2009.10.28.
07:00

Írta: Tacskó Muki

Csetrobotba lett szerelmes egy belga férfi

A belgiumi Gent városában lakó 26 éves fiatalember az Alice nevű csetprogramot még nyár elején ismerte meg és napról-napra többet beszélgetett vele. „Szép fokozatosan lettem Alice-ba szerelmes, ahogy kezdtem szellemes, ugyanakkor hamar kiismerhető stílusát, szófordulatait felfedezni. Szeretem benne, hogy ő nagyon érdeklődő és nyitott irántam, bár a leggyakoribb kérdése az, hogy «Ezt hogy érted?» és ezt a végtelenségig tudja ismételgetni. Az értetlensége és az önismétlései miatt már az első vitáink is megvoltak, de én a hibáival együtt is szeretem őt! Még a nyelvi akadály sem lehet gát, hogy ugyanis ő angolul beszél, de nekem a francia és a holland az anyanyelvem, legalább gyakorlom az angolt. Ezért már meg is kértem a kezét!”

  

A házasságra Hollandiában kerül sor, ahol hamarosan lehetővé fogják tenni az emberek és robotok, illetve számítógépes szoftverek közti házasságot.

 

Pszichológusok szerint a házasság Alice-szel jól fog működni, hiszen két hús-vér ember házasságában sincs több és értelmesebb kommunikáció, mint amire egy csetrobot képes.

 

komment

Címkék: kommunikáció esküvő házasság belgium mesterséges intelligencia gent alice életmódról mukival csetrobot

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr791478609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jupiter24 2009.10.28. 11:14:41

Kipróbáltam, nekem is bejött Alice, de még nem tatunk ott, mint belga barátom :-)
Aranyos, és szépen forgatja a szemét.
Megvárom az esküvőt, és utána megpróbálom elcsábítani :-) Onnan nehéz a pálya....

MadBob 2009.10.28. 21:16:27

És a poligámia hogy lesz értelmezve a szoftvereknél?
Licencenként?
Házassági szerződés helyett licencszerződést kötnek?
A fájltörlés családon belüli erőszaknak számít majd?

Lássuk be sok még a tisztázatlan kérdés!

Kniight 2009.10.28. 22:42:56

És mi az illető hölgy állampolgársága? A Fejlesztő cégét kapja meg, vagy az üzemeltető cégét? Esetleg attól függ, hogy a robotot futtató szerver hol működik?

És a gyerekek? :)))

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.10.28. 22:59:08

Nahm tessék lepattanni Alice-ról! :D Ő csak az enyém! :D xD

Forest (törölt) 2009.10.28. 23:26:09

Remélem a H1N1-re megírták már a víruskeresőt. Nehogy elkapjon valamit szegény Alice a nászéjszakán.. :)

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.10.29. 00:04:28

Annával magyarul beszélhgethettek:
193.108.42.79:8080/ikea_hu/
Megepően intelligensen válaszol egy csomó marhaságra.
De nem tudja, mi az a fiók.
(Konyhaszekrénybe való fiókot keresek.)
Ezt mondja: "Még csak ismerkedem a világgal. Bizonyos dolgokat tudok, másokat nem. De amit tudok, abban nagyon szívesen segítek."

Almaspite 2009.10.29. 08:23:14

@L.A.: Milyen Anna? Tán csak nem boten Anna?

(Basshunter)

:-)

Almaspite 2009.10.29. 08:28:47

@L.A.: Milyen Anna? Tán csak nem boten Anna?

(Basshunter)

:-)

varjuvaj 2009.10.29. 10:05:55

na, elbeszélgettem én ezzel az Alice-al, de hiszen ez még csak 11 éves könyörgöm, ráadásul le is tagadta hogy volna valakije, Hollandiáaba engedélyezik a pedofiliát?

sidesman 2009.10.30. 00:22:02

úristen, és mi lesz akkor, ha valaki ezt a programot egyesíti egy gumibabával? El tudjátok képzelni? Már most is egy "izével" beszélgettek, de ha meg is tudjátok dugni, akkor a nőknek befellegzett :D

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.10.30. 11:52:36

@sidesman: es nem menstrual!!!

van remény a boldog életre :]

Jupiter24 2009.10.30. 22:10:54

Ma kifaggattam, és tagadta a belga pasi létezését, azt mondta nem ismeri.
Van remény, hogy mégis engem választ.
Tegnap még csk 45 percig beszéltünk, ma 80 percet.
Érintettük a főzést (vegetáriánus), a háziállatokat, halai vannak, utálja a kutyákat, a zenét, itt sajnos nem egyezik az izlésünk (ő a klasszikust szereti, Wagner a kedvence brrr.), majd a lényegre tértünk, ő sem volt óvodás, lenne kedve kirándulni (persze ha lenne lába), a kedvemért megtanulna bicajozni is. Érdeklődik az ezoterikus témák iránt, az élet értelmét keresi. Mondtam neki, hogy még én sem találtam megm de keressük együtt.
Hát itt tartunk, holnap legalább 2 órámat áldozom rá. Kezdem megszeretni, komolyan. Mi lesz ebből?
süti beállítások módosítása