott buntettek, hogy megalakult az szdsz."
Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy ezek szerint se Franciaország, se Olaszország, se Finnország nem számít civilizált országnak ugye?! Nyílt cigánygyűlölet van ezekben az országokban és az ország vezetők bizony nem a bűnöző réteget mosdatják..

_carlos_ 2011.02.21. 14:14:05

@kamuszutra: ez teljes félreértése a karmának. nem csak az egyéni karmád létezik, hanem van csoporté, országé/nemzeté, emberiségé. Bele lehet bizony kerülni olyan helyzetbe, ami nem a Te sorsfejlődésed miatt kellett volna, hogy megtörténjen. Ilyen pl. minden háború. De a cigányok ügye is egy nemzeti szintű sorskérdés, aminek az egyénhez sokszor nincs köze.
És attól, hogy téged valami nem érint közvetlenül, attól még beleképzelheted magad annak a helyébe, akit igen.

gergo1000 2011.02.21. 14:14:38

@abaka:
1. Valóban megtalálható a vélemény rovat cikkjeinek a szerzőjének a neve. bocs nem voltam alapos, és tévedtem. Ettől még a híreknél, annyi szerepel, hogy index. Márpedig az indexen megjelenő hirek száma erősen meghaladja a vélemények számát. (Ettől függetlenül nekem a Perge Otto se mond kevesebbet, mint az, hogy Illés Attila).
2. A West Balkán egy elég érdekes kérdés. Lehet, hogy a kuruc lyukra futott, bár számomra nem világos, hogy mi történt ott még mindig. Remélem te tisztán látod a történteket, mert a kiváló index minden oldalról megközelitette a témát. (de szerintem azért a megjelenő 100 cigány bünőzős történetből 5-10 lyukra futással is bőven jobb %-t érnek el, mint az index más témában.)
3. Több éve olvasom az indexet, és bocsáss meg, hogy nem mentettem minden olyan cikket, ami nekem pr gyanús volt és hirtelenjében nincs kedvem elkezdeni visszakeresgélni. De mivel pr cikket szinte lehetetlen bizonyítani, ezért ennek olyan sok értelme nem is lenne. Ez benyomás kérdése. Azt pedig nincs értelme bizonyítani.
4. Az index értékrendje annyira a mások elfogadására vonatkozik, hogy mindent elfogadnak csak azt nem hogy létezik szélsőséseges gondolkodás. Ha valóban elfogadóak lennének, akkor tudomásul vennék, hogy van ilyen és nem lehülyéznék azokat akik így gondolkodnak, hanem értelmes alternatívát nyújtanának. Épp erről irtam ,hogy nem az a mássság elfogadása, hogy minden számomra szimpatikus másságot elfogadok.

kamuszutra 2011.02.21. 14:16:58

@David Bowman: az, hogy a magyarok csalnak minden közbeszerzésen, és vissza kell osztani x %-t az ajánlatkérőnek, bírólónak, az csak 16 éves tapasztalat, mert azóta van közbeszerzési törvény. szerintem 684 év múlva ez is 700 éves tapasztalat lesz, és ide minden külföldi úgy jön majd pályázni, hogy a magyarokat közbeszerzési csalónak gondolja. szerintem úgy fogják gondolni, hogy ez genetikailag van kódolva.

finalNmbr 2011.02.21. 14:17:49

@énis: Jó de itt mindenki okoskodik de senki nem tud semmiről :DDD Fél franciaországot kideportálják de itthon még azt is tilos leírni, hogy cigány :D

abaka 2011.02.21. 14:19:43

@énis: Azert a ciganyokat maganszemelykent utalni, illetve nyilvavosan es nevtelenul ellenuk uszitani (es aztan azt partatlan tomegtajekoztasnak nevezni) nem telesen ugyanaz. Amit a a kuruc csinal, azt teljesen biztosan buntetik Franciaorszagban es Finnorszagban. Az olaszokat nem tudom, de valszeg ott is tekintve, hogy az EU gondolkodasmod a kerdesben eleg egyszeges.

gergo1000 2011.02.21. 14:19:59

@abaka:
Amúgy az tök jó, hogy én válaszolok minden kérdésedre, de te elfelejtesz reagálni a kérdésekre.
pl. Ha egy lap kiengyensúlyozott, akkor miért nem ír a magyargyülölő cigányoldalakról? Miért kiemelten fontosabb a cigánygyülölő oldal?

David Bowman 2011.02.21. 14:21:51

@kamuszutra: És milyen igazuk van! Én nem vagyok rasszista. Mindenkit 1formán utálok. (Ez persze csak vicc.) Tény, ha Erdélyben jársz, job, ha románokkal üzletelsz.

gergo1000 2011.02.21. 14:21:57

@abaka:
"es aztan azt partatlan tomegtajekoztasnak nevezni"
Ki mondott ilyet valaha is a kuruc.info-ra?

finalNmbr 2011.02.21. 14:23:44

@abaka: Putrikat névreszólóan számolják fel? Vagy mi a faszomat akarsz, írjon cigányneveket a kuruc és máris legitim lesz neked?

kamuszutra 2011.02.21. 14:24:04

@_carlos_: nem tudom mi az a karma, ez nekem csak egy üres fogalom. az csak egy lehetőség volt amit leírtam, egy a végtelen létező igazság közül. belegondoltam magam a pályakezdő cigány kolompár jennifer helyzetébe, aki most próbál elhelyezkedni, és bár megfelelne az állásra, de már be sem hívják az interjúra, mert a hr-s sokat hallotta a cigánybűnözés szót. nem érint kolompár jennifer helyzete, de mégis bele tudtam magam gondolni. és nahát, hogy miket írok ennek a gondolatnak a hatására...nem is ismerek magamra.

énis 2011.02.21. 14:25:16

@Steve_Jobs: hát ez az! Csak az egyik oldalt nézik, a kívül tetszetőset, de hogy rohad belül, az ugye nem látszik.. nincs annál rosszabb, mint amikor az ostobaság magabiztossággal párosul.. ez a véleményem!

David Bowman 2011.02.21. 14:26:06

@abaka: Az USÁban úgy látszk nem, mert a sajtószabadság nevében elhajtották a magyar siránkozókat a halál faszára. (Ott van a szerverük.)
Másrészt Mark Twain írta: Hálát adhatunk Istennek a sajtószabadságért, és azért a bölcsességért, hogy nem élünk vele. Rég vót.

abaka 2011.02.21. 14:28:32

@gergo1000:

1. A hireknel azert nincs nev, mert azok nem egy ember munkai, hanem az egesz szerkesztosege. Plusz az elvileg a hir kategoriaba tartozik, amire masok a kiegyensulyozottsagi kovetelmenyek. Egyebkent a hirek tartalmaert, azok hitelessegeert es partatlansagaert a mindenkori szerkesztok es a foszerkeszto mindig felelosse teheto. Az o nevuk megintcsak ott van az impresszumban.

2. En sem latom a tortenteket tisztan, de egy biztos, cigany keseles nem volt. Egyebkent a hirek kozott nem fer meg 5-10% lyukra futas. Ha ilyen hibahatar mellet szeretnenek dolgozni, akkor ne nevezzek hirnek.

3. Az index termeszetesen nem teljesen partatlan. Senki sem az. Ez kieerzodik egyertelmuen a velemenyek kozott illetve, hogy milyen temakat vesznek be a hirek koze. Ez viszont nem egyenlo azzal, hogy megrendelesre szallitanak cikkeket.

4. Az index es ugy altalaban a liberalisok ertekrendje az, hogy mindent szabad, ami masoknak nem art. Ebbe nyilvan nem fernek bele a szelsosegesek, mert nekik a letelemuk, hogy valakinek artsanak.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 14:28:38

@abaka:
Az miért uszítás, hogy DOLGOZZANAK ÉS JAVÍTSANAK AZ ÉLETKÖLÜLMÉNYIKEN?

Uszítás az lenne, ha bevezetnénk pl. egy olyan napot, amikor szabadon lehet cigányt ölni.

A Kuruc azt szorgalmazza, hogy börtönbe az odavalókkal és kötelező oktatás-asszimilálódás, kötelező emberré válás. Ezen mit tartotok felháborítónak?

És továbbra is konkrétumokat kérek, milyen jogai nincsenek meg a cigányoknak!!!

Egy ekkora ország nem fogja elbírni, hogy a felnőtt lakosság bizonyos százaléka nem termel, csak fogyaszt. Szerintem már most sem bírja, azért nem tudunk kilábalni a válságból.

Miért náci az, aki a jogot kéri, hogy megvédhesse magát és javait a támadó csürhétől? Vagy az életét? PÉLDÁT!!!!

abaka 2011.02.21. 14:33:53

@gergo1000: A kiegyensulyozottsag nem egyenlo azzal, hogy mindenrol irni kell. Egyreszt csak a hir kategoriaban kell kiegyensulyozottnak lenni, a velemenyek kozott nem. A "magyargyulolo ciganyoldalaknak" pedig nem tudom, milyen hirerteke van (nekem mosolyt csalt az arcomra). Az biztos, hogy nincs a parlamentben egy tizenegynehany szazalekos magyargyulolo ciganypart, igy aztan ertheto, hogy a ciganygyulolet nagyobb nyilvanossagot kap.

Diamond Dave 2011.02.21. 14:34:51

--------------
!FIGYELEM!
__________________

ITT olvasható a legújabb FIKCIÓ:

www.police.hu/friss/BRF_20110221sm1.html

abaka 2011.02.21. 14:35:10

@gergo1000: "Ki mondott ilyet valaha is a kuruc.info-ra?"

Hat csak pl az iderajzott zsebnacik tomkelege.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 14:37:39

@abaka:
Akkor gyűjtsd ki a facebookról a magyargyűlölő cigány képaláírásokat és fordítva!

Magasan vezetnek a cigányok! Ha nem hiszed, menj fel a kurucra és keress rá! Lesz példa bőven!

A tv-ben ki lehet mondani, hogy dögöljenek meg a magyarok, de ha fordítva van, akkor brüsszelig ér a nyüszítés!

mehemed 2011.02.21. 14:39:44

népszabit a Magyar Nemzettel összemosni... marha.

finalNmbr 2011.02.21. 14:40:05

@Diamond Dave: neviccelj, ez tipikus, a Magyarokra jellemző bűnözési forma :DDD Biztos nem cigány.. ha meg mégis az akkor pedig nem így történt mert elöször a gyerek lecigányozta őket ők pedig összezavarodtak, hogy mégis milyen ország az ahol ííígy kirekesztik őket. Zavarodotságukban sajnálatos módon megbotlottak és ráestek a gyerekre aki ettől elejtette a 200 forintját amit persze vissza akartak neki adni csak közben a jött a biztonsági aki azt hitte el akarják venni tőle és mivel a kidobó is rasszista magyar volt így kihívta rájuk a rendőrséget.

David Bowman 2011.02.21. 14:40:12

@abaka:
A 4es ponthoz: A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. És mi 1re közeledünk hozzá. Sokkal többet ér 1 jól működő, mint 1 igazságos társadalom.

kamuszutra 2011.02.21. 14:42:30

@www.doominogame.com: te nem vagy elég értelmes ahhoz, hogy felfogd, miként színezi a kuruc a valóságot. elég kiragani egy darab igazságot, és azt túlhangsúlyozni a valódi összképhez képest, hogy a valóságot hamis színben mutassák be. az első itteni kommentem az volt, hogy hiányolom a kurucinfóról a magyarbűnözés rovatot. százezer esetet lehetne felhozni névtelen olvasói levelek alapján, amiből nem lett nyomozás, ítélet, de mégis megtörtént a bűncselekmény. pénzt kért a rendőr, hogy ne legyen feljelentés a szabálysértésből, vissza kellett osztani 10 %-t az önkormányzati megrendelésért, csúszópénzt kellett adni a hivatalnoknak, hogy elnézze a szabálytalan építkezést. ismerős? a magyarbűnözés tipikus esetei. ezek hol vannak a kurucon? ez nem az IGAZSÁG? hol vannak azok az aesetek, amikor szép fehér bőrű magyarok darabolják fel a szomszédjukat, amikor magyar gimnazisták verik agyon társukat? a kurucinfó tudatosan hazudik, egy valós társadalmi problémát tüntetnek fel hamis színben azzal, hogy a társadalmi probléma (jelen esetben: a bűnözés) egyéb tényeit elhallgatják.

és igazán debilnek kell lenni ahhoz, hogy ezt ne lássa az ember. úgyhogy gartulálok, te elérted ezt a szintet. pont te vagy a kurucinfó célközönsége.

abaka 2011.02.21. 14:44:12

@David Bowman: "Those who would give up some liberty to purchase a little security,
deserve neither and will lose them both."

Benjamin Franklin

gergo1000 2011.02.21. 14:44:13

@abaka:
1.
A kurucon is főleg hírek vannak, ezért ilyen alapon ott se kell név. De már leírtam, hogy azért nincs név a kurucon, mert M.o. uszításnak számít, ha egy büncselekménynél leírják, hogy az elkövető cigány és az büntetendő; ha valaki azt meri állítani, hogy a holokauszt nem úgy történt, ahogy jelenleg tanítják. Ha ezek nem lennének büntetendőek, akkor vállalnák a nevüket. Olvasva a kuruc.info-t nagyon ritkán találok olyat, ami az én értékrendem szerint büntetőjogi kategória lenne.
2. Ha nem látod tisztán, akkor honnan tudod, hogy cigányok nem voltak? Ezt akkor jelenthetnéd ki, ha világosan látnál a témában. 5-10% hiba határ: Azzal a területtel kapcsolatban, amivel foglalkozom az index az 5-10 %nál jóval nagyobb arányban fut lyukra a hirek terén.
3. A pártatlanság és a pr cikk nem ugyanaz a kettő. Az index elfogult és pluszban vannak pr cikkek. Ráadásul ezzel a bloggokkkal teljesen kusza helyzetet teremt. Ami szerintem egyenlő azzal, mintha külföldi szerveren müködne.
4. "ami masoknak nem art" elv igen szabadon megfogalmazott:
pl. buzifelvonulás- egyesek szerint árt a ksikorúaknak mások szerint nem. A liberális csak azt hallja meg, hogy nem árt.
cigányok védelme: Ha egy hírben megjelenne a cigány származás, akkor az a liberálisok szerint ártalmas, szerintem meg az az ártalmas, hogy nem jelenik meg és sokkal jobban árt a becsületes cigányoknak.
5. Még mindig nem válaszoltál, hogy mi van a magyargyülölő cigányoldalakkal...

charlottesweb · http://www.charlottesweb.hu 2011.02.21. 14:45:35

Több éve olvasom a Kuruc.info-t pedig köszönőviszonyban sem vagyok a Jobbikkal, vagy egyéb hasonló szervezettel. De néha sokkal több infót megtudok egy-egy napi fő hírről. A vicceken mindig jót derülök. S ha alacsony a vérnyomásom, aznapra ez kitűnő vérnyomásemelő és még gyógyszer sem kell!

gergo1000 2011.02.21. 14:45:45

@abaka:
Ilyen alapon az indexre is mondták már, hogy kiengyensúlyozott. Mégis a te bevallásod szerint se az. De amúgy a kuruc nem hirdeti magaról, hogy pártatlan lenne, márpedig te a kommentedben erre céloztál

finalNmbr 2011.02.21. 14:46:13

@kamuszutra: Te hallod, szerinted egy rendőr megkenése = a gyilkolással? De most őszintén.. te komolyan azt mondod, hogy amikor a cigók összeverték csoportossan Szögi Lajost az egyenértékü azzal amikor borítékokat csúsztatgatnak ? Szerintem elöször tegyük rendbe a cigó kérdést(gyk. gyilkolást/erőszakos rablást/stb..) és utánna lehet fehérgalléros bűnözéssel is foglalkozni.. vagy legalábbis felhozni a cigókkal szemben

pandras11 2011.02.21. 14:48:17

" . Ők azok, akik még az el sem követett gyilkosság előestéjén tudják és megírják, hogy az elkövető bizony cigány lesz. "

Hát hiába no. A nagy számok törvénye, meg a statisztika....

gergo1000 2011.02.21. 14:48:24

@abaka:
A kuruc.info-t addig is támadták még a jobbik nem volt parlamenti párt. ugyhogy ez nem indok.

pandras11 2011.02.21. 14:51:27

@gergo1000: "Még mindig nem válaszoltál, hogy mi van a magyargyülölő cigányoldalakkal... "

Nem is fog!

énis 2011.02.21. 14:51:31

@kamuszutra: nem hallgatják el! Ugyanúgy megjelenik az is, amikor magyar öl meg magyart, mélyen elítélve a gyilkost, a korrupció, a Sukorói beruházással kapcsolatos dolgokat is ott kezdték el először boncolgatni, azután foglalkozott a többi médiahiéna vele, eleinte nem volt téma, csak amikor már szenzáció lett belőle akkor.

2011.02.21. 14:52:25

@www.doominogame.com: Van is benne valami logikai bukfenc, hogy amennyiben a romák között nincs több bűnöző, mint más csoportok között, akkor hogyan alakulnak ki ezek a vélemények? Minden nyiltan vagy titokban "rasszista" ember ugyanazzal a szűk csoporttal állt kapcsolatban?
Miért nem olyan hangos az internet a feketék, kelet-ázsiaiak, vagy az indiánok gyűlöletétől, ha a rasszizmus ennyire elterjedt az emberek között? Csupán logikai alapon próbálom megközelíteni ezt az inkább érzelmi kérdést.
Ja egyébként én sem értem, hogy a nacikhaza.blogspot.com miért működik még? Én is próbáltam már jelenteni a Google-nek, de még csak nem is reagáltak.

abaka 2011.02.21. 14:53:09

@gergo1000: Azert, azt fontos figyelembe venni, mit ert valaki kiegyensulyozottsag alatt. A hireket tekintve az index politikailag szerintem partatlan. Ellenben ertekrendjet tekintve egyertelmuen liberalis.

Egyebkent az, hogy nem irjak bele egy bunugyi cikkbe, hogy az elkoveto cigany-e vagy sem, kereszteny-e vagy zulu, az nem a reszrehajlas jele. A hatalyos jogszabalyok irjak ezt elo nekik.

A kuruc szamtalan hirnek alcazott cikkeben kifejti, hogy ok az egyeduli hiteles hirforras es a tobbiek mind cigannyszeretok, hazaarulok, magyargyulolok, zsidoberences es buzik. Az olvasoik detto, veg nelkul kepesek bizonygatni, hogy a kuruc partatlan, es szimplan az igazsagot irja le, ugy ahogy tortent (ennek bizonyitekaul olvass vissza itt a kommentekben).

kamuszutra 2011.02.21. 14:54:22

@Steve_Jobs: nem tudom miért vitatkozom sík hülyékkel, de most már benne vagyok. tehát: nem írtam, hogy szerintem egy rendőr megkenése = a gyilkolással. a társadalmi probléma nem abban áll, hogy a cigók gyilkolnak/rabolnak. mert ilyet a magyarok is csinálnak, lásd tompai mészáros, móri bankrablás (cigók pl, nem rabolnak fegyveresen bankokat, ilyet csak magyarok csinálnak itthon, jééé). a társadalmi probléma abban áll, hogy ezt miért teszik. erről viszont a kurucinfó szintén hazudik, mert azt írja, hogy "azért, mert ilyenek a tetvesek". érted már te ostoba náci? dehogy érted...

G_P 2011.02.21. 14:54:23

Szögi Lajos is rasszista volt, Dopeman nagyszülei is, meg az a többszáz idős is, akiket az elmúlt 3 évben vertek agyon. Hogy honnan tudom, kik voltak? Onnan, hogy ki lehet olvasni a hírekből, a csak cigányokra jellemző részleteket. Pl. amikor 17 éves lány megy rabolni meg verekedni, vagy amikor az egész család.. nem épp magyar szokás. És ezzel nem a magyarokat fényezem.

Egyébként Munk Vera, Hudák Hajnal, Bede Márton vagy épp ezen cikk szerzője nyugodtan költözzön két hétre cigányok szomszédjaként Szabolcs megye tetszőleges hátrányos helyzetű falvába. Majd amikor nem tud aludni a dajdajtól, és kiszól nekik, és erre a szokásos undorító fenyegetőzés lesz a válasz, akkor bizonyára rájön, hogy miújság e téren.

Habár miket írok itt össze-vissza, majd pont a rokonság által felfuttatott Munk "prada" vera fogja a kis elkényeztetett valagát ilyen helyre levinni... hát nem!

abaka 2011.02.21. 14:54:46

@pandras11: Mar valaszoltam. A te kommented elott, gondoltam elnezted.

abaka 2011.02.21. 14:56:30

@gergo1000: Ebben igazad van. Viszont az altalad emlitett magyargyulolo ciganyoldalak (habar en szemely szerint nem tudom, mire gondolsz) gondolom nem nagyon probaltak magukat hiteles hirportalnak beallitani.

kamuszutra 2011.02.21. 14:56:48

@pandras11: majd én válaszolok. támogatom a magyargyűlölő cigányoldalakat. csak keveslem a számukat.

2011.02.21. 14:57:21

@kamuszutra: egyelőre ez még a magyarok országa, ahol sem a megélhetési rettegőknek (te), sem az országért semmit nem tevő cigányoknak nincsen helye. A civilizált országok (ld a liberalizmus őshazáját, usánkát) kitoloncolják az ilyen elemeket.
Minden házon ott virít a csillagos lobogó. Idehaza ha az ember kitesz egy magyar zászlót, már szélsőségesen fajgyűlölő és rasszistának van bélyegezve.

Tudod mit? leszarom. Büszkén vállalom hogy neonáci vagyok a te megítélésedben. A gyerekemet is ilyennek fogom nevelni. Ilyen emberek vesznek alapból körbe százával. Bolti eladók, ügyvédek, orvosok, katonák, rendőrök, akik mind, mind ugyanezt a nézetet vallják. A te szemszögedből akkor az ország lakosságának 70%-a elvadult nyilas...
bár úgy lenne.

...készülj, indul a vonatod...

finalNmbr 2011.02.21. 14:58:15

@kamuszutra: Hát akkor miért teszik ?:)

gergo1000 2011.02.21. 14:58:30

@abaka:
Szerintem az index értékrendjét tekintetve annyira liberális amennyira az szdsz az volt.
Politikailag meg annyira pártatlan, mint amennyire a szélkakas egy irányba néz.
"A kuruc szamtalan hirnek alcazott cikkeben kifejti, hogy ok az egyeduli hiteles hirforras es a tobbiek mind cigannyszeretok, hazaarulok, magyargyulolok, zsidoberences es buzik"
Igen kifejti, hogy ő az egyetlen aki le meri irni, hogy az elkövető cigány, buzi vagy zsidó. De te azt állítottad, hogy ők azt állítják, hogy pártatlanok. A kettő nem ugyanaz. Ugye ezt te is belátod? Ne ferditsd el a dolgokat.

ö...mikó? 2011.02.21. 14:59:02

@Steve_Jobs: Ne. Csak ignoráld. Primitív provokátor. Egysíkú gondolkodású, valószínűleg bölcsész végzettségű (bár szerintem még tanul) budai lúdtalpas, görbehátú zsidó. És csodálkozik, hogy gyűlölik itt a zsidókat is, pont az ilyen provokátorok miatt.
2 dolgot lehet vele:
a.) Meghívni egy személyes beszélgetésre.
Fajtájából eredően gyáva, a személyes konfliktust nem meri felvállalni, esély=0.
b.) Ignorálni.
Ne álljatok szóba vele, ne válaszoljatok neki, hadd füstölögjön magában a "szemét nácikokon".

Előbb-utóbb rendeződni fog itt a cigánykérdés, vagy megtanulják az itteni rendet, vagy polgárháború lesz, de abban - még egyelőre - ők húzzák majd a rövidebbet. Addig kitartás, hajrá Jobbik!

G_P 2011.02.21. 14:59:19

MI A CIKK CÉLJA? MI AZ INDEX CÉLJA?

Bővíteni akarjátok azok körét, akik liberálisan állnak hozzá a cigánykérdéshez? NEM FOGJÁTOK TUDNI. Tetszőleges pesterzsébeti/kispesti anyuka, akinek minden nap úgy megy haza a gyereke, hogy ma a tolltartómat vették el, ma rúgdostak, ma az uzsonnámnak kelt lába; NEM FOGJA MEGSZERETNI ATTÓL A CIGÁNYOKAT, hogy ilyeneket írtok, SŐT, arra is magasról tesz, hogy a fiatal, magát értelmiséginek tartó liberális réteg őt lenézi.

NEM, srácok, NEM fog bővülni az Indexhez hasonlóan gondolkodók köre, akármennyire is szeretnétek. Ezt a játszmát elvesztettétek, a ti életetekben már legalábbis nem fogjátok megnyerni.

mrgumby1 2011.02.21. 15:02:27

népszabadságot 5 éve nem olvasok, heti választ meg kb. 3 éve.

ezek között és a kuruc között a nem csekély különbség van, aki ezeket akár csak egy ilyen poénkodós post szintjén is összemossa, az legalább annyira beteg, mint a kuruc olvasói, és té szerkesztői.

igen nagy különbség van aközött, hogy mondjuk az országot vezető különösebb megbecsülést nem érdemlő mindenkori vezetőről ír valaki kritikát, mégha túlzó, vagy alaptalan is, mintha valaki egész társadalmi csoportokat, hétköznapi embereket mocskol, és kelti ellenük az amúgy is meglévő gyűlöletet.

az emberek legaljasabb ösztöneire építő szemét szar alávaló mocsadék a kuruc, ami magyarország és a magyarok 80-90%-át ilyen olyan okból gyűlöli, és máglyára küldené.

az igazságtartalomról meg annyit, hogy én az igazságot is kulturáltan megfogalmazva, ártó szándéktól mentes embertől fogadom el. ha a kocsmában a fogatlan alkoholista dühtől fröcsögve állítana cáfolhatatlan igazságokat, akkor is leszarnám, mert egyoldalúan arra használja az igazságokat, hogy a mocskos világképét, és saját igazát igazolja.

ebből a szempontból a kuruc is csak azokkal az igazságokkal foglalkozik, ami őt és pl. a keresztényi szeretettel élesen szembeálló, arra köpő világképét igazolja.

a keresztényi szeretet azért emeltem ki, mert olyan emberek hivatkoznak erkölcsre, meg a kereszténységre, sok esetben, akik sámánoznak, pogányságot népszerűsítenek, és jézus max addig érdekli őket, hogy bebizonyítsák, hogy magyar volt, arra viszont tesznek, hogy mi volt a tanítása.

2011.02.21. 15:02:30

@ö...mikó?: srácok, ignoráljátok. Ha megnézitek a hozzászólásait, mindegyikben a magyarok döghalálát és az ország pusztulását kívánja (blog.hu user account - hozzászólások). Pszichiátriai eset, szánni való. Ajánljuk neki a Kútvölgyi klinikát, ott valószínűleg tudna segíteni a baján.

Szergej55 2011.02.21. 15:02:35

Én csak azt nem értem, hogy aki annyira szereti a kurucinfó nevű szemetet, és az indexet annyira utálja, mi a fenének ír mégis ide, ha annyira nem csípi. Én szélsőjobbellenes vagyok, nem is olvasom az előbb említett weblapon levő híreket.

G_P 2011.02.21. 15:03:13

Az a rendkívül szűk réteg, aki védi a cigányságot, és szélsőjobboldali veszélytől tart, teljesen hiába ír, beszél és cselekszik. Hiába minden sértődött cikk, hamis fényben feltüntetett esetek, elkeseredett asztalverés, ötszázadik riadófújás, a lényeg NEM változik - még a parlamentben ülők többsége is, a rendőrök többsége is, és a fejlett, értelmiségiek által nagy arányban lakott budapesti kerületek lakossága is úgy gondolja a szíve mélyén, hogy a cigányok 80%-ával csak a baj van. Írhattok akármit, de legyen ott a háttérben, hogy ez így van.

Sadist 2011.02.21. 15:03:18

@fourgee: Tévedés, a Fidesz annak köszönheti a hatalmát, hogy a hívei elmentek szavazni, nem annak, hogy az MSZP szimpatizánsok nem. Kevered a szezont a fazonnal, ha a kocsidat ellopják, akkor nem te leszel a hibás, hanem a tolvaj.

A Fidesz szavazók meg nyilván nem lehetnek felelősek azért, amit a kormány csinál. A Fidesz felnőtt emberekből (külsőre legalábbis annak látszó) áll. Abban viszont van a választóknak valamennyi felelősségük, hogy ilyen veszélyes fegyvert adtak egy zsákbamacskát áruló hatalommániás pártnak.

finalNmbr 2011.02.21. 15:03:54

@ö...mikó?: Köszönöm, mosolygok énis rajta :) Öreg vagyok én már az ilyen fröcsögő vitákhoz. Persze, szívessen megbeszélném ezt vele személyessen (hisz buta náci vagyok aki nem ésszel hanem erővel akarja másra erőszakolni a világnézetét..) bár őt megvédi az internet.. szerencséjére :) Szememben amúgy hazaáruló az ilyen ember, szégyennek tartom, hogy egyáltalán a nyelvünket ismeri.

abaka 2011.02.21. 15:04:35

@gergo1000: Ok, akkor az indexrol megoszlik a velemenyunk, de azt az agat le is zarhatjuk, nagyjabol elmondtuk mit gondolunk, ez a poszt meg a kurucrol szol.

Abban egyetertunk, hogy a kuruc szamtalanszor leirta, hogy ok az egyetlenek, akik le merik irni, ha az elkoveto cigany, mig reszrehajlassal vadolt mindenki mast, amiert azok nem (nagyvonaluan eltekintve attol, hogy erre mindenkit a torveny kotelez). Nem tudom, neked hogy megy a logika, de ez egyertelmuen azt jelenti, hogy sajat magukat partatlannak tartjak. Ha ez neked nem jott ki, akkor vedd elo a kockas fuzetet, es szamold ujra.

abaka 2011.02.21. 15:06:45

@Szergej55: Ez egyenes kovetkezmenye annak, hogy nem valaiert, hanem valami ellen definialjak magukat. Vagy egyszerubben: mert hulyek, mint a segg...

gergo1000 2011.02.21. 15:08:13

@abaka:
Nyisd meg a kuruc.infot:
"Kuruc infó a legolvasottabb JOBBOLDALI hirportal". Ezt hirdeti magáról, ebben egyértelműen megjelöli, hogy jobboldali, tehát nem pártatlan (az indexnél még nem láttam liberális jelzőt soha). illetve abban az esetben, mikor úgy gondolják, hogy biztos a forrásból értesülnek valamiről és más médiumban az nem jelenik meg, akkor leírják a cikkben, hogy abban a témában ők az egyetlen hiteles hirforrás. Azért ez nem ugyanaz, mintha egységesen hirdetnék, hogy ők az egyetlen hiteles hirforrás. (Már csak azért se lehet igy, mert több szélsőjobboldali hirforrás is van, amit nem támadnak:pl. barikad.hu

kamuszutra 2011.02.21. 15:08:41

@HUN_Sector: persze, az usa kitoloncolja a harlemben élő színesbőrű amerikai állampolgárokat, akik összerabolják a nap crack adagra való lóvét. mondjál még ilyen hülyeségeket.

legyél csak büszke neonáci, örülök neki, hogy felvállalod. már csak azért is, hogy ha eljön az a világrend, hogy végre megszabadulhatunk a náciktól, akkor az első leszek, aki fegyvert fog majd, és végső megoldást talál a nácikérdésre. neked van okod rettegni, nem nekem. téged nem fog vonat várni, mert egyből a végállomáson leszel. már ha érted, hogy mire gondolok...

2011.02.21. 15:08:55

@Szergej55: én meg szélsőjobbos és már nem olvasom a kuruc.info-t, mert nem a lényegi hírekkel foglalkoznak (szerintem 12 évesek vették át a hírportált). Ellentétben édesanyám, aki leginkább demokrata beállítottságúnak tudható be, kíváncsian olvasta az ottani cikkeket, mert rengeteg olyan dolgot is feltesznek, ami máshol meg sem jelenhet.

finalNmbr 2011.02.21. 15:11:01

@kamuszutra: te miről beszélsz ?:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD:D:D:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD:D:D:D:D:D:D NEEEEE :DDDD Hallod, te kajak megborultál mi ?:DDDD

2011.02.21. 15:11:07

@kamuszutra: a harlemieket csak lecsukja, de a mexikóiakat pl gond nélkül kitoloncolják.
egyébiránt kettőnk közt a fő különbség, hogy nekem van fegyverem, így nincs okom rettegni, főleg nem egy magadfajta nethuszártól.
egyébként meg a blog.hu motorja tartalmazza az IP címedet, így ha tacskomuki kiadja az admin fül alól, 3 perc alatt meglesz a címed.
Csak bátran!

kamuszutra 2011.02.21. 15:11:15

@Steve_Jobs: túl bonyolult lenne utána olvasni (nem, nem a kurucon és hasonló honlapokon, hanem szakkönyvekben), és saját véleményt kialakítani, ugye?

énis 2011.02.21. 15:12:26

@Szergej55: ha nem olvasod akkor elhiszed azt, amit a hozzádhasonló, egyoldalról tájékozódó embertársaid mondanak. Ha nincs igényed rá, hogy saját véleményt formálj, vagy úgy formálsz saját véleményt, hogy nem nézed meg a másik oldalt, mert csípőből elutasítod, sőt még le is írod büszkén (?), akkor az bizony szánalomra méltó..

abaka 2011.02.21. 15:13:08

@gergo1000: Te nekem egyre inkabb az az erzesem, hogy korbe-korbe haladunk. Mar teljesen nem tudom, hogy akkor most az index szerinted partatlan vagy sem, liberalis vagy sem, illetve ugyanez a kurucnal (a liberalist szelsojobbosra cserelve). Az biztos, hogy mar mindegyik valtozattal erveltel.

Egyebkent a "Kuruc infó a legolvasottabb JOBBOLDALI hirportal" mondatban nem a jobboldali, hanem a hirportal szo a hazugsag.

abaka 2011.02.21. 15:15:04

@énis: Ez zsenialis. Egy zsebnaci rojja fol valakinek, hogy nincs igenye arra, hogy sajat velemenyt formaljon... :D

kamuszutra 2011.02.21. 15:17:12

@HUN_Sector: én egy új világrendről beszéltem, amikor törvényes lesz nácikat végső megoldásban részesíteni. csak a törvényes megoldások híve vagyok, és a magadfajta fenyegetőző bűnözőket gyorsan oda juttatom, ahova valók. lehet próbálkozni.

gergo1000 2011.02.21. 15:19:04

@abaka:
Én meg téged nem értelek.
"Mar teljesen nem tudom, hogy akkor most az index szerinted partatlan vagy sem, liberalis vagy sem, illetve ugyanez a kurucnal (a liberalist szelsojobbosra cserelve)."
HÁt, ha erre nem jöttél rá, akkor gondok vannak nálad.
Hol irtam, hogy az index partatlan?
Hol irtam, hogy az index liberális? Erre tudom a választ, gondolom arra gondolsz, hogy az index sose hirdette magáról, hogy liberális. Ez a mondat azért született, meg mert te állítottad, hogy liberális.
hol irtam, hogy a kuruc pártatlan?
hol irtam, hogy a kuruc nem szélsőjobboldali?

"mondatban nem a jobboldali, hanem a hirportal szo a hazugsag"
Én elég sok hírt találok rajta. Nem értem miért ne lehetne hírportál megnevezése. Ezek a hírek pedig egyértelműen jobboldaliak. Abban lenne igazad, hogy a jobboldalit le kellene cserélni szélsőjobbra. Akkor lenne teljesen igaz, de végülis minden négyzet négyszög is.

kamuszutra 2011.02.21. 15:19:52

@HUN_Sector: a mexikóiak külföldi jogállásúak az usában, a cigányok viszont itthon vannak. magyar állampolgárok, a cigányság pedig államalkotó tényező. erre céloztam, de látom nem sikerült felfogni. szájba kellett volna rágnom, mint a kurucinfó a cigánybűnözést a debileknek.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.21. 15:22:57

Megértem a liberálisokat, a Jobbik a hírek tényszerű közlésével nem nekik dolgozik.

Itt a lehetőség a liberális média előtt is, ha nem élnek vele, hát nem, leszarja ezt mindenki, marad a kuruc a napi 400.000 olvasójával.

A libsik meg ne mondják meg ki, hol, mit olvasson, nekik sem mondják meg melyik péknél vásároljanak.

A kurucot lehet bírálni, jellemezni, az ugyanúgy magánügy, ahogy én is jellemzem pld. a Népszavát:)

xenuka 2011.02.21. 15:23:33

amíg a borsodi rendőrkapitány és a cigányvajda szerint is a rablásokat 100%-ban kizárólag cigányok követik el addig hiába hazudod hogy nincs cigánybűnözés

Sword 2011.02.21. 15:23:40

Nácik, rasszisták, cigányok...
Láttatok már egyet is közelről szerencsétlenek?
Melyik országban éltek? A magyarok bántják szegény romákat meg születésszabályozás... melyik fantáziavilág ez? A magyarnál nem sok toleránsabb nép van. Évszázadok óta tűrjük ezt a mocskot szó nélkül, mint a birkák. A nagyon liberális meg demokrata multikulti európai országok meg kanada meg rég kitoloncolta az összes ingyenélő cigányt, mert sehova sem tudnak beilleszkedni, ezért a magyarok a rasszisták... Egyértelmű.
Nincs itt semmilyen faji megkülönböztetés, csak vannak, akik be tudnak illeszkedni a társadalomba, vannak, akik nem. Milliárdokat dobtunk a feneketlen kútba, hogy úgymond integráljuk ezt a hazátlan tolvaj bandát, nulla eredménnyel. Hogy miért? Mert nem lehet úgy segíteni senkin, hogy ha közben ő a kisujját sem mozdítja, mert a jelenlegi szociális rendszer jól kiszolgálja az élősködő életvitelét. Majd az dönti el mit szeretne a saját hazájában, aki tesz is a hazáért. Ki látott már olyat, hogy az eltartott dirigál meg leköpi, meglopja, megveri, gyilkolja az eltartóját? Igen is jó lenne ha létezne itthon születésszabályozás, mert jelenleg a selejt szaporulatot támogatjuk a jövő nemzedéke kárára. Jó esetben nem lesznek analfabéták, de dolgozni, adót fizetni egyik sem fog. Ez a napnál is világosabb. Ezt kell támogatni? Milyen alapon?
Magam részéről lesz@rom, kimegyek külföldre, mint sem odaadjam a bérem ezeknek. Aztán mire késő rájönnek a liberális naplopó senkiháziak, hogy senki nincs, aki eltartsa a cigányokat.
Persze a borsodi cigányvajda is nyilván náci, hisz hasonló véleményen van.

gergo1000 2011.02.21. 15:24:36

@abaka:
"ez a poszt meg a kurucrol szol."
Az lehet, de én egy kommentre reagáltam elöszőr és nem a posztra.
Amúgy a poszt végkövetkeztetésével egyet tudok érteni:
"háttérhatalmak pedig közben mosolyogva dörzsölik a kezüket ".
Azzal, ahogy idáig eljut már nem.

finalNmbr 2011.02.21. 15:24:54

@kamuszutra: Oké te nagyon művelt, akkor miért van az, hogy a 13 államalkotó tényező közül csak ez az egy nem képes a Magyar törvények illetve az itthon "elfogadott" szociális/kultúrális/közösségi..stb rendszerbe integrálódni?

énis 2011.02.21. 15:25:34

@abaka: Csak kíváncsiságból kérdezem, azért nevezel nácinak, mert nem értünk egyet sok mindenben? Hmmm... ez érdekes. Vajon nácinak nevezel akkor is, ha megtudod, hogy vannak zsidó és cigány barátaim is? Vagy az ilyenkor nem számít? Érdekes módon ők is hasonló véleményen vannak, sőt a cigány barátom szájából úgy érzem hitelesebb, ha fölháborodva mondja, hogy a "mocskos, tetves, büdös, tolvaj cigány" és senki nem röhög a szemébe, hogy hiszen Te is az vagy, mármint cigány, mert mindenki pontosan tudja, hogy mire gondolt??! Ő még egyszer sem nácizott le, és vállalja a származását..

abaka 2011.02.21. 15:25:37

@gergo1000: "Én elég sok hírt találok rajta."

En latod viszont csak nagyon keveset, azt is foleg atvettek masoktol. Ahhoz, hogy egy weboldal hirportalnak nevezze magat egy par kovetelmeny kell teljesitnie. Peldaul azt, hogy a hirekrol beszamolo cikkekben nem formalhat velemenyt a hir tartalmarol. Namost, ha egy weboldal a melegfelvonasrol ugy tudosit, hogy a "kocsog buzik mar megint nyilvanosan akarjak riszalni a picsajukat" (ez nem idezet, en talatam ki, de azert nagyjabol igy szolna), akkor az mar nem hiradas. Ha itt nem erzed a problemat, akkor ez egy eleg parttalan vita.

Egyebkent tenyleg jobb lenne a szelsojobbos megnevezes, de mint irtam, nem a "jobboldali"-val van a baj.

xenuka 2011.02.21. 15:26:40

a zsidók által irányított liberális média két dolgot tesz:
1. hazudik - nincs cigánybűnözés
2. elhallgat - nem is volt olyan gyilkosság

mindig ezt teszik: hazudnak vagy elhallgatják

ennek ellenszere a stabil adatok bevitele a rendszerbe:

azt teszi a kuruc info tényeket sorol fel

egy marad a zsidómédiának: megpróbálja nevetségessé tenni vagy lejáratni a kurucot, de ez sem sikerül már nekik

abaka 2011.02.21. 15:27:29

@gergo1000: "Az lehet, de én egy kommentre reagáltam elöszőr és nem a posztra."

Persze, tudom. Arra gondoltam, hogy az indexrol kifejtettuk mindketten a velemenyunket, nem egyezik es az allaspontok sem jutnak kozelebb. Tehat gondoltam a vita azon reszet akar le is zarhatjuk. Igy ertettem.

2011.02.21. 15:27:37

@kamuszutra: hát beszoptad kisfiam... ugyanis minden nemzetállam szerves része a nemzet, a nemzeti öntudat, mely a biológiai megkülönböztetésre épül.
Magyarán kiirthatod az egész világot. Ámbátor úgy fest, előbb lő le / szúr le téged valaki.
Summa summarum, nálad nagyon elszúrt valamit a biológiai. Csernobilra gyanakodnék első blikkre, de egyre inkább úgy fest, te akkor még tervben sem voltál. Inkább áldd azt a gyári munkást aki elszúrta apád kotonját.

igényes 2011.02.21. 15:29:24

Nos, én most keresném, hol találom?

Óriási kifizetések Papcsák körül.

Különös tanácsadói szerződésekről számolt be blogjában a zuglói képviselő-testület LMP-s tagja. Az írásból az derül ki, hogy a korábbi elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc vezette önkormányzat tanácsadásokért mintegy 80 millió forintot fizet ki. Többek közt rokonoknak és hű embereknek.

2011.02.21. 15:30:08

@abaka: Az index elsősorban bölcsész-kommunikáció szakos újságírók szerzői körének alkotása, akik javarészt a liberális vonalat képviselik, amely pesten hatványozottan érvényes.
Ha pl megnézel egy Fejér Megyei Hírlapot, van benne szélsőjobbos volt haditudósító, baloldali tapasztalt újságíró, demokrata cikkszerző ésígytovább...
Az indexnél ezek hiányoznak, vagy tudattalanul vagy készakarva. Ezért illetik a fenti vádakkal őket.

énis 2011.02.21. 15:30:48

@kamuszutra:
ennyi erővel amikor Németország úgy működött ahogy.. az is törvényes volt nem? Hiszen a saját törvényeiket be is tartották... most akkor szabad vagy nem szabad, vagy csak azt, ami bizonyos embercsoportoknak az érdeke?
Elítéljük a nácikat, azért amit tettek, de ugyanezért Te és az új világrended is el lesz ítélve, azért, amit tenni szándékozol.. így megy ez..

gergo1000 2011.02.21. 15:31:54

@abaka:
1. Értem, tehát, akkor M.o. nincs hirportál, mert az általad írt követelményeknek egyik se felel meg.

2. "kocsog buzik mar megint nyilvanosan akarjak riszalni a picsajukat"
ezzel mi a bajod?
- A stilus nem a legkulturáltabb. Sőt nagyon alpári, de ettől még a hír az ez, nem? És ezt ugy mondom, hogy az égviágon semmi bajom a melegekkel, de egy melegfelvonulás nem erről szól?
A köcsög szó tényleg erős, és tényleg beleírnák, de miért ne mondhatná el egy hirportál azt, hogy az az ő értékrendjében milyen helyet foglal el. Ez sokkal egyenesebb véleménynyilvánitás, mint az, hogy úgy mutatom magam pártatlan hirforrásnak, hogy csak a nekem megfelelő hirekről tájékoztatok. (eg ykorábbi kommentedben már kifejtetted, hogy a hirek megválogatása teljesen elfogadható)

kamuszutra 2011.02.21. 15:31:55

@Steve_Jobs: hogyne lenne képes? többszázezer cigány indult ma is dolgozni, iskolába, stb. kb. 1 millió cigány él m.o-n. van fogalmad mi lenne itt, ha 1 milla cigány VALÓBAN nem integrálódna? a cigányok is joggal kérdezhetik, hogy miért csalnak a magyarok minden közbeszerzésnél, miért rabolnak a magyarok bankokat, amikor pl. a svábok nem teszik.

egyébként a kurucinfóról szól ez a post, és arról, hogy miként hazudozik az a szennyportál. jó lenne ha abbahagynád cigányságellenes hazugságaidat, mert ezekkel csak a magyarságnak ártasz, te hazaáruló.

abaka 2011.02.21. 15:32:03

@énis: Ugyanazaert, amiert a paradicsomot meg paradicsomnak hivom. Mert paradicsom. Egyebkent nem olvastad el rendesen, nem nacinak neveztelek, hanem zsebnacinak. Valahogy ugy erzem, tul komoly a naci megnevezes a kuruc hiveknek. A zsebnaci tudod az a tipikus vicces fajta, aki frocsog a melegfelvonulasrol aztan zokszo nelkul kiveri valami leszbipornora.

2011.02.21. 15:33:58

Fel nem foghatom, hogy a Népszabadság, Mancs, Figyelő és egyéb felsorolt újságok miért sorolhatók a fikciós irodalom kategóriába? Mi nem igaz bennük konkrétan, mi a kitaláció, vagy fantazmagória?

zsoltix 2011.02.21. 15:34:33

Mult heti cikk: hirszerzo.hu/belfold/20110215_ujbuda_ciganyozas Le mereszeltek irni az elkoveto roma szarmazasat. Nacikok. :)

2011.02.21. 15:35:16

Egyáltalán hogy lehet egy kalap alá venni bármilyen szempontból egy internetes mocskolódást, és egy újságírók által készített napi és hetilapot?

2011.02.21. 15:35:17

@énis: a különbség, hogy a II. vh után az amcsikat nem lehetett elítélni mondjuk Drezda gyújtóbombázásáért (ahogy a Vietnámiak sem ítélhettél el őket az Agent Orange későbbi bevetéséért, ami máig torz mutációkat eredményez), az oroszokat sem lehetett felelősségre vonni a falvak polgári lakosainak lemészárlásáért, a munkatáborok nőinek kivégzéséért...
A történelmet a győztesek írják

finalNmbr 2011.02.21. 15:36:05

@kamuszutra: :DDDDDDDDDDDDDDDDDD:DDD NEEEE :DDDD :DDDDDD:DDDDD :DDDDDDD de most komolyan ne már :DDDD neked ennyire nem esik le, hogy mennyire gáz amiket írsz ?:DD (jótanács, ha teheted menj el orvoshoz mert ez deviáns..)

2011.02.21. 15:36:23

@abaka: no, azért két szép női test az jobb mint két szőrös férfi test. Aki nem ért ezzel egyet, az homokos :)

Stabilo 2011.02.21. 15:36:42

A kuruc.info jó példája annak, hogy mit tesz a túlzott liberalizmus.
Mára már egy megkerülhetetlen oldal lett, pedig tény, hogy néha uszító, de az is tény, hogy itt olyanokat lehet olvasni amit máshol nem.
Az is tény, hogy ma már mindenki olvassa, pont úgy a balos, mint a jobbos, püspök és rabbi, ki-ki a maga szemlélete miatt.
És kicsiny hazánkban, ahol mindenki elfogadó és mindenki bele is fásult már ebbe a nagy elfogadásba, senki sem háborodik fel azon, hogy "cigány bűnözés", vagy így a zsidó és úgy a zsidó.
...
Köszönjük "liberalizmus"

abaka 2011.02.21. 15:37:18

@gergo1000:

1. Nem sok, de az index beleesik (meg pl az Origo, de biztos van olyan, amit nem ismerek)

2.Ezzel az a bajom, hogy ez nem hiradas. Te is velemennyilvanitasnak nevezed, es szerintem is az. A hiradasnak alapveto feltetele, hogy elkulonul a velemennyilvanitastol. Emiatt nem hirportal a kuruc.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.21. 15:38:01

@zsoltix: Meglátszik, hogy libsi. Azonnal mószerol is.

Amúgy nem lehet rossz lap ez az Újbuda. Igazából azt kellene csinálni, hogy az összes nem libsi lapba mindig mindent leírni, a libsik egy hét után megszokják. Vagy ha nem, hát ki nem szarja le őket.

kamuszutra 2011.02.21. 15:38:09

@énis: az már mellékes számomra, hogy hogyan fogja elítélni az utókor azt, hogy én karszalaggal, gépfegyverrel szabadon és törvényesen lövöldözhetek nácikat. nem érdekelnek az ilyen erkölcsi kérdések. van egy meggyőződésem, miszerint a nácikat el kell takarítani a föld színéről, és várom, hogy ennek megteremtsék a lehetőségét. türelmes vagyok.

abaka 2011.02.21. 15:38:33

@HUN_Sector: Te ezt nem fogod elhinni: A leszbikusok is melegek (homokosok, buzik, amelyik tetszik). Es ok is felvonulnak. Ezt te tenyleg nem tudtad?

Anti Anyag (törölt) 2011.02.21. 15:40:05

@Zoltanius: Igazán mocskolódni épp a libsi lapok tudnak. Amit "újságírók" írnak.

énis 2011.02.21. 15:41:20

@abaka: :-))) jaaa, zsebnáci, az olyan, mint a sárga paradicsom, mert hát az is paradicsom, de mégsem piros?
Szóval, ha elolvasom a kurcot is, akkor már a híve vagyok? Ebből a logikából kiindulva, ha te látod Orbánt a tv-ben, akkor fideszes szavazó vagy...
"Tipikus vicces fajta", tehát általánosítasz.. pont te, aki felháborodik az általánosító "cigánybűnöző" szón?
Még egy-két hasonló megnyilvánulás és már bele is dőltél a saját kardodba okoska! :-)))

finalNmbr 2011.02.21. 15:42:49

@kamuszutra: hallod, dobj már ide egy privit. eskü leutazom hozzád és megdumálunk ezt-azt.

naczi@mpp.hu

Nem fake cím, tényleg írj egy időt és ha akarsz még le is lőhetsz :DD

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 15:43:22

Az összes cigányvédő egyetlen konkrétumot sem tudott mondani a felvetésekre, most tehetetlenségükben átmentek sértegetőbe.

Utolsó példa: a cigánygyilkosságoknál 9 cigány halt meg. Ennyit egy hónap alatt kivégeznek a cigányok manapság az öregek közül. ÉRVEKET!!!!!

énis 2011.02.21. 15:44:35

@kamuszutra: csak a náci szót kell behelyettesíteni tetszőlegesen... én javaslom, mondjuk a náci végére odabiggyeszteni az "ó" betűt, máris rasszistaantiszemitatrappista lettél.. szép volt! Nyertél egy hangszórót! :-)))

2011.02.21. 15:45:05

@abaka: tudtam én. Egyébként a pornósok nagy része, főleg akik a leszbi pornóval tolják az ipart, a való életben heterók. Fura, de igaz.

A felvetésedre válaszolva pedig a homokosok megítélése társadalmanként változik. A Görögöknél és Rómaiaknál az ókorban elfogadott volt, aztán a Biblia alapján üldözendővé tették. Keresztény társadalomban élünk, kimondva kimondatlanul.
Nincs többnejűség és többférjűség, azonban a férfiak úgy vannak kódolva, hogy számukra előbbi egy elfogadható dolog, már csak a birtoklási vágy miatt is, így számukra két női meztelen teszt izgatólag hat. (próbáltam a legérthetőbben elmagyarázni)

2011.02.21. 15:47:14

@Steve_Jobs: te, veled megyek. Választhatsz a revolver (magnum) és a félautomata P227-es között. Látogassuk meg.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 15:48:21

@kamuszutra:

Cseréljünk. A cigányok ezentúl csalhassanak a közbeszerzéseknél, cserébe mi leölhetjük őket. Ez igy igazságos.

Hogy mered kimondani azt, hogy hazaáruló, te söpredék? Lassan túlmégy a határon, amit még megengedhetsz magadnak.

abaka 2011.02.21. 15:54:50

@énis: Ezt szeretem, mikor a szelsojobbosok megprobaljak nevetsegesse tenni az oket kritizalokat. Van egy fajta abszurd baja. Igazabol kicsit egyenlotlennek erzem, ha itt elkezdunk vitatkozni, de, hogy ne erezd magad mellozve:

A zsebnaci az olyan naci, akinek csak a szaja nagy, de se nem igazan hisz benne, se nem erti mirol beszel. Csak vonzza az akolmeleg.

"Szóval, ha elolvasom a kurcot is, akkor már a híve vagyok?" Nem csak gondoltam, ha olyan lelkesen ervelsz mellette, akkor azert csak nem vagy megrogzott anti-kuruc. Ha annyira sotet vagy, hogy megis, akkor vegyel szepen egy fakockat es probald meg nem elrontani.

"Ebből a logikából kiindulva, ha te látod Orbánt a tv-ben, akkor fideszes szavazó vagy..." Hat ez egy eleg sajatos logika lehet. Szerintem az az orban szavazo, aki orbanra szavaz. Ez lehet, kicsit elvont neked, de sajna most nem tudom egyszerubben elmagyarazni.

En nem altalanositottam. En a zsebnacikrol beszeltem, azok egyik tipikus tulajdonsagat irtam le. A te kedvedert leforditom ciganyosra, hatha ugy megy. Az en "altalanositasom" olyan, mintha azt mondanam "Minden cigany sotetebb boru, mint a feherek". A tied meg olyan, hogy "minden cigany egy mocskos bunozo".

énis 2011.02.21. 15:55:06

@HUN_Sector: vitába szállnék veled.. :-)))
A görögöknél és rómaiaknál a felnőtt férfiak közötti homoszexualitás ugyanúgy üldözendő volt, a fiatal fiúk és a felnőtt férfiak között homoszexualitás volt elfogadott, mert mások voltak a társadalmi normák, mégpedig azért, mert a nők és férfiak társadalmilag a hétköznapokban nem érintkeztek, csak ha már házasság és utódnemzés volt a cél. Vagyis a pedofília volt támogatva, ha így nézzük, de ezzel készítették fel a fiatal fiút a felnőtt szerepre. A "férfiak úgy vannak kódolva" meg hülyeség szerintem, mert hiszen a nők is a legjobb spermára hajtanak biológiailag..
:-)))

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.02.21. 15:56:42

A kurvák, a segélyesek, a börtönlakók 99 %-a cigány. Hova tovább érvelést? Uff én beszéltem.

A neten olvastam, (nem kuruc) hogy egy cigány családban azzal szórakoztak a szülők, hogy kutyákat végeztek ki a gyerekeik szem eelőtt.

Ezek után én lennék a hülye, hogy koptatom a billentyűt egy ilyen nem ember miatt. Pá kámaszutra ...

abaka 2011.02.21. 15:58:32

@HUN_Sector: "Egyébként a pornósok nagy része, főleg akik a leszbi pornóval tolják az ipart, a való életben heterók. Fura, de igaz."

Offtopic, de allitolag azok is, akik ferfi melegpornoban szerepelnek, legtobbszor heterok. Ezt egyebkent nekem is nehez elhinnem, de tobb, altalam hitelesnek tartott forrasbol hallottam mar.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 16:01:20

@www.doominogame.com:

részemről pl. nem a cigányokat kell védeni, hanem az ártatlan embereket

kiragadni bűneseteket elég könnyen lehet, néhányat hozzáhazudni és tálalni mint cigányterror, nos ez a rasszizmus

ha hazugságra építjük ez elméletet, akkor megoldás sem fog születni, azaz nem ott kéne kezdeni a kérdést, hogy miféle az elkövető, hanem hogy miként lehetne megakadályozni az ilyesmit

én nem mentek fel valakit, csak mert nem cigány, ha bűnöző, akkor csapjunk le rájuk is szigorúan, és fordítva is igaz, részemről ezt korrektnek érzem, nem is értem miért kéne különbséget tenni bárhogy is

a cigánybűnözés egyébként statisztikailag is kamu, logikailag meg hülyeség

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.02.21. 16:01:41

A Kurucinfo jó.Akinek nem tetszik ne olvassa,én sem olvasok cigányújságot.Zsidót kénytelen vagyok... meg szeretek is a megélhetési rettegők überalles felsőbbrendű fröcsögésén röhögni! :)))

énis 2011.02.21. 16:03:18

@abaka: nem kell nekem téged nevetségessé tenni, hiszen megteszed ezt helyettem..
elolvasom a kurucot is és az indexet is, akkor most milyen hívő vagyok?
"En nem altalanositottam. En a zsebnacikrol beszeltem" vagyis, a zsebnáci nem egyénekből áll, hanem egy általánosítható csoport, akinek minden tagja olyan, amilyennek leírtad. Én nem ismerlek téged, te nem ismersz engem, akkor honnan tudod, hogy én zsebnáci vagyok, ha te ismered mindet, mert hogy általánosítasz??
Térjünk ki arra, amit én mondok. Véleményem szerint azzal, hogy azt mondom, hogy cigánybűnöző, pont, hogy nem általánosítok az összes cigányra, mert ha általánosítanék, akkor csak annyit mondanék cigány.. nem? de!

2011.02.21. 16:04:04

@kamuszutra: "a társadalmi probléma abban áll, hogy ezt miért teszik. erről viszont a kurucinfó szintén hazudik, mert azt írja, hogy "azért, mert ilyenek a tetvesek". érted már te ostoba náci? dehogy érted..."

És szerinted miért teszik? A szegénység miatt? (Mondjuk ritkán olvasni arról, hogy szegény kisnyugdíjas késsel fenyegetett meg 1 fiatalt, hogy adja oda a mobiltelefonját és az egyéb értékeit.)
Mi a megoldás? Hogyan számolnád fel a szegénységet? Mondjuk nincs elég munkalehetőség, ez egy probléma. Tegyük fel, hogy kormányunk a 10-edét eléri annak, amit igért, lesz 100000 új munkahely mondjuk 3 év alatt. Ez jó kezdet lenne, de a megoldástól messze van, ugyanis nem csak munkalehetőség nincs elég, de szakképzett ember sem a munkanélküliek között. Hogyan érnéd el, hogy akik a 8 osztályt sem végzik el, szakmát tanuljanak? Lehetne tovább folytatni a problémákkal, de egyszerre ennyi biztosan elég lesz.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 16:06:36

@www.doominogame.com:

"A kurvák, a segélyesek, a börtönlakók 99 %-a cigány. Hova tovább érvelést? Uff én beszéltem."

Kamu, kamu és kamu. Ha erre tanít a kuruc, akkor inkább ne is olvasd!

2011.02.21. 16:07:38

@abaka: a pénz nagy úr...
ilyenkor jön a szokásos: 'kényszerítettek, kellett a pénz"...
bár hogy az animalsexesek mi motiválja, azt nem tudom.

no de ne offoljunk, igazad van, ide gyerekek is betérhetnek.

finalNmbr 2011.02.21. 16:09:18

@kamuszutra: De most ne tűnj el! :D Értemén, hogy 4 óra van és vége a melónak de könyörgöm, dobj egy mailt rám. :D Nem kell név meg semmi, csak mondj egy időt meg egy helyet és ottvagyok ;) Isten bizony úgy versz meg ahogy akarsz :DD

ide írj: naczi@mpp.hu

köszi!

abaka 2011.02.21. 16:09:51

@énis: Szeretem ezeket a "dogoljon meg az osszes zsido, de te engem ne nacizz le, mert nem is ismersz" tipusu erveleseket...

Mivel ugy tunik az atlagosnal gyengebb elmet birtokolsz, kifejtem: tudom, hogy nem irtad le, hogy dogoljon meg az ossze zsido (legalabbis itt es most nem). Arra gondolok, hogy ha olyanokat irsz es ugy viselkedsz, mint egy zsebnaci, akkor ne lepodj meg, ha valaki annak nevez.

2011.02.21. 16:10:43

@énis: nem mondasz rosszat, bizonyára korszakhoz kötött. A kereszténység Rómában az időszámításunk szerinti IV. században lett elfogadott, ekkor vették át a bibliai tanításokat, a keresztény szekták már a III. században is működtek, de akkor még üldöztetésnek voltak kitéve. Való igaz, miután nem lett homoszexualitás, megjelent a pedofília...
A görögök más eset. Spártában 30 éves korukig nem lehettek női társaságban, össze voltak zárva katonai táborokba, így összemelegedtek.
Athén más tészta szintén. Ott főleg a dúsgazdag dőzsölések alkalmával ment az orgia, mindenki mindenkivel, bár kifejezetten a fiatalabb fiúkért voltak oda.

abaka 2011.02.21. 16:12:41

@HUN_Sector: Jaja, hat az animalt en sem ertettem sose, penz ide, penz oda. Plane, hogy azt gondolna az ember, hogy dolgozhatna normal pornoban is (ami azert megis fenyevekkel jobb).

Es most visszaterhetunk az olyan csaladbarat temakhoz, mint hogy "A kurvák, a segélyesek, a börtönlakók 99 %-a cigány." :)

abaka 2011.02.21. 16:15:00

@kistérségi troll: "Mindezek után tárt karokkal fogadunk majd a "nácik" között!"

Bazmeg, nem is tudtam, hogy az osszes nacinak cigany veje, menye, baratai es szomszedja van.

Taligamajom 2011.02.21. 16:17:27

Te Muki, ez az irás komoly volt. Mi bajod van? Hol van a STILUS? Nem mondom hogy nem tetszett, sőt, kifejezettem király volt, csak nem ezt vártam, oszt beleszaladtam...

Irhatsz még ilyeneket. Megengedem.

énis 2011.02.21. 16:23:50

@abaka: érved nincs, hát személyeskedsz... ugye tudod ez mit jelent ;-)

abaka 2011.02.21. 16:27:21

@énis: Mire gondoltal, mikor azt irtad, hogy nincsenek erveim? Remelem pinara, mert akkor talan mentheto a dolog. Ha nem akkor ez meterest hulyeseg, plane azutan, hogy az egyik korabbi kommentedben nagyjabol tetelesen minden modatra reagaltam egy ervvel.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 16:28:47

@kistérségi troll:

"Kívánok cigány vőlegényt vagy menyasszonyt a lányodnak illetve a fiadnak.
Kívánom, hogy eme békés, dolgos, európai etnikum Téged tartson legjobb barátjának!
Kívánom neked, hogy hétvégenként a cigány rokonság mindig látogasson meg otthonodban.
A legszebbet a végére hagytam:
Kívánom, hogy akár lakásban, akár házban élsz, legyenek cigány szomszédaid!
Hidd el nekem, a tapasztalat a legjobb véleményformáló, meg fogod látni."

Tényleg nem értem, mivel jobb, ha egy nem cigány, pl. magyar alkesz veri esténként a lányodat félholtra, mintha egy cigány?
Vagy ha egy magyar maffiózó a szomszédod, annak jobban örülsz?

énis 2011.02.21. 16:40:56

@abaka: talán arra, hogy el kezdtél személyeskedni.. de lehet, hogy nem, majd te megmondod..! :-)

soproni1 2011.02.21. 16:42:49

@a_jo_pasztor:

Teljesen igazad van. Azonos szociális körből, azonos kultúra nő ki. Ezért mondom, hogy a gárda-cigány ellentét tulajdonképpen bandaháború.
Az egyik azt mondja , "há' geci", a másik meg " hö, geci " !

abaka 2011.02.21. 16:44:32

@énis: Sajnalom, de az az alsertodottseg ervek helyett nagyon szanalmas. Tessek csak inkabb ne hulyesegekben hinni, aztan maris nem lesz olyan nehez megvedeni az allaspontodat.

ö...mikó? 2011.02.21. 16:45:06

@kamuszutra: Na, akkor priviben lökd a címed, te nagyon bátor.

2011.02.21. 16:47:06

@a_jo_pasztor: Szerintem neki is mindegy. Az viszont valószínűleg nem, hogy melyiknek nagyobb a kockázata. Mondjuk ha egy nyugdíjas költözik mellém, akkor nem nagyon tartok attól, hogy megerőszakolja a lányomat.
De hogy pozitív példával jöjjek, nekünk volt cigány szomszédunk nem olyan régen, akit többre tartottam, mint 3 másikat a környéken, akik magyarok, de idióták.

kamuszutra 2011.02.21. 16:55:00

@Steve_Jobs: nincs mit megdumálnunk. ha törvényes kilövési engedély lesz a nácikra, akkor majd dumálhatunk, de akkor is csak annyit, hogy a majd könyörögsz az életedért amikor célkeresztben leszel az általam vezetett kivégzőosztag előtt, én meg majd azt mondom: nincs könyörület.

egyébként te tiszta hülye vagy? azt hiszed majd elkezdek veled a porban hemperegni egy előre megbeszélt helyen és időpontban? a magadfajta náciknak nem jár küzdelem, csak kivégzés. de majd akkor, ha törvényes lesz. a törvényeket be kell tartani.

finalNmbr 2011.02.21. 16:58:34

@kamuszutra: de ne már :DDDD :DDDD komolyan most már kurvakiváncsi vagyok rád :D

Jaffar 2011.02.21. 16:59:41

Végigolvasva pár gyülölködö és a kurucfos oldalt éltetö idiótát, csak egy kérdésem maradt?

Ha mindenki ennyire kibebaszottul jól ismeri ezt a "problémát", akkor miért ezen vitatkoztok, és miért nem azon, hogy mi lenne a megoldás?

Szergej55 2011.02.21. 17:02:14

@énis: Ja, bocs, de te is akkor ugyanilyen egyoldalú vagy, mint én, még te beszélsz? Mert tipikusan úgy írsz nekem, mint aki aztán hú de tisztában van itt mindennel, azt ugyanolyan beszűkült látóterű, akárcsak a többi észkombiné. Felejtsük el, hogy írtál nekem.

finalNmbr 2011.02.21. 17:03:44

@kamuszutra: csak neked ;) www.wolf5k.com/ itt millió nácit lelőhetsz :DD sajna nekem való változat nincs :/ de hát mégiscsak én vagyok a kirekesztő :D

kamuszutra 2011.02.21. 17:04:58

@www.doominogame.com: szabad akarat van, csak viselni kell a következményeket. ha cigányokat akarsz öldösni, az csak rajtad múlik. azok a bátrak, akik így döntöttek, hamarosan a bíróság előtt fognak felelni a tetteikért, és megkapják a maguk életfogytiglanját. legalábbis remélem. a bűnöző cigányok is megkapják a büntetésüket. ha börtönbe akarsz kerülni, csak rajta. nekem az is jó, ha a náci élete végéig börtönben van.

egyébként meg azt nevezek hazaárulónak akit csak akarok, mivel ez egy vélemény, és szabadon kinyilváníthatom. szokj hozzá, te mocskos hazaáruló náci, hogy annak nevezlek ami vagy.

Netszamuráj 2011.02.21. 17:12:59

@fourgee: Nem olvasom, mert idegesít. Bár többször próbáltam olvasni, de néhány cikknél tovább nem jutottam. Vicclapnak nem lenne rossz, de ezek komolyan gondolják. Maradok a HVG-nél, bár az meg nyilván hazug, meg nem elég véresszájú Neked.

Ha nem érted, hogy mi a bajom a stílussal, akkor hagyjuk is. Én Maupassant-t olvasok, te meg olvass Völkischer Beobachtert. Maradjunk ennyiben.

ibagorib (törölt) 2011.02.21. 17:13:51

"Jogrendszereink csúcspontja az ember fensége és az emberi élet szentsége, hangyavilágunk modern bölcseletében az ember az egykor csak a királyoknak kijáró személyi fenség és sérthetetlenség tulajdonosává tolta fel magát, s hovatovább oda jutottunk, hogy egy ember nem lehet eléggé ostoba, haszontalan és értéktelen ahhoz, hogy határtalan emberi öntudatra, egyenrangúságra és szinte már ijesztően nevetséges önértéktudatra ne érezné feljogosítva önmagát. Ma már nincs szerénység, meghajlás, alázat és jelentéktelenség-tudat (s ha van, azt Freud óta betegségnek tekintik), emberi lények, akiknek szellemi világuk egy-két ezer szó használatán alig terjed túl, akikben a vegetatív léten túlterjedő 'szellemi' színvonalat csupán olcsó divatcikkek viselése és primitív szórakozások hajszolása jelenti, akik a világnak alig érnek többet azoknak a fizikai munkaóráknak effektív összértékénél, ami vegetatív szükségleteik kielégítésén felül az emberiség számára pluszként fennmarad, feljogosítva érzik magukat primitív jelentéktelenségük és a semminél alig több fontosságuk számára ugyanazt követelni, ami egykor csak a legnagyobb, legértékesebb és legfontosabb erőfeszítéseknek járt ki. Az utcalány demokratikusan egyenlőnek, emberi méltóságában azonosnak tekinti magát a tisztes és életét másokért elégető családanyával, a tolvaj és szélhámos szemtelenül emberi jogaira hivatkozik az életének mocskát likvidáló hatósági közegekkel szemben, s az izmait áruba bocsátani nem képes fölösleg nem emberséget és szívet kér és köszön meg, ha kap, hanem követel, mintha Istenen kívül bárki is jogszerűen felelős volna életéért és haláláért. Az emberi irgalom, belátás és együttérzés intézményeiből "panem et circenses" lett, amit mint kijáró jogot követelnek egyre többen, s mindezt annak a tulajdonképpen semmitmondó ténynek az alapján, hogy ők 'emberek'.”
(Padányi Viktor: A nagy tragédia)

kamuszutra 2011.02.21. 17:16:09

@kistérségi troll: írtam már korábban, nekem nincs szükségem ilyen tapasztalatra, mert nekem nincs dolgom a fajgyűlölettel. annak kell ilyen tapasztalat, aki nem tudja elfogadni a cigányokat. ha már megtanultad a szorzótáblát, akkor tovább lehet lépni a következő osztályba. hasonlóan van az életben is. ha megtanultad elfogadni a cigányokat, akkor továbbléphetsz. de ha nem, akkor egyre durvábban fogod megkapni ugyanazt a leckét. sok olyan embert ismerek, akikkel ugyanolyan jellegű dolgok történnek sorozatban, és folyton kivetíti a külvilágra, mindig másokat hibáztat. pedig az okok mindig belül vannak.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.02.21. 17:18:11

Magyarországon nincs és jó ideje nem is volt demokrácia, az Isaura megsegítésére való gyűjtés pedig valószínűleg városi legenda.

ö...mikó? 2011.02.21. 17:23:23

@kamuszutra: Eldöntöttem, ignorállak, s ezt javallom a többi értelmes embernek, akihez fröcsögsz, te agyhalott senkiházi provokátor. De nem mehetek el szó nélkül amellett az érvelésed mellett: "írtam már korábban, nekem nincs szükségem ilyen tapasztalatra, mert nekem nincs dolgom a fajgyűlölettel. annak kell ilyen tapasztalat, aki nem tudja elfogadni a cigányokat..."

Te undorító szemétláda. Tehát Szögi Lajos megérdemelte. Marian Cozma is megérdemelte. Az összes idős ember megérdemelte, akiket naponta végeznek ki védenceid. Mit tehetnek ők róla? Mit tehetnek akár a rasszizmusról? Vagy te is kollektíve ítélkezel, ami miatt elítéled a nácikat? Akkor mitől vagy te különb?
Ilyesmivel csak az emberségüket teljesen levetkőzött, ideggyenge, primitív véglények viccelnek. Kurva bátor kis zsidó gyerek vagy, de ne csak névtelenül legyen nagy a szád. Úgy könnyű.

finalNmbr 2011.02.21. 17:27:44

@kamuszutra: Azért te nem vagy valami túl okos, igaz?:D

Netszamuráj 2011.02.21. 17:28:05

@ö...mikó?: Ki mondta, hogy megérdemelték? Mindenki kapja meg a méltó büntetését. De ne azért, mert cigány. Hanem azért, mert bűnöző. Olyan nehéz felfogni a különbséget? Egyébként is, miért gondolod, hogy zsidó? Csak zsidó gondolkodhat emberségesen, vagy mi? Komolyan, néha azt hiszem, hogy az ilyen kommenteket valami szkripttel írják.

kamuszutra 2011.02.21. 17:30:31

@ö...mikó?: valószínűleg szögi lajos és marian cozma életét egy magasabb rendű intelligencia rendezte, sokan istennek/sorsnak/életnek hívják ezt a magasabb rendű akaratot, és van aki bölcsen elfogadja, van aki bután küzd ellene egész életében, és akár egy egész népcsoportot hibáztat érte. azok, akik végrehajtották ennek a magasabb rendű intelligenciának az akaratát, csak eljátszották a maguk szerepét a színjátékban, amiért persze megkapják jussukat a földi igazságszolgáltatás szerint, amit mi törvénynek hívunk. több bölcsességet kívánok neked!

nyekk 2011.02.21. 17:32:13

@ö...mikó?: Én is kíváncsi lennék, hogy ez a kamuszutra gyerek tényleg ennyire hülye, vagy csak ezzel a pofátlan provokálással keresi meg a kenyeret maga, és népes családja számára (a segílyke kiegészítése céljából.)

ö...mikó? 2011.02.21. 17:39:34

@kamuszutra: Persze. Az a bölcs, aki hisz (!), egy magasabb rendű akaratban. Azért ez méretes öngól. :)) De hajrá, akarok még ilyet hallani, te ideggyenge.

bolek 2011.02.21. 17:40:30

a magyar közéleti sajtó 80%-a... kalap sz*rt se ér. nem tudnak elszakadni a paranoiáiktól, a beteges ellenségképeiktől, a pártos és demagóg vízióiktól (pl. a magyarság kapcsán, az antiszemitizmus kapcsán, a holokauszt kapcsán, Trianon kapcsán, a multikulti társadalom kapcsán). Ilyen például a Népszabadság, Magyar Nemzet, Heti Válasz, Magyar Narancs, Index, 168 óra, Demokrata - mindegyik a maga sunyi módján próbálja befolyásolni az olvasót a tények szelektív bemutatásával, ferdítésekkel, hangulatkeltő publicisztikákkal, a nyílt vagy rejtett magyarkodással, a nyílt vagy rejtett zsidóskodással, a kiszemelt célközönségnek megfelelően. Ki butábban, direktebben (pl. Magyar Nemzet, Heti Válasz), ki fondorlatosabban, áttételesebben (pl. Népszabadság, Index). Szánalmas, etikátlan, lapátra való újságírók csinálnak csak ilyet.

Amíg ezt a sz*rkeverést nem hagyják abba, amíg szítják a hangulatot, amíg nem tudnak és akarnak megközelítőleg is pártatlannak maradni, addig nem lesz normális élet ebben az országban. Tudatos népbutítás és hőzöngés-előállítás történik a balnak, jobbnak és liberálisnak nevezett oldalon is.

Üdítő kivétel a Figyelő és az origo (hogy mondjak pozitívat is).

kamuszutra 2011.02.21. 17:44:13

@Steve_Jobs: nem vagyok okos, tök hülye vagyok. viszont annyira azért nem vagyok hülye, hogy egyes emberek cselekedeteit egész népcsoportokra vetítsem ki, és általánosítva mondjak ítéletet olyan emberek felett, akik semmi bűnös dolgot nem követtek el, csak egy népcsoporthoz tartoznak.

viszont annyira nem vagyok hülye, hogy ne ismejem jane elliott kékszemű kísérletét, amit veled és a hozzád hasonló összes nácival el kéne játszani, hogy értsétek miről van szó. és persze azért, hogy esélyetek legyen megúszni a halálos ítéletet, amit végre fogok rajtatok hajtani náculásotok miatt, amikor ez majd törvényesen lehetséges lesz.

bolek 2011.02.21. 17:44:23

és ami a legrosszabb és legröhejesebb: minden újságírói oldal a többit vádolja demagógiával! a saját demagógia szent és sérthetetlen, sőt indokolt és helyes (gondolja mindegyik magáról), de a többieké! azok mind hazugok. jó sok gerinctelen firkásznak kellene szembeköpnie magát, hogy a közbeszédben és közgondolkodásban elinduljon valami változás a normalitás felé.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 17:45:30

@ibagorib:

Ez a Padányi idézet éppen csak a krisztusi értékeket tagadja, vagy említhetném bármelyik világvallást, ami úgy általában megadta a kultúránk és civilizációnk alapjait.
Ugyanis arról van szó, hogy ne te, vagy egy magát erre kinevező társaság döntse már el, hogy ki az értékes és ki az értéktelen ember, becsüljük meg egymást és kapjunk megbecsülést.
Az emberi jogokban pedig azt szeretem, ha egyszer élünk velük, akkor legyenek érvényesek a szabályok szerint mindenkire.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 17:49:34

@ö...mikó?:

A naponta kivégeznek egy idős embert a cigányok, kb. annyira valóságos, mint a zsidók mérgezik a kutakat legenda.

A hazai emberölések túlnyomó része családban zajlik, alkoholos befolyásoltság következtében. Cigányok helyett pusztítsd az alkoholt és ne élj családban!

2011.02.21. 17:50:13

@kamuszutra: Te melyikhez tartozol, aki bölcsen elfogadja a te általad hitt felsőbbrendű akaratot, vagy aki harcol ellene? Csak azért, mert az álalad mocskos hazaáruló náciknak nevezett emberek ellen harcolsz, de itt meg úgy tünik, hogy ha ártatlan emberek halnak meg, akkor a mindenható akarta így, nincs mit tenni.

finalNmbr 2011.02.21. 17:51:21

@kamuszutra: tehát lényegében a nácik nácija leszel azaz ugyanúgy náci leszel mint én :D annyira nem is különbözünk :D

kamuszutra 2011.02.21. 17:56:51

@ö...mikó?: szeretek ilyen méretes öngólokat rúgni, hogy ezzel neked szerezzek 2 percnyi felszínes örömöt. ilyenkor azt gondolhatod, hogy te sokkal okosabb vagy nálam, és 2 percig nagy királynak érzed magad. egész addig, amíg nem olvasol el egy hírt egy cigány által elkövetett bűncselekményről, amitől ideges és frusztrált leszel, mert tudod, hogy nem tehetsz semmit. a fotelnácik keserű sorsát éled, és minden cigányos hírnél írsz egy mailt a magyar gárdának, hogy mikor vonultok már megint. részben eltaláltam?

ö...mikó? 2011.02.21. 17:57:45

@Netszamuráj: Olvasgasd vissza kamuszutra hozzászólásait, nem éppen az emberség jut majd eszedbe írásait olvasva. Emberség viccelődni, másokat provokálni ártatlan emberek halálával? Szerinted ez emberség? Akkor te sem vagy különb. Amúgy. Nem azt mondom, hogy minden cigány bűnöző. Mert ez nem igaz. De az igaz, hogy az erőszakos bűncselekmények 80-90 százalékát ők követik el. Az is igaz, hogy bár jelentősen kevesebben vannak (még), a börtönökben mégis kb. 75-80 százalékos többségben vannak, jellemzően erőszakos bűncselekményekért. Az is igaz, hogy a "kultúrájuk" szerint mi gádzsók senkiházi parasztok vagyunk, akiket azért "tartanak", hogy eltartsuk őket, akiket megölni nem bűn, sőt dicsőség. A munka szégyen, lopni nem az. És még sorolhatnám, melyek azok a barbár gondolatok, melyek vezérlik őket, s melyek nem valók Európába. Ezzel a "kultúrával", hozzáállással van a baj. Meg kell egyeznünk, hogy vannak értékek, amelyeket semmilyen körülmények között nem sértünk meg. Például az emberi élet tisztelete. Erre a nagy többségük képtelen, többek között kamuszutra pajtásod, aki a magyarok kiirtásán viccelődik. Ki kell mondani, az ilyen embereknek nincs helye a magyar társadalomban.
Amiért az emberek fel vannak háborodva, hogy nemhogy negatív, hanem igen erőteljes pozitív diszkrimináció van. Legyen törvény előtti egyenlőség! Régi kívánalom, ma még sincs így, lásd pl. Kozák Rajmund, aki megölte osztálytársát, majd kapott 1,5 év felfüggesztettet (!!!), míg mondjuk a barcsi gimnazisták, akik felpofoztak egy tolvajláson ért cigányt - akinek emiatt semmilyen látható sérülése (8 napon belül gyógyuló) nem lett - 2 év letöltendőt kaptak. Ez nem lehet így! Főleg amellett, hogy majd minden nap megölnek legalább 1 magyart az országban. A legtöbbet elhallgatják, csak helyi médiában kerül közlésre.
A probléma megoldásához világosan kell látni azt. A baj az, hogy a budai szociológus hallgatók nem tudják megérteni a terrort, ha nem élnek benne, érted? Lekicsinylik, jelentéktelennek próbálják beállítani, pedig kurvára nem az. Igenis ma, Magyarországon a cigányok döntő többsége nem dolgozik, bűncselekményekből egészíti ki azt a pénzt, amelyet a dolgozó emberek adójából kap, s teszi ezt különös brutalitással, és bicskanyitogató stílussal. Legjobban én is azokat a dolgos, becsületes cigányokat sajnálom, akik a söpredék miatt szív, hisz honnan tudja az átlagember, hogy a szembejövő cigány a rendes 10%-ból kerül ki?

finalNmbr 2011.02.21. 18:00:47

@ö...mikó?: Kösz. Lényegében leírtad azt amit gondolok :)

Romulus777 2011.02.21. 18:01:47

@kamuszutra Végiggondoltam az előbbi hozzászólásodat erről a felsőbb intelligenciáról.
Arra jutottam hogy - feltételezve, hogy egy olyan átlagos 100as IQ-val bírsz
tehát nem csak az alapvető életfunkciók ellátására szolgál az agyad-,
hogy annak a realitása amit mondassz megegyezik annak az esélyével,
hogy te ezt el is hiszed, tehát a nullával. Tipikus esete annak amikor elfogynak az érvek.

Amennyiben tényleg így gondolod -távol álljon tőlem, hogy megsértsem a hitbeli meggyőződéseidet-
Soha ne protestálj semmi miatt. Ha megölik a gyereked, megerőszakolják a lányod -sose történjék ilyen-,
jusson eszedbe hithű kálvinista barátom, hogy minden predestinált. :)

ö...mikó? 2011.02.21. 18:02:17

@Steve_Jobs: Rasszista vagyok, ugye? Megyek is, feljelentem magam Balog Artúrnál... :))

kamuszutra 2011.02.21. 18:06:22

@Robi, a hód: nem harcolok, robi. bölcsen és türelmesen kivárom amíg törvényesen kivégezhetem a mocskos hazaáruló nácikat. jelenleg csak annyit teszek, hogy tudatom a mocskos hazaáruló nácikkal, hogy csak a jelenlegi törvények miatt vannak még életben, és részemről kész vagyok könyörtelenül végrehajtani rajtuk a halálos ítéletet, amikor erre törvényes lehetőség adódik. ezzel egyébként esélyt adok nekik, hogy a halálos fenyegetettség tudatában megváltoztassák gondolkodásmódjukat. olyan vagyok egyébként, mint egy orvos, aki kimetszi a rákos sejteket a testből. nem örömmel fogok nácikat ölni, hanem azért, hogy ne fertőzzék tovább az emberiséget. valakinek el kell végeznie a piszkos munkát, és én készen állok rá, az emberiség érdekében. nem kell megköszönni, robi.

ö...mikó? 2011.02.21. 18:07:20

Amúgy kezdem azt sejteni, hogy kamuszutra a legnagyobb náci, aki próbál az indexes blogok fórumain minél több embert nácizmusra hangolni. Mást úgysem ér el a stílusával. Attól, ahogy és amit ír, még az is náci lesz, aki eddig buddhista volt.
Ügyes, kedves kamuszutra, ügyes. Csak nagyon átlátszó, te kis zsebnáci. Húzz vissza a gyermeteg agyú náci haverjaid közé!

ibagorib (törölt) 2011.02.21. 18:12:20

@a_jo_pasztor: Szerintem nem tagadja a Krisztusi értéket, csak éppen azt mondja, hogy a jogok mellett kötelességek is vannak.
Egyenlő bánásmódot az érdemel, aki a kötelezettségeinek eleget tesz.
Ehelyett egyesek csak a markukat nyújtják, de az eszükbe sem jut, hogy esetleg nekik is tenni kellene valamit, ennek ellenére azt várják, hogy olyan színvonalon élhessenek, mint az aki becsületes munkával felépít magának egy egzisztenciát és annak élvezi a gyümölcseit.
Mindezt pedig csupán azért mert ők is emberek.

Csak egy példa a hozzáállásukra (megtörtént): a buszon a jegy nélkül utazni akaró cigányasszonyt a buszsofőr leszállította, aki leszállás közben átkozódva ordította, hogy "adjatok pénzt majd akkor veszek jegyet". a szalonképtelenebb részét nem idézném, mindenki képzelje el.
Erről szól ez a Padányi idézet!

2011.02.21. 18:16:30

@kamuszutra: Ezen szavak elolvasása után furcsán hangzik tőled a "bölcs" szó, bár abban nem kételkedem, hogy valamiféle küldetéstudatod van, amit csupán kötelességérzetből, nem élvezetből végrehajtasz, ha kapsz rá lehetőséget.
Azt elárulod, hogy milyen módon vegeznéd ki az álatalad gyűlölt embereket?

ö...mikó? 2011.02.21. 18:27:27

@Robi, a hód: Hagyjad, lebukott, Adolf Hitler leszármazottja egyenesen, aki provokációval akar a nácizmusnak követőket toborozni. Nem baj, csak csinálná ügyesebben, nem ennyire átlátszón.... :)

Lovastengerész 2011.02.21. 18:27:37

vegyük észre hogy a kuruc.info léte sokmindenki érdekeit szolgálja.

1. maguk az érintettek, az amugy elhanyagolható radikális kisebbség (fajmagyarkodó,rasszista, lovasíjász ősmagyar szubkultúra) akik így jelentőségükön JÓVAL felül reprezentáltak.
(majdhogynem meghatározó médiává vált, mi sem bizonyitja ezt jobban, minthogy ez a blog is foglalkozik vele, és az index cimlapról érjük el...)

2. az érintettek "ellenségei", illetve mindazok akik valamelyest érdekeltek abban hogy bizonyos dolgokról ne lehessen nyiltan, történelmi szemlélettel beszélni (pl. holokauszt, trianon)
Óriási szívességet tesznek nekik a jó kurucok, hiszen köztudottá és elfogadottá tették, kikényszerítették azt az amugy beteg és hazug szemléletet, hogy azért kell törvénybe vésni történelmi dolgokat, multat, stb. mert aki nem fujja kivülről hogy hatmillió, szappan, lámpaernyő...az bizony fasiszta és zsidókat/cigányokat stb. akar kiirtani.
ergo, a valóban vállalhatatlan, mocskos gyülölködő megnyilvánulások lehetetlenné teszik a történelem vizsgálatát, természetes tulzásainak tisztázását, a reális emlékezést és tisztánlátást.

3. a dolog legnagyobb haszonélvezője a (jelenleg regnáló) magát polgárinak, konzervatívnak nevező csapat. Ők kb olyasmiket gondolnak magukban mint amit ezek a mocskok kinyilvánítanak, csak ők nem mondják ki, nem mondhatják ki, hiszen ők EU konform módon kell hogy viselkedjenek...ők polgárok ugye. és amíg a kurucok és jobbikok fennhangon zsidóznak, addig ők nyugodtan el tudják hitetni hogy ők nem oylanok...és mutogathatnak jobbra, hogy NA ŐK A FASISZTÁK, és fellépünk ellenük, stb, stb. (miközben ők szép csöndben kinyirnak minden zsidó filozófust, művészt, ill. bárkit aki nem ugy imádkozik mint semjénzsóti)

szinte az egész magyar politikai palettát kiszolgálja a létezésük.

ö...mikó? 2011.02.21. 18:28:02

@Robi, a hód: Ne törődj vele, már lebukott a kis zsebnáci.

_Venom_ · http://venomblog.blog.hu 2011.02.21. 18:33:06

Hihetetlen, hogy senki sem érti azt a posztot, ami alá kommentel. Részvétem a posztolónak!

kamuszutra 2011.02.21. 18:38:07

@Robi, a hód: természetesen csak a törvény által engedélyezett eszközökkel. a náci, alantas gondolkodása miatt bármilyen mocskos lény is, azért mégiscsak ember, tehát jár neki az emberhez méltó és törvényes kivégés. tőlem még árpád sávos zászlóba is beöltözhet tetőtől talpig. ahhoz viszont ragaszkodni fogok, hogy cigányok és zsidók is legyenek a kivégző osztagomban.

bolek 2011.02.21. 18:46:57

@cukicica:
teljes mértékben így van. a kuruc jól jön mindenkinek, aki valamelyik oldalról a demagógiát nyomni szeretné. így a kurucinfó legalább annyira baloldali és liberális jelenség, mint jobboldali.

ö...mikó? 2011.02.21. 18:52:28

@kistérségi troll: provokátor, a legnagyobb náci. Ne foglalkozz vele.

Ebzon 2011.02.21. 18:55:59

Hát sztem kamuszutra mindegyikötöknél okosabb, punk és tummmm :D:D. Jah és csak röhögni tudok a többin:D

Ebzon 2011.02.21. 18:58:08

Az meg külön vicces amikor vmelyik a náciellenes náciasságát bizonygatja. Na nálam ez az öngól :D:D

Tacskó Muki 2011.02.21. 18:58:43

@bolek: Na ez a komment legalább tömören összefoglalja a poszt lényegét.

Ebzon 2011.02.21. 19:02:43

Ja és még annyit, nem álltalánosít itt senki, mindenki magát definiálja, szóval mindenkinek grat a végeredményhez.

2011.02.21. 19:08:28

@Jaffar:
-Mi az, egy fekete pont a holdon?
-Egy cigány a holdon
-Mi az, két fekete pont a holdon?
-Két cigány a holdon
-Mi az, sok fekete pont a holdon?
-MEGOLDÁS

Ebzon 2011.02.21. 19:17:29

Kerestem náci viccet, de CSAK azt nemtaláltam :(. Rasszizmus ez kéremszépen

2011.02.21. 19:19:43

@Ebzon: 2 hsz-el feljebb :)

kamuszutra 2011.02.21. 19:32:10

@kistérségi troll: honnan tudjam? szögi gyerekei kártérítési pert nyertek az elkövetőek ellen, akiket egyébként elítélt a bíróság. de mi a fasz köze van ehhez az ügyhöz kolompár evelyn 23 éves rakamazi cigány nemzetiségű magyar állampolgárnak, akire ugyanúgy érvényes a kurucinfó "gyilkoltak a tetves cigányok" aljas, náci szellemiségű általánosítása, és ami miatt nem veszik fel az állásra, amelyre egyébként megfelelne? ezzel szemben a tompai magyar mészáros, vagy a százhalombattai magyar rém miatt a magyarokat nem éri hátrányos megkülönböztetés.

nem ismerem az általad felsorolt urakat, de te ismered jane elliott-ot? mert hasznodra válna ha részt vennél a nevéhez fűződő kék szemű kísérletben, a többi náci barátoddal együtt. ezzel elkerülhetnéd a kivégzést.

bolek 2011.02.21. 20:38:42

@Tacskó Muki:
köszi! :)
és lófarok a demagóg újságíró banda fülibe. gyanítom, hogy elég sokan vagyunk, akik szeretnénk egy normálisabb hangulatú országban élni, akkor a paranoiás firkászok mi a francnak uszítanak állandóan?

a_jo_pasztor 2011.02.21. 21:06:01

@ibagorib:

Az akikre gondolsz, mint semmirekellő, segélyből és lopásból élő véglények, valóban eléggé szánalmasak, de egy pillanatra se hidd, hogy jó és kényelmes életük van. Nem a becsületesség, hanem a jó élet szeretete miatt nem utánozza őket mindenki. Aki lóg a buszon azt leszállítják, aki lop azt lecsukják, aki segélyekből él, az nyomorog. Ez az életpálya nyitott mindenki előtt, de önszántából senki sem választja.

Az emberi jogok és az egyenlő bánásmód pedig mindenkit megillet, amíg attól a törvények meg nem fosztják (mert ugye bizonyos szint után megfosztják tőle), más lehetőség nincs mérlegelni, pont ettől hívjuk jognak, meg egyenlőnek.

De ez így nyilván túl üresnek tűnhet, a lényeg, hogy tessék kicsit pragmatikusabbnak lenni. Melyik a jobb megoldás, ha maradnak a nyomorgók, csak egy nagy fal elválaszt tőlük, vagy ha munkájuk lesz, dolgoznak és más dolgokon aggódhatsz? Ez utóbbi viszont nem megy magától, és főleg nem úgy, a többség nem is akarja.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 21:09:20

@ö...mikó?:

Látszik, hogy nem ismersz cigányokat. Ha kicsit tényleg utána néznél a tényeknek, akkor biztos eltartana egy darabig feldolgozni az ellentmondásokat.

a_jo_pasztor 2011.02.21. 21:14:33

@kistérségi troll:

Valaha egyébként én is teli voltam negatív érzelmekkel a cigányok iránt, de aztán megismertem sokukat, gyakorlatilag semmi érdemi különbség nincs cigány és magyar között azt tekintve, hogy jó vagy rossz az illető, bármilyen bonyolult is ez a két fogalom jelentése.

Akikkel baja lehet a népeknek azok a bűnözők, "rossz" emberek stb., de közülük is volt alkalmam sokhoz, nos ott pedig a származás nem számít. Még a híres légből kapott börtönstatisztikák is tévesek, a cigányok nem kriminálisabbak másoknál, ez a tény.

ibagorib (törölt) 2011.02.21. 21:32:37

@a_jo_pasztor: nem nagyon értetted meg amit írtam.
Sokan leírták már előttem is, de úgy látszik senki nem akarja megérteni!
Segíteni csak azokon lehet akik maguk is ki akarnak törni, akik dolgozni akarnak. De itt nem erről van szó:
"Adjatok pénzt akkor majd veszek buszjegyet".
Érted? Nem munkát, kér, hanem pénzt, méghozzá felháborodva,úgy mintha ez alanyi jogon járna neki!
Kényszeríti, valaki őket arra, hogy ne dolgozzanak, a gyerekeiket, hogy ne tanuljanak? Nem.
Ők választották ezt.
Be kell fejezni az eszement segélyezést!
Csak akkor lehet előrelépés.
Könnyű nácizni, meg fasisztázni, de eddig minden liberális megoldási kísérlet csúfosan megbukott.
Adjunk nekik talán még több segélyt? mégis mennyit?
És végül térjünk vissza a Krisztusi elvekhez, ha már innen indultunk:
"ha valaki nem akar dolgozni ne is egyék."
(Thesszalonikibeliekhez írt II. levél 3, 10)

Senkifia 2011.02.21. 22:21:14

@a_jo_pasztor: az arányok, kedves kolléga,az arányok.
A fiam bringáját ellopták az iskolaudvarról . persze a gyerek a hibás,miért nem zárta le rendesen.
Namármost. Az iskola felhasználói arányaiban kb olyan(ránézésre),hogy 75-80% nem,20-25% roma(köztük nagyon sok tök rendes, és problémamentes,őt kimondottan jól nevelt és jó tanuló). És mégis...Hármat találgathatsz,ki lopta el a bringát.Látta egy anyuka,hálistennek,hogy a neki picit magas biciklit,mint sajátját,tolta el a gyerek. Na meglett az elkövető a leírásokból. A család ,nagymamával az élen,úgy üvöltözött,beszélgetés címén,hogy majd' lehullt a fülem. Kedves kislány,aki az akció értelmi szerzője volt, elvezetett oda,ahol eldugta a biciklit(nagyanyja kiabálja neki:"Mondtam te hülye,hogy vidd vissza,minek hoztad ide??",majd nekem" De nem is hozott a gyerek haza semmit,nem is láttunk biciklit"...mire én:de épp 1 perce ordította le a gyerek fejét miatta,nem kéne hazudni"). Na a bicikli onnan,ahová eldugta, eltűnt. Megyünk vissza,hogy akkor valaki ki kéne fizesse a röpke 35ezer forintos kárt,ami minket ért. Hát kb 5 perc alatt már 20an ordítoztak körülöttünk,hogy na de akkor mi van,és szegíny gyerek(ek)et (mert 3an voltak),minek zaklatjuk. Mikor láttam,hogy kezd sok lenni a jóból, szóltam a tanítónéninek,aki velem jött,hogy akkor én most hívom a rendőröket,mert kezd kicsit szűk lenni az utca. És lőn. Rendőrök jöttek,bekísértek mindenestől az őrsre,felvettek vallomást,adatot,mindent,ez lévén reggel 8 után. majd délben 12kor hívtak,hogy megvan a kétszer eltűnt bringa. Meg is fogadtam,többet rendőrviccet nem mondok. Nyomozás, eljárás beszüntetve,mert az elkövető kiskorú.
ÉS ezek dolgos emberek ivadékai voltak,az egyik gyerek (aki szerintem, csak belekerült,mint légy a mézbe) apja a munkából rohant haza a cirkuszra,egész rendes ember volt,autó az udvaron, saját házban laktak, se szegénység,se semmi(itt megjegyezném:nekünk nincs autónk...mégsem az én fiam lopta el a biciklit az autótulajdonos fiától).
Szóval a lényeg,amire rá szeretnék mutatni,minden kedves liberálisnak, az az arányokon áll. Ha egy kaukázusi hímnemű(male, caucasian,ahogy "A" demokráciában...izé USA-ban mondják) jön mögöttem éjjel az utcán, max egyszer hátranézek,és ha gyorsabb nálam, előreengedem. Ha ugyanez kisebbségivel történik, én kezdek sietni,és viszonylag sűrűn nézek magam mögé. És csak és kizárólag az élet által írt statisztikai adatok miatt,és a hírekben látott kikockázott arcú, de feltűnően sötét bőrű,elkövetők magas részaránya miatt van így. És ez természetesen semmiféle általánosítást nem rejt magában. Csak azt az aprócska körülményt emeli ki,hogy egy 10milliós közösség(vagy 300as iskola)10(20)%os kisebbsége (iskolában 20-25) ilyen arányban szerepel a bűnügyi hírekben,akkor joggal nézeget a háta mögé bárki éjjel az utcán, ha ezen társadalmi réteg egy tagját hallja-látja maga mögött. És ez nem nácizmus,csak túlélési ösztön,és józan ítélőképesség.
És persze benne van a pakliban,hogy egy caucasian male fog fejbeverni egy óvatlan pillanatban. Csak ha a 10-20 % elköveti a 100% erőszakos bűncselekményeinek mondjuk az 50-60%át,az arra a 10-20 %ra nagyon de nagyon rossz fényt vet. ÉS lehet ezt tagadni,attól még tény marad. És persze ott a fennmaradt 40-50% bűnelkövetés,amit a caucasian mal-female követett el. Csak az arányok,again... Az arányok....

kamuszutra 2011.02.21. 22:25:14

@kistérségi troll: nem háborít fel semmi. még a magadfajta nácik sem. pár év, évtized, és elege lesz belőletek az egész világnak. kezdhettek rettegni, és csomagolni a bőröndöt. aki marad, azt meg likvidáljuk. nincs szükség a náci selejtekre.

Senkifia 2011.02.21. 22:35:29

@kamuszutra: picit magad is nácisztikus jeleket mutatsz.. ez a baj a vad liberálisokkal,akik szerint mindenkinek joga van a saját véleményéhez,amíg nem sért másokat...csak azt felejtitek el mondani,hogy a mások azok kizárólag a vadliberálisok. tehát bárki,aki nem vadliberális,és nem osztozik a nézeteitekben, az homlokegyenest az ellenség(nem,nem ellenfél,ellenség... tudod,aki nincs velünk,az ellenünk van. középút,vagy semlegesség nincs) És mint olyan, szerinted rögtön kiírtandók. Még ha egyet is értenék azzal,hogy sokan rászolgálnának ezért,vagy amazért, de hálistennek elvileg civilizált világban élünk,tehát nem írtanak ki senkit a nézetei miatt errefelé. De te-ti nagy hévvel megtennétek. és ebből a szempontból az égegyadta világon semmiben nem különböztök az ősellenségetektől. Az egyedüli különbség,hogy a náci általában felvállalja a nácizmusát meg a gyűlöletét, és így az ember legalább tudja,mire számítson. Míg ti eljátsszátok az emberbarát igazságost,miközben sárba-vérbe taposnátok mindenkit,aki nem ért egyet veletek. hát ennyi a különbség. Vagyis lényegében semmi....

SereG 2011.02.21. 22:36:08

@kistérségi troll: ők megkegyelmeztek az igaz embereknek? Nem, nem a megyaroknak, mindegy a nemzetiség. Megkegyelmeztek?! Nem. Azt hiszem, nincs miről beszélni.

Senkifia 2011.02.21. 22:38:27

jééézusmária, ezt a színvonalat :)
na nyugodalmas jóéjszakát mindenkinek. inkább menjünk szexelni, azzal előrébb jutunk. És még jól is érezzük magunkat közben. Meg levezetődik a feszültség :)
peace

kamuszutra 2011.02.21. 22:42:10

nem vagyok otthon a vallásokban, de mondtam már: a nácik olyanok az emberiségnek, mint a rákos daganat a testnek. bárhogy is fáj, de meg kell ölni, el kell távolítani a rákos sejteket, különben...de ezt már te is tudod. hidd el, nekem sem öröm, de feláldozom magam azért, hogy ezek a náci mocskok ne tudjanak ismét milliónyi zsidót, cigányt, homoszexuálist megölni. isten, ha van ilyen, megbocsát majd nekem, mert embertársaim védelmében ölném meg a mocskokat. a 2. világháborús borzalmak után néhány évtizedig kussban voltak, de pár éve megint előmásztak a csatornákból, és megint előadják a régi műsort, hogy nekünk a cigányok, zsidók miatt rossz. régen is szavakkal kezdték, és most is szavakkal kezdik: indokolatlan népszaporulat. hidd el robi, nem öröm nácikat ölni, de meg kell előznünk a bajt.

killercsiga 2011.02.21. 22:44:11

@kistérségi troll:
"
"Van olyan vallás, amelyik megengedi gyilkolást?"

Örömmel jelentem van. Úgy hívják, hogy kamu-vallás.
"

holokamu-vallás
:P

killercsiga 2011.02.21. 22:47:31

@kamuszutra:
de előbb várjuk meg, hogy a nácik kiirtsák az összes zsidót, cigányt és homoszekszuálist, mert ezek újra kitermeli a nácikat

kamuszutra 2011.02.21. 22:55:25

@Senkifia: nem vagyok vadliberális. azt sem tudom mit jelent. nem foglalkozom izmusokkal. egyet tudok: a nácik milliókat öltek meg népcsoporthoz való tartozásuk okán. meg kell előzni, hogy ez újból megtörténhessen. törvényes keretek között likvidálunk párezer, vagy pártízezer nácit, aztán megint elkussolnak 50 vagy 100 évre, és biztosan nem akarnak majd indokolatlan népszaporulatot megakadályozni, és hasonló dolgokat tenni.

ha a kurucinfósokat is szigorú büntetés fenyegetné, akkor nem uszítanának vicceskedve. évekig hagyták őket büntetlenül ténykedni, és tessék, támogatásukkal a náci jobbik már bent van a parlamentben.

SereG 2011.02.21. 23:08:39

@kamuszutra: "egyet tudok: a nácik milliókat öltek meg "

Dehogy tudod... csak hiszed. Hite pedig mindenkinek van, ebben nem különbözik senki tőled. Te pedig nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy megítéld, vagy elítéld azt az embert, akinek a hite közel sem vonható párhuzamba a tiéddel. Ne ítélj... ...a többit tudod úgyis.

kamuszutra 2011.02.21. 23:14:09

@Robi, a hód: szerintem a tízparancsolatot nem isten írta, hanem ember. a ne ölj parancsolatot éppen ezért emberi törvénnyel bármikor felül lehet írni. már hoztál is egy példát: ő vagy én. ha ez érthető, akkor a párezer náci vagy többmillió zsidó/cigány/egyéb "hibás" népcsoporthoz tartozó is könnyen megérthető.

a nácik kevesen vannak, csak hangosak. ahogy kinyírsz belőlük párat, máris elkezdenek csitulni.

majd figyeld meg, ahogy megkapják a bátor cigánygyilkosok az életfogytiglanjukat, a náci kórus és kicsit visszavesz a hangjából.

kamuszutra 2011.02.21. 23:18:30

@SereG: ember a holdon? nem voltam ott, csak elhittem. te is?

SereG 2011.02.21. 23:42:47

@kamuszutra: ebben is szkeptikus vagyok, de ilyet inkább elhiszek.
De mindentől függetlenül, ha egyszer, neadj'ég, valaki hitelesen azt mondaná a világnak, hogy nem, bocsi, nem történt, vagy nem ilyen mértékben történt akkor és anno, mit mondanál? Megkövetnél bárkit? Nem. Vállat vonnál, és sz@rnál az egészre. Így van, ugye? Te pontosan úgy vagy, ahogy én. Kapaszkodsz valamibe, hiszel valamiben, kergeted az igazad, akár csak én. Te pontosan ugyanolyan semmire kellő vagy, mint én. Csak a másik oldalon. Te ugyanúgy szubjektívan és büntetlenül ítélkezhetsz felettem, mint én feletted. Maximum csak röhögés tárgya vagyunk. Nem, nem csak én, hidd el, te is. És velünk együtt sokan, elég csak a posztra, a kommentekre, a szomszédodra, a kollegádra, a főnöködre, az anyósodra, vagy csak a sarki hajléktalanra nézned. A megosztást nem mi kértük, de mi gyakoroljuk, szépen, ahogy más eltervezte. Kedves nullás, vagy A-s, AB-s barátom, semmivel sem vagy több, mint az, akit éppen megvetsz, mert más elvekről, ideológiákról van meggyőződve. Egyikünk sem okosabb, vagy különb. És ez ennek az országnak a tragédiája.

kamuszutra 2011.02.21. 23:59:18

@SereG: képzeld, a tudatában vagyok annak, amit írtál. olyannyira, hogy felvettem egy álláspontot, amit itt a mai nap következetesen próbáltam képviselni, közben nem is ezt gondolom. és mit gondolok valójában? hát ki a faszt érdekel? holnap, vagy a jövő héten már teljesen mást fogok gondolni, ezért még engem sem érdekel, hogy mit gondolok. szarom le. arra jó ez csak, hogy pár ellentétes véleményen lévő belekapaszkodjon, és rettentően komolyan vegye magát és a véleményét.

nácik! meg lehet nyugodni, senki nem akar titeket kinyírni. további jó náculást. pont leszarlak titeket, és jót röhögtem rajtatok. különösen azon a faszkalapon, amelyik még privátban is fel akarta venni velem a kapcsolatot, hogy megverekedjen a véleménye miatt.

elég durva, hogy itt tartunk. tényleg tragédia, csak nem az én tragédiám.

SereG 2011.02.22. 00:01:52

@kamuszutra: mindannyiunké. Jóéjt.

kamuszutra 2011.02.22. 00:06:42

@SereG: a szenvedés paradox módon közelebb visz a boldogsághoz, ezt saját tapasztalatból is megerősíthetem. végső soron a tragédia az öröm előfutára. jó éjt neked is.

a_jo_pasztor 2011.02.22. 09:54:51

@Senkifia:

Persze, hogy gáz a sztori, de ugyanilyet láttam már nem cigányban is. Azaz nem törvényszerű a helyzet csupán ennyi a tény.
De ott vagyunk mindjárt ahol kezdődik az egész kérdéskör, most az a baj, hogy cigány, vagy az hogy lop az illető? Mivel lopni nem csak cigányok szoktak, én az egész etnikai tényezőt hagyom a francba, de ki számításból, ki rossz tapasztalatból, ki hülyeségből újra előveszi, hogy márpedig a cigány az bűnöző.
Ha indítanék egy blogot magyarbűnözés címszó alatt, szerinted kinek lenne több esete? Mégsem hisszük, hogy a magyar elkövetők azért bűnöznek, mert magyarok, hanem mert bűnözők.

a_jo_pasztor 2011.02.22. 09:56:37

@kistérségi troll:

Igen az ember legtöbbször csupán hitre épít, de van felelősséged abban, hogy kocsmai vitákra, kurucinfóra építed a hited, vagy tényekre, adatokra, esetleg saját vizsgálatokra.

a_jo_pasztor 2011.02.22. 10:07:26

@ibagorib:

Az eszement segélyezés egy téveszme. Tudod mennyi pénz megy el egy évben segélyekre? Töredéke a szociális kiadásoknak, egy átlag kereső család sokkal többe kerül az államnak, mint egy mélyszegény roma família.

Ráadásul, ha akkora biznisz lenne segélyekből élni, akkor miért nem azt teszi mindenki? Megmondom szívesen, mert semmire sem elég.

A példádban szereplő öregasszonyra meg tudok magyar öregasszonyt példának hozni, aki lopni jár a boltba és üvöltözik a pénztárossal, mert az kipakoltatja a szajrét vele (örüljön, hogy nem hív rendőrt, ha cigány lenne akkor persze hívná őket).

Az idézet nagyon jó, modern használata a szovjet-sztálini alkotmány.

A szemléleted kb. olyan mintha odamennél a koldushoz az utcán, hogy menjél dolgozni! Hát kösz, de ez konkrétan sehova nem vezet. Ennél jobban hiszek a képzésben, a motiválásban, a munkahelyteremtésben, és a többségi társadalom szemléletformálásában, hogy mindezt el is fogadjuk.

ö...mikó? 2011.02.22. 11:35:54

@a_jo_pasztor: Szerintem meg a Te adataid téveszmék. Alá tudod támasztani valamivel, hogy a segélyekre költött rengeteg pénz csak városi legenda? Hogy "egy átlag kereső család sokkal többe kerül az államnak, mint egy mélyszegény roma família"? Hogy a cigányok a börtönökben nem felülprezentáltak? Legalább menj el egybe, Tökölre, Vácra, bárhová. Vagy beszélj egy magyarral, aki mondjuk ült, vagy ott dolgozik.
És hogy miért nem él úgy mindenki? Igényesség a válasz. Lehetnék közhelyes, mondhatnám, a stílus nem pénz kérdés. Az igényesség se. Nézd meg Bánffyhunyadon a roma palotákat. Minden ablakon Merci jel, de vakolni már nem kellett. Azért nem élünk így, mert nem szeretnénk 4-5-10 gyereket a mocsokban felnevelni. Inkább csak 1 max. 2 vállalunk, annyit, amennyit becsületesen, tisztességesen fel lehet nevelni.

ö...mikó? 2011.02.22. 11:38:18

@ö...mikó?: És ez nem szegénység kérdése.... Ezt nem lehet rákenni másra. Mindenki hibás, csak ők nem, mi? Szánalom, de remélem, most már nem kell ezt tovább tűrnünk. Nem kell tovább tűrnünk, hogy eltartottaink nyomorítanak, ölnek meg, fosztanak ki minket. Remélem.

a_jo_pasztor 2011.02.22. 13:07:21

@ö...mikó?:

Bűnözés:
Itt egy jó kis olvasmányköteg, telis tele kutatási eredményekkel: www.romaweb.hu/romaweb/index.jsp?p=bibl&pid=175

Nem arról van szó, hogy aki cigány nem bűnöző, hanem arról, hogy aki bűnöző az nem azért teszi mert cigány, vagy mert magyar. Millió más oka van, de nem az etnikum a meghatározó.

Egyébként a 80-as években hivatalosan foglalkoztak a cigánybűnözéssel, majd az egyébként liberálisnak, zsidónak stb. nem tekinthető bűnügyi vezetés a már linkelt kutatások és munkák eredményeképpen leépítette ezt a hozzáállást, ugyanis zsákutcába visz a dolog, ha etnikai kérdésnek fogod fel. Ennyi a bűnözésről röviden.

A segélyezettségről néhány számadat:
Ma kb. egymillió ember kap "segélyeket", azaz vmi önkoris pénzt, hogy ne haljon éhen. Ebből 700 ezer nem is cigány, tehát megint elhagyhatjuk a cigány témát.

De kik kerülnek még sokba? A korengedményes nyugdíjasokhoz mit szólsz? Rendőrök, akik 45 évesen nyugdíjba mennek, majd feketén biztiőrök lesznek? Nos ő háromszor annyi pénzt kap mint egy roma, vagy nem roma segélyes.
Vagy a melósok, akik 40 évesen lefizetik a dokit, hogy kapják a rokkantnyugdíjat?
Vagy a vállalkozók, akik nem jelentik be az alkalmazottat? Ma az állásban lévők fele valamilyen szinten adót csal, hogy ki a hibás abban persze nincs egyetértés, de ez van.
Akkor nem beszéltem még az ilyen-olyan jóléti kedvezményekről: üdülési csekk, ingyenes oktatás, diákbérlet, lakás takarékossági támogatás.
Nincs azzal baj, hogy az állam támogatásokat nyújt, csak látni kel, hogy az ún. segélyekre nem a pénzek nagyobbik része megy el, hanem a kisebb, és aki kapja, az meg csak nem hal éhen.

Meg lehet kérdezni a polgármestereket, hogy hányan szeretnének közmunkát és vannak-e köztük cigányok.

Kismacska (BELLA) 2011.02.22. 13:09:46

@fourgee: hajlamos vagyok egyetérteni válaszodnak ama részével, hogy a passzív, egyébként zömmel valóban baloldali (esetleg liberális) szavazók döntötték el igazából.

Amíg nem olvastam így leírva, nem is gondoltam így végig. Dühösnek dühös vagyok a passzívakra, mert nem-szavazásukkal is ezeket támogatták, de frankón leírtad, köszi.

Nem azért mondom, mert baloldali vagyok, de sok szempontból NEM egyforma a Fidesz és MSZP vezetése. Utóbbiban nincs ilyen autokrata vezető, akinek EGYSZEMÉLYI döntése minden de minden, a pártot illető dolog. Utóbbi DEMOKRATA párt, nem egy pártelnöke van húszon x évig és még sorolhatnám, azért ezt ne felejtsük már el.

Ez olyan egybemosás, mint a Népszabit meg a MN-et összemosni a Kuruccal. Az egyik hozzászólónak ebben van igaza, azért még a MN-et se mondanám ENNYIRE gáznak.

A nem_demokrata_a_kormány, illetve a lebontja_a_demokráciát kitételre tudnék sorolni intézkedéseket. De hogy ezeket meg is értse mindenki, a demokráciában létezTEK (míg nem csökkentették vagy szüntették meg teljesen) az úgynevezett fékek és ellensúlyok, illetve ezek rendszere.

Ezek azért vannak, ezek az intézmények, hogy kordában tartsák a kormányt. Hogy ne legyen végtelen hatalom a kezükben. Hogy DEMOKRÁCIA legyen. Van egy pár ilyen, sorolok. Itt van mindjárt a Köztársasági Elnök. 2002 óta is mindig a Fideszhez közeli KE volt hatalmon, de ENNYIRE báb még sosem.

Aztán itt a AB, vagyis az Alkotmánybíróság. Emlékezetes, hogy az ő hatáskörüket is csökkentette a kormány. Egyébként az a dolguk, hogy a törvényeket elemezzék és értékeljék alkotmányossági szempontból. (Alkotmány: az az alaptörvény, amely minden más törvény felett áll hierarchiában - amely törvény nem felel meg ennek - azt törli az AB. Megj.: nem vagyok jogász, szóval jogászok, ha jobban meg tudjátok fogalmazni, gyerünk. :D)

A KT, vagyis a Költségvetési Tanács. Ha jól tévedek, nekik a költségvetés ellenőrzése a feladatuk. Mit csinált velük Orbán? Gyakorlatilag megszüntette őket. (Ismeretes, hogy az előző Orbán kormány idején felültervezték az inflációt, így hatalmas összegekkel voltak pluszban a költségvetésben, a két éves költségvetésről pedig ne beszéljünk!!)

MNB. Mint Magyar Nemzeti Bank. Próbálkoztak hozzányúlni, próbálkoztak (azóta is próbálkoznak) eltávolítani a Jegybankelnököt, eddig sikertelenül, remélhetőleg később sem sikerül.

Magántulajdon semmibe vétele (és ne jöjjenek a fideszesek azzal, hogy a MANYUP pénzed nem volt a tiéd, mert az volt, illetve, mivel a 102 ezer hazaáruló szemétláda táborát gyarapítom, az enyém ma is és remélem az is marad).

MÉDIATÖRVÉNY. Sokan nem értik, mi a lényege, hogy miért is volt gáz, megpróbálkozom megvilágítani.
Ugye - elvileg - TV-t nézel, rádiót hallgatsz, netezel. Nagyon fontos, hogy ha tájékozódni akarsz, eljussanak hozzád gondolatok, képek, műsorok, amelyek között TE fogsz szelektálni, mert szabad ember vagy, megteheted (angolul tudóknak kötelező irodalom: Pusztító, Edgar Friendly idézet: "You see, according to Cocteau's plan, I'm the enemy, 'cause I like to think; I like to read. I'm into freedom of speech and freedom of choice. I'm the kind of guy who likes to sit in a greasy spoon and wonder, "Gee, should I have the T-bone steak or the jumbo rack of barbecued ribs with the side order of gravy fries?" I WANT high cholesterol. I wanna eat bacon and butter and BUCKETS of cheese, okay? I want to smoke a Cuban cigar the size of Cincinnati in the non-smoking section. I want to run through the streets naked with green Jell-o all over my body reading Playboy magazine. Why? Because I suddenly might feel the need to, okay, pal? I've SEEN the future. Do you know what it is? It's a 47-year-old virgin sitting around in his beige pajamas, drinking a banana-broccoli shake, singing "I'm an Oscar Meyer Wiener".")

Például nézhetsz valóságshow-t, Anyátok közt-öt (Barátok közt polgári néven), bármilyen szemetet, de nézhetsz ismeretterjesztő műsort is és ami a fő itt, az pedig a POLITIKAI MŰSOR. Nem szabad ám bevenni azt a maszlagot, hogy jaj, csak a gyerekeket féltjük, mert nem igaz. Az a te dolgod, mint szülőnek (pl.: ismered a gyerekzár működését?!).

Nagyon-nagyon fontos, hogy valamennyi porondon lévő politikai szervezet (Fidesz, MSZP, LMP, Jobbik, SZDSZ, bármi) el tudja juttatni az üzenetét hozzád, te meg elolvashasd, megnézd, HA ÉRDEKEL. De ez a te döntésed kell hogy legyen. EL KELL HOGY JUSSON HOZZÁD a jelenleg regnáló politikai garnitúra KRITIKÁJA IS. Ezt hívják szólásszabadságnak.

No most ők felállították az inkvizíciót, élén Szalai "Pornó" Annamarival, akinek a hivatal élén (természetesen FULL tele fideszesekkel, mondani se kell!!) az lett volna a dolga, hogy betartsa a törvényt. Ami gumitörvény. Azért használják ezt a kifejezést, mert írja ugyan, hogy miért büntetnek, büntethetnek, de ezt Annamari fogja eldönteni, nincs az meghatározva, hogy miért szabhatnak ki bírságot. Van egy homályos fogalom tehát, de ki dönti el, hogy megszegted-e, vagy sem, mert vagy igen, vagy nem. Hát Annamari meg a bandája. Akik - soha ki nem találnád - Fidesz közeliek, hogy finoman fogalmazzak. Tehát homályos okok alapján, szubjektíven döntenek.

Hogy hat ez rád? Úgy, hogy az a blogger, az az újság, amely a bírságolástól fél, nem hoz le mondjuk kritikát a kormányról. Így mi jön le neked? Szánsájn, heppinessz minden, mindenki elvan, tök jó a kormány, mert minden kritika el van fojtva Annamariék által. (Add hozzá azt, hogy 20%-ban maximalizálták a híradóban leadható VALÓ ÉLET-et, a többiben pedig szintén a fenn említett szánsájn heppinessz van - szerinted Mari néninek mi jön le, aki nem olvas újságot, csak M1-et néz?)

Mi ez, ha összeadod mindezeket, hogy nem totális hatalomra törés, hatalomra törekvés?

Nekem ez a bajom velük, no meg ez a külpolitika, hogy ennyire szégyenpadon ülünk, Viktort mindenből kizárják, EU elnökök vagyunk, de nem vagyunk azok, ELMEGY MELLETTÜNK A VILÁG, mialatt egy helyben toporgunk, mint a sz*ó galamb... MIKÖZBEN megkapta a felhatalmazást a VALÓDI és POZITÍV átalakításokra - EÜ például, hogy csak egyet említsek!

Nekem is bajom van a közpénzek lopkodásával, de tudom: mindegyik csinálja. Persze a magánpénzek ellopásával (sacc 3000 milliárd forint!!!!) még nagyobb bajom van.

Sokkal nagyobb bajnak tekintem a demokratikus intézményrendszer lerombolását. Belátom, hogy nagyon-nagyon sok ember számára a fentiek nem átláthatóak, és azért nem, mert nem ismerik a rendszer felépítését meg hogy mi miért van. Nagyon remélem, hogy nem kezdenek el köpködni, hanem elolvassák, amit írtam, és talán PICIT világosABB lesz, miért is van kiakadva mindenki, aki demokrata, aki gondolkodni képes.

Bocs - hosszú voltam! :)

a_jo_pasztor 2011.02.22. 13:33:00

@ö...mikó?:

Egyébként hogy több (2-3-szor több) a roma a börtönben, az sok esetben annak is a következménye, hogy bénább bűnözők, és a védekezésük a bíróságon kb. nulla. Sok "rendes" magyar embert ismerek, akik csinálnak kisebb-nagyobb stikliket, de nem hiszem, hogy lebuknának.

A "roma paloták" pedig érdekes képződmények, akárcsak a gyerekek száma, egy elavult státusz-szimbólum a roma kultúrában, de a funkciója pont a hivalkodás és nem praktikusság.

G_P 2011.02.22. 16:58:38

DRÁGA TACSKÓ MUKI!

A legújabb SZÁJENSZ FIKSÖN, KÉPPEL, és NEM KURUC:

www.hirtv.hu/belfold/kek_hirek/?article_hid=364491

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

menyenninnen 2011.02.22. 19:26:26

ti ebben az országban éltek?mert ha igen nagyon rózsaszínű a szemüveg.készültök felvonulni?

Meridian74 2011.02.24. 05:01:07

@Kismac: tételesen cáfolva azt amiről beszélsz:
- Köztársasági Elnök. Végülis mit csináltak korábban? Semmit! Bohóckodtak. Legfeljebb Schmidt mégjobban bohóckodik.
Az előző elnök nem mert Szlovákiába átmenni, holott az is egy EU-s ország, de bezzeg a Jobbikot nagy garral támadni tudta. Ettől aztán kurvára lett vér a pucájában. Inkább az előbbi helyzetben mutatta volna meg mit tud.
Az elődjeinél is lehetne hasonló módon sorolni a balfaszságaikat, csak a "zsidókat" tudták fennhangon védelmezni, másra nem voltak képesek.

- AB: 20 éve már más alkotmánynak kellene lennie. Ami most van az még a magántulajdont sem védi rendesen, akkor meg mi a fenének vannak egyáltalán? Ingyenélő az egész társaság, és csak
hátráltatni tudják a kormányzést, legyen az mszp-s vagy fideszes, vagy bármi. Majd ha lesz rendes alkotmány. Na persze a Fideszben sem bízok annyira hoyg majd ők rendes alkotmányt hoznak össze... erre én már nem számítok, mikor olyan gazembereket engednek ki, mint pl Hagyó Miklós.

- KT: semmire nem jók. Lásd előző kormány is ott csalt és lopott ahol nem szégyelték. Még az EU-s ellenőrzőket is becsapták, azok meg felültek. Szintén csak az vastag fizetésüket veszik fel, és jópofiznak a haveri társaságban. Azért amiért ott vannak, azt a feladatot nem látják el, és nem is akarják ellátni. Egyik sem.

- MNB: Simor. Hát mit is mondjak. No comment. De az elődjei is szar alajkok voltak. Miért? Indokolatlanul magas szinten tartották a kamatot, ezzel hátráltatva a vállakozásokat, továbbá milliókat kényszerítettek a devizahitelek felvételébe. Engem is. SZerencsére egy hete fizettem be az utolsó részletet, én könnyen megúsztam. De sokan sokáig szívnak ezek miat, akik szintén csak a kurva nagy fizetést veszik fel, de a feladatukat nem látják el, és még nekik áll feljebb ha el akarják onnan távolítani.

-MNYP: soha nem volt a tied. Ezt a pénzt a nyugdíjasok tól vették el és adták oda szoci és fidsezes gazembereknek, akik saját szakállukra ingyen pénzből nyerészkedtek. Kurvára nem érdekelte őket, hogy mennyi hozam lesz, csak a saját jutalékuk - amiért semmit nem tettek - számított. Ezt a pénzt a költségvetésből vették ki (amit így is úgyis beszedtek volna tőled is), ennek pótlására hitelt vettek fel. Ez nagyon is jól látszik az adósságállományon. Az összes résztvevő (akik a döntést hozták) vagyonát elkoboztatnám, de az általuk okozott károkat még ez sem enyhítené. Egyetlen helyes döntése volt a kormánynak eddig. Te meg keménykedhetsz, hogy akkor se lépsz vissza. Nem számít.

- Média törvény: Nem erről szól amit te írsz. Én egyébként nagy ívben leszarom. De hoyg mennyire nem erről szól, lásd, Kuruc.info még mindig elérhető. Pedig az előző ciklusban egy-két hétre be tudták záratni, az új médiatörvény által meg egy percre sem. Tehát nem arról szól amit te állítasz.

Kismacska (BELLA) 2011.02.24. 11:40:47

@Meridian74: gondold ezeket újra, mielőtt nyomatod a propagandát.

- AB: az Alkotmányunkat megfelelően átalakították, jelenleg nem a legfontosabb teendő az alkotmányozás, van nagyobb bajunk is. Nem védi rendesen? Igazad van, nem védte volna meg a nyugdíjamat se, ha nem vagyok aktív. EZ a kormány nekem ne próbáljon abban tetszelegni, hogy a MAGÁNtulajdont védi... Sólyom átment (volna) Szlovákiába, ha hagyják... mint ismeretes. Gondold újra.

- KE: igen, ebben részben igazad van. De amíg az előző KE-knél előfordult, hogy vissza-visszadobtak törvényeket, ezt a KT csont nélkül aláír mindent. Nem hiába hívják csak Colop Pálnak. Egy pecsétet olcsóbb lenne fenntartanunk. ENNYIRE durván egyik KE se állt a Fidesz mellé (pedig Árpi bácsi óta mindegyik Fidesz közeli volt). Gondold újra.

- Szegény milliók, akiknek kötelező volt devizahitelt felvenniük. Szegénykék. Ott volt az UZI a fejük mellett, mind a milliónak, aki nemcsak lakásra, de plazmatévére meg kocsira is felvette. Őszintén sajnálom őket. Az NEM kényszer, hogy a jobbik konstrukciót választod (még mindig jobban járnak, mint a forintosok!). NEM kötelező neked hitelt felvenned, a te döntésed. Gondold újra.

- KT: loptak, lopnak és lopni fognak a politikusok, ha hozzáférnél és büntetlenül csinálhatnád, te is megtennéd. Ezzel ismét nem azt mondom, hogy ez helyes. De nem indok a demokrácia lebontására.

- Láthatólag nem olvastad például a MANYUP törvényt. NYERÉSZKEDTEK? Fatal error. Lehet, hogy nyerészkedtek, de én is jól jártam. Nyugdíjasoktól vették el? Nem. A jövőben nyugdíjba menőknek tették félre SAJÁT számlára.

Anyám... gondolom, te a nyereségedet is Viktornak adod, igaz?

- Nem arról? Akkor miről szól? Persze, olyan jó törvény volt az, de olyan jó! És azok a büdös, rohadt szocik lefizettek mindenkit külföldön, hogy fikázzák.

Tudod, csak azt nem értem, hogy ha ekkora hatalmuk volt ezeknek a rohadékoknak, hogyhogy nem tudtak megvenni maguknak egy nyamvadt választást?!

Ismétlem: én biztos nem hiszek itthon senkinek. De amikor a külföld egésze így reagál ránk, amikor szégyenpadon ülünk, amikor bíráló cikkek jelennek meg nemcsak a baloldali-liberális, de a konzervatív magazinokban is, hát... én inkább hiszek nekik. Mert én nem gondolom, hogy megvették őket a szocik.
Vagy Gyurcsány maga, aki maga az ördög.

Mármint szerintetek az.
Abból kellene kinőnötök, hogy MINDENT lenyeltek ezektől, de felemlegetitek a szocik lopásait.

Ami - nem győzöm ismételni magam - NEM HELYES. De közel nem okoztak ekkora kárt, mint imádott Kedves Vezetőnk és bandája.

Kár érted egyébként, intelligensnek látszol... csak tévhitekben élsz. Persze szerinted meg én élek abban, úgyhogy végső konklúzióként: te jól érzed magad ott, én itt, szóval minden rendben.

steverubellreborn 2011.03.11. 01:10:22

@szvsz: faszságokat akkor tényleg kevés marad, de azt a keveset a magad fajta seggnyaló ebek gondosan elhallgatják.
áruld,hogy az mi a híg és büdös szellemi foson kívül.

steverubellreborn 2011.03.11. 01:11:26

@bastian: , de amelyiket én szoktam olvasni, abban bizony az információk igazak,
:-))))

steverubellreborn 2011.03.11. 01:12:42

@Muster Mark:
meg a magadfajtán röhögjenek:-))

steverubellreborn 2011.03.11. 01:16:25

@Balage01: A problémát látni nem akarókkal viszont minden rendben volna?????
az benned van, Adolfka.

steverubellreborn 2011.03.11. 01:18:49

@ö...mikó?: Ilyesmivel csak az emberségüket teljesen levetkőzött, ideggyenge, primitív véglények viccelnek.

ugyanúgy mint akik cigányokat gyilkolnak.

steverubellreborn 2011.03.11. 01:27:06

@gergo1000: buzifelvonulás- egyesek szerint árt a ksikorúaknak mások szerint nem

hülyeség árt leginkább!!

steverubellreborn 2011.03.11. 01:33:38

@www.doominogame.com: Ez nem politika, ez tiszta fizika.
ki kellene veled próbálni,hogy igaz-e.benne vagy Adolfka?

steverubellreborn 2011.03.11. 01:37:50

@HUN_Sector: Tudod mit? leszarom. Büszkén vállalom hogy neonáci vagyok a te megítélésedben. A

az lesz a nagy humor, amikor a kölyköd ss- tisztnek öltözik az óvodai farsangra és igazi fegyverrel gyakorol rajtad célba lőni:-))

steverubellreborn 2011.03.11. 01:40:52

@xenuka: a zsidók által irányított liberális média két dolgot tesz:

vagy ők működtetik a kurucot is,amit könnyen megtehetnek,hiszen pénzük van, és mindenki a zsebükben van:-))

steverubellreborn 2011.03.11. 01:44:52

@HUN_Sector: Keresztény társadalomban élünk, kimondva kimondatlanul.

a válási statisztikák szerint is:-))))
süti beállítások módosítása