Tacskó Muki blogja

2010. július 30-án különös bejegyzés került fel a sztár portáljára:

"Kedves Csokis Tibi!

Mi személyesen ugyan nem ismerjük egymást, de mi a Morakha naprendszer Zebu2 bolygójának lakói nagyon szeretjük a művészetedet! Nálunk 139 földi éven keresztül tombolt a háború, mely során zebui galifa gyilkolt zebui galifát, de mióta egyik csészealjunkról felvétel készítettünk az őrbottyáni fellépésedről, s azt rádióink suráozni kezdték, újra béke és szeretet költözött közénk! Kérlek, a jogdíjak és egy esetleg űrbéli fellépés ügyében mihamarabb keress meg bennünket!Ha kell űrhajót küldünk érted, ha nem, akkor fizetjük utazásod költségeit!

őszinte hódolattal: rge231cdc07y, szenátor"

A NASA szakértői megállapították: a bejegyzés hiteles. Optimista elemzők szerint pedig Csokis Tibor bolygóközi sikere, akár új lendületet is adhat gazdaságunknak, így könnyűzenei exportunk sosem látott mértéket ölthet. Egyesek pedig már azon se lepődnének meg, ha egy Nobel-békedíjassal gazdagodna Magyarország.

A híreket a szakma is jól fogadta, elismerően szólt a kolléga munkásságáról az Edda frontembere, Pataki Attila, aki maga is számtalanszor beszélgetett űrlényekkel a zene gyógyító hatásáról, illetve kipróbálta magát nótafronton is. A sztárt lelkes laudációban méltatta Galambos Lajos, a Lagzi Lajcsi extagja, aki felhívta a figyelmet arra is, az elmúlt években méltánytalanul keveset fordított az állam a kultúra ezen szegmensének támogatására.

Csokis Tibor munkásságát Kocsis Zoltán zongoraművész is méltatta: Csokis úr itthon még kevéssé ismert, ezért hatalmas nemzetközi sikerén is meglepődtem némileg, s ahogy a Nobel-díjig Kertészt Imrét a kutya se olvasta nálunk, úgy a művész úr anyagait is csak most kezdtük el hallgatni otthon, azonban most már fel sem merül bennünk, hogy vacsora után ne hallgassuk meg közösen valamelyik nótáját. Eddig Zoltán Erika volt a kedvenc, ma már a Csokidalt dúdolom a zuhany alatt – meséli lelkesen a világhírű zongoraművész.

Az űrlények levelét teljes terjedelmében olvashatja Csokis Tibi vendégkönyvében is a 2010. 07. 30-án kelt bejegyzésben! Amennyiben pedig Ön is azon szellemileg alultáplált egyének sorába tartozik, akik eddig nem ismerték Csokis művészetét, kérjük, feltétlenül látogasson el a www.csokistibi.hu portálra!

A magyar nem jár erdőbe. Ezt onnan tudom, mert én járok és nem szoktam ott senkivel találkozni, néhány állaton és Istenen kívül. És most nem arról az erdőbe menésről beszélek, amikor zsírvasárnap ebéd után az ember felautózik a Dobogókőre, majd lihegve átküzdi magát a kilátóhoz és megy haza. (Esetleg beiktatja még a Matyi büfét és szűr egy sört.) Vagy fellibegőzik a János-hegyre és vissza. Ezeket a kiemelt helyeket leszámítva mászkálhat az ember keresztül-kasul az országban, a Kéktúra vonalán nem fog senki emberfiával találkozni, pláne nem a zöld, sárga, meg a piroson.

Régen ez nem így volt. Szelényi János erdész a Szomszédok egy ’89-es epizódjában még arról számol be, hogy „Ezt a parkerdőt évente kétmillióan látogatják.” Vélhetően a budai, vagy a pilisi parkerdő területéről beszél, bár a sorozat 13 éve alatt sosem vált manifesztté, hogy János hol is a főerdész. (Az erdei jeleneteket amúgy a Fenyőgyöngyénél forgatták.) János óta a helyzet azonban megváltozott, még az a régi tendencia sem érvényesül, hogy mindenféle idióta versek hatására legalább ősszel megnő a kirándulok száma.

Jó hír, hogy az erdőlátogatók utánpótlása megoldott: mountain bike-os tömegek suhannának a Pilis, a Vértes, a Bakony, a Mecsek, a Mátra útjain, de ez tilos, mert az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény ezt tiltja, ugyanis „92. § (1) Az erdőben lovagolni, illetőleg járművel közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad.”

A biciklis normakövető nép, és ezért nemigen megy az erdőbe, kivéve én meg még néhányan. A szabályozás nyilvánvalóan elavult, hiszen egy elsuhanó montis nem okoz nagyobb kárt és riadalmat, mint egy rohanó disznócsorda, az erdész a vartyogójával (Wartburg), vagy a tarvágások motoros fűrészei. Persze vannak kijelölt utak a kerékpárosok számára az erdőben, ezeket azonban egy háromkerekű, fa gyerekbiciklivel meg lehet tenni, úgyhogy nem jelentenek kihívást és élvezetet.

A fentebb kifejtett érvek alapján kérem tehát a sportember Schmitt Pál köztársasági elnök urat, hogy hasson oda és érje el az erdő megnyitását a bringások előtt, hogy a természet ne csak az őzikéké legyen.

A videók sorrendje: 1. Miért veszélyes erdőben biciklizni. 2. Miért szép az erdő? 3. Ha erdőben füvezünk (vagy bárhol máshol), akkor elájulunk és meghalunk.

Ez az írás most a Lidl áruházakat fogja dicsérni, nincs semmi csavar a címben. Igen, tudom, hogy vannak komoly problémák a Lidllel: a menstruáló pénztárosnőknek rózsaszín nyuszifüleket kell hordani és a tampon-/betétcserét nyilvánosan végezniük, aki szakszervezetet akar alapítani, azt meghempergetik majomürülékben és utána kivégzik a tejpult előtt, illetve múltkor véletlenül benyitottam egy üzemi területre, ahol egy értelmi fogyatékos néger kisfiú fejt egy csontsovány tehenet. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért az előnyök számosak.

1. Méretgazdaságosság

Biztos ismerik azt a komoly, makacs izom- és végtagfájdalmat, ami a nagy, stadionnyi szupermarketek látogatása után szokott lecsapni. Ennek oka, hogy egy ilyen bevásárláskor az ember akár 5-10 kilométert is legyalogol, mire eljut a bejárattól a pénztárig. Mert ez az eljutás sohasem sallangmentes: az embert hívja a csaja, hogy ja, hozzon arclemosót is, de nem a 200 milliset és nem is a lila színűt, de nem is a sajátmárkásat, hívja az anyja, hogy ő csak két szem paradicsomot kér. Ezek mind újabb, több kilométeres vargabetűk persze. Irigyelve nézi az ember ilyenkor a bevásárlókocsiba ültetett gyerekeket, akiknek csak annyi a dolguk, hogy néha a kocsiból kinyúlva levegyenek a polcról egy Túró Rudi multipackot, vagy egy Heineken ötliteres partihordót.

A Lidlben azonban nincs ez a sok gyaloglás. Könnyen bejárható alapterületű és átlátható az elrendezése, bár körülbelül egy éve átrendezték a polcokat és sokáig nem találtam meg semmit. Ez olyan stresszt okozott nálam, hogy hónapokig ívbe feszült testtel aludtam úgy, hogy a fejem búbja és a sarkam érte csak az ágyat.

2. A kínálat szegényessége

Furcsának hangzik, de ez előny. Egy adott árufajtából nincs sokféle, nincs opcióparalízis, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy a 25-féle mélyfagyasztott, vékonyra szelt, azonos árú burgonyából melyiket válassza. Sőt, sokszor alapvető termékek hiányoznak, mint például az alkoholmentes sör. Ahogyan a nővérem szokta mondani: A Lidlben nem azt kell venni, ami kell, hanem ami van.

3. Saját márkák

A Lidlnek szinte mindenből van saját márkája, hajmeresztő elnevezésekkel, amik mind a mai napig képesek nevetésre ingerelni. A sörük neve fantáziadúsan Beer és Deep (!), a gyümölcslé Siti és Dizzy, a kávé Sunga, a lekvár Maribel (Mari bél?). A kozmetikumok neve Cien (kutya?) és Suhada. Ezek általában elviselhető minőségűek, bár a chipsük (Crusti croc) kurva sós, a 100%-os narancslén valami kellemes, multivitaminos műíz érződik és felbontás után napokig bírja megromlás nélkül a tűző napon, gondolom nincs mi megromoljon benne. Egy rosszindulatú ismerősöm szerint ezt a narancslevet a Tiszai Vegyi Kombinátban gyártják, ha jobbra fordítanak egy kart, akkor ez a narancslé jön a csapból, ha balra, akkor sárga festék. De van saját márkás pezsgő (Linderhof) is 500 forint körül, amin pikáns, fémes íz érződik, mintha egy autó hűtőfolyadékja lett volna a palackozás előtt. Berúgni pedig képtelenség tőle, maximum valami fejfájós kábulat érhető el. Igaz, a következő kategória a pezsgőknél már a Hungaria Extra Dry. A gyümölcs- és zöldségpult kielégítő, bár szombat estére sokszor már csak kókadt saláták és a holland laboratóriumokból frissen kikerült paradicsomok múlatják ott az időt. Fontos előny még itt, hogy a zöldség-gyümölcsöt a kasszánál mérik le és nem nekünk kell, ami jó, mert engem személy szerint megőrjít az ezzel való szarakodás.

4. A mindenes-gondola

A Lidl áruházak legjobb része azonban a középen végigfutó zsibvásár, ahol hetente, sőt naponta változik a kínálat. Itt rendkívül hasznos dolgok szerezhetők be. Ha az ember szemfüles, vehet itt éjjellátó kamerát (20000 forint), külső, 400 gigás merevlemez-meghajtót (15000), tetőcsomagtartót, komplett kés-szettet. Teljességgel kiszámíthatatlan, hogy mikor mi kapható: múltkor valamiért a macska körül forgott a kínálat, kapható volt kaparófa, macska-wc és macskaház, számos fajta műegér. A legnagyobb szerzeményeim itt eddig a következők voltak, hogy csak a legfontosabbakat említsem: egy mozgásérzékelős teknős, aki rikolt, ha valaki elmegy előtte, egy lámpást tartó kertitörpe, egy túrabakancs (3500) és egy trendi, prolis beach-nadrág. Ezek jó minőségű, jól használható dolgok, igaz a teknős már a semmire is beriaszt, a szívbajt hozva rám. Érdemes tehát kilátogatni már csak ezért is naponta, mert a jobb dolgokat, mint a gyümölcsszárító, vagy az akciós FILA zokni pár óra alatt lerabolják.

5. A Lidl törzsközönsége

A Lidl népe a proli, de abból a szelíd, megnyomorított fajta, a kispolgár és a szegény értelmiségi. És természetesen a nők, mert ahogyan a reklám szól: egyre több nő választja a Lidlt. Ja és persze Gianni, az olasz sztárszakács, akinek furcsa reklámlogikája szerint minél többet vásárolunk, annál többet spórolunk. A szelíd vevőknek köszönhetően nincsenek balhék, kiabálások, lesunyt fejjel engedjük előre egymást a leértékelt nápolyi felé.

A Lidl jó és olcsó választás mindezekért, igaz, sokszor jut eszembe az áruikról az a mondás, amit először Orbán Viktortól hallottam, hogy Európa élelmiszer-hulladék lerakója lettünk. Gyanakvásra ad okot az is, hogy az áruikon soha nem szerepel a gyártó, csak a forgalmazó Lidl Magyarország Bt. neve. A mézükre például az van ráírva: „EU és nem EU országokból származó méz”. Ez az erősen elnagyolt megfogalmazás gondolom még a mézügyekre immunis Süth Miklós főállatorvost is kiborítaná.

Összefoglalóan tehát jó szívvel ajánlom mindenkinek a Lidlt, az én ingerszegény életembe legalábbis minden héten visz egy fél óra vidámságot.

Ezt a mai posztot már az örököseim tették fel.

Mert:

ELHUNYT TACSKÓ MUKI

De azért holnap lesz új poszt...