Ne teremts magadnak hamis isteneket!
Gyakran találkozni azzal, hogy a tagok a vallási vezetőnek az őt jogosan megillető tiszteleten túl olyan képességeket tulajdonítanak, amelyekkel nem is rendelkezik. Amennyiben a vezető ilyen esetben nem teszi a helyére a dolgokat, sőt még növeli is a hamis tekintélyét, úgy nagy lépést tesz a szektásodás irányába.
Vizsgáljuk meg időről-időre elfogulatlanul, hogy vallási közösségünk vezetői megérdemlik-e a tiszteletünket? Nézzük meg, hogy tanításaik összhangban állnak-e életükkel, vagy szoktak-e immorális dolgokat cselekedni? Tegyük próbára, hogy rendelkeznek-e a nekik tulajdonított képességekkel. Amennyiben valami gyanúsat találunk, hozzuk a közösség tudomására és ne fogadjunk el olyan magyarázatot, amely nem ad egyértelmű, minket egyenrangúként kezelő választ a kérdéseinkre.
Nem szabad tehát Istent és a vallási közösségünk vezetőjét összekeverni. Sokan ezt azért teszik meg, mert a vallási tanítások a vezető személyén keresztül érkeznek meg az életükbe és ezért azt hiszik, ha az időközben szektavezérré torzuló vallási vezetőjüket elhagyják, úgy Istent hagyják el.
Ezen tévedés miatt gyakori az is, hogy valaki nem bírja tovább és elhagyja ugyan a szektáját, de a szektavezért és a szekta értékeit továbbra is követendőnek tartja. Ilyen esetben az ember kijön a szektából, de a szekta nem jön ki belőle, ezért az ilyen személy gyakran visszatér az eredeti, vagy valamilyen más szektába.
Tégy a csoportnyomás és a kognitív disszonancia redukció ellen!
Az emberi tudat sok mindenre képes a múltkori cikkben is ismertetett kognitív disszonancia redukció, valamint a csoport többi tagjától és vezetőitől származó nyomás hatására. Sokan pontosan azért nem lépnek ki egy szektából, mert félnek a szektavezető kárhoztatásától, vagy attól, hogy közösségük megszakítja velük a kapcsolatot: mindkettőre jó esély van.
Vizsgáljuk meg vallási közösségünk furcsa jelenségeit a kognitív disszonancia redukció és a csoportnyomás kiiktatásával: ebben segítésünkre lehet, ha ezt egy kívülálló, ezért nem elfogult barát, vagy segítő szakember segítségével tesszük meg. Az eredményt osszuk meg a közösség tagjaival.
Tematizáld a közbeszédet!
Ha azt látjuk, hogy vallási közösségünk életében vannak kínos kérdések, tabuk, akkor feszegessük őket, lehetőleg minél nagyobb nyilvánosság előtt. Diktáljuk mi a kommunikáció tempóját, követeljük meg a megfelelő, minket felnőttként kezelő válaszokat. Ne fogadjuk el a „Mert a mester ezt mondta”, „Ezt te még nem tudhatod” típusú válaszokat. Elgondolkodtató az is, ha kérdéseink hatására kommunikációs jogainkat korlátozzák, vagy bármilyen retorzió ér minket.
Ne hagyjuk, hogy ennek kapcsán megbélyegezzenek minket: nem válunk lázadókká attól, ha a minket is érintő témákban kérdéseket teszünk fel.
Adjunk azonban esélyt arra, hogy felvetéseink hatására pozitív változás következik be a közösség életében: egy vallási közösség szektává tud torzulni, de egy szekta is át tud változni építő közösséggé.
Jól érzed magad?
A szektákra jellemző, hogy ott nem a halottak támadnak fel, hanem az élők halnak meg, képletesen, de akár valóságosan is. Ha a vallási közösségednek deprimáló, megbetegítő hatása van rád, ha energiaszintedet a közösségi események általában lehúzzák, akkor érdemes ennek okain elgondolkodnod. Egy pozitív közösség épít, emel az emberen, egy szekta rombol rajta.
A legfontosabb: gondolkodj, kérdezz!
Gondold végig, hogy az előző bejegyzésben írt szempontok közül mennyi jellemző a te vallási közösségedre. Kérdezd meg erről a többieket is. Gondold végig azt is, hogy mennyiben változna az életed, ha ezt a közösséget elhagynád. Ha ijedtséget érzel erre a gondolatra, vagy ha úgy érzed, hogy ezt szabadon, vagy káros következmények nélkül nem tehetnéd meg, fogjál gyanút.
Gyakori, hogy egy szekta tagjai attól félnek, hogy az addigi világképük egyszerűen összeroppan, addigi életük semmivé foszlik, ha továbbállnak egy szektából. A kijövetel legnehezebb része, amikor át kell értékelnünk, hogy a szektában megtanult dolgokból mi az, amit megtartandó, értékes és mi az, amit el akarunk dobni.
Istennel szemben soha nem lehet igazunk, emberrel szemben viszont igen
A dán filozófus Søren Aabye Kierkegaard írja a Vagy-vagy című művében, hogy Istennel szemben soha nem lehet igazunk. Ez a mondat jól kifejezi a hit és egyben a szektalét paradoxonát is: nehéz eldönteni, hogy vallási közösségünk tanításainak és tekintélyszemélyeinek meddig és miben hihetünk. Egy biztos: Isten tévedhetetlen, de az ember nem az, a Biblia még az apostolokat is tévedő, esendő lényeknek mutatja be.
A vírus elhozta a koncentrációs táborok új korát: a korábbi százezrek helyett több milliárd embert zárnak be, de ehhez már erőszak sem kell: most a legtöbben önként korlátozzák a szabadságukat, hogy a valóságtól elszakadva, az emberi érintkezések többségétől elzárva még könnyebben lehessen manipulálni őket. Ha már eléggé rettegünk otthon, jöhetnek a félelemkeltő hírek, az agyrohasztó sorozatok, a homeoffice, homesuli, homeovi: az emberalatti lét maga. Alapvető manipulációs technika, hogy a félő, életükért rettegő emberekkel szinte bármit meg lehet csinálni. Időszakonként aztán jöhet egy kis szabadság, ahol ki lehet tombolni a lefojtott feszültséget. Meggyőződésem, hogy a blacklivesmatter zavargások is jórészt ennek tudhatóak be.
A fentebb írt rafinált módszereknek is köszönhető, hogy nemzedékekbe égett bele 1945 óta az a tudat, hogy Magyarország határait nem érdemes és nem is lehet megváltoztatni. Nem így van. A kárpát-medencei magyarság problémáit a nemzeti hovatartozáshoz igazodó, önrendelkezésen alapuló határmódosítás szolgálja a legjobban, amelyre a nemzetközi jog is lehetőséget nyújtott már számtalan esetben.