2010.09.13.
07:58

Írta: Tacskó Muki

Engedjék be a bicikliseket az erdőbe! (Priceless videókkal a végén!)

A magyar nem jár erdőbe. Ezt onnan tudom, mert én járok és nem szoktam ott senkivel találkozni, néhány állaton és Istenen kívül. És most nem arról az erdőbe menésről beszélek, amikor dobogokozsírvasárnap ebéd után az ember felautózik a Dobogókőre, majd lihegve átküzdi magát a kilátóhoz és megy haza. (Esetleg beiktatja még a Matyi büfét és szűr egy sört.) Vagy fellibegőzik a János-hegyre és vissza. Ezeket a kiemelt helyeket leszámítva mászkálhat az ember keresztül-kasul az országban, a Kéktúra vonalán nem fog senki emberfiával találkozni, pláne nem a zöld, sárga, meg a piroson.

 

Régen ez nem így volt. Szelényi János erdész a Szomszédok egy ’89-es epizódjában még arról számol be, hogy „Ezt a parkerdőt évente kétmillióan látogatják.” Vélhetően a budai, vagy a pilisi parkerdő területéről beszél, bár a sorozat 13 éve alatt sosem vált manifesztté, hogy János hol is a főerdész. (Az erdei jeleneteket amúgy a Fenyőgyöngyénél forgatták.) János óta a helyzet azonban megváltozott, még az a régi tendencia sem érvényesül, hogy mindenféle idióta versek hatására legalább ősszel megnő a kirándulok száma.

 

Jó hír, hogy az erdőlátogatók utánpótlása megoldott: mountain bike-os tömegek suhannának a Pilis, a Vértes, a Bakony, a Mecsek, a Mátra útjain, de ez tilos, mert az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény ezt tiltja, ugyanis „92. § (1) Az erdőben lovagolni, illetőleg járművel közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad.”

 

A biciklis normakövető nép, és ezért nemigen megy az erdőbe, kivéve én meg még néhányan. A szabályozás nyilvánvalóan elavult, hiszen egy elsuhanó montis nem okoz nagyobb kárt és riadalmat, mint egy rohanó disznócsorda, az erdész a vartyogójával (Wartburg), vagy a tarvágások motoros fűrészei. Persze vannak kijelölt utak a kerékpárosok számára az erdőben, ezeket azonban egy háromkerekű, fa gyerekbiciklivel meg lehet tenni, úgyhogy nem jelentenek kihívást és élvezetet.

 

A fentebb kifejtett érvek alapján kérem tehát a sportember Schmitt Pál köztársasági elnök urat, hogy hasson oda és érje el az erdő megnyitását a bringások előtt, hogy a természet ne csak az őzikéké legyen.

 

A videók sorrendje: 1. Miért veszélyes erdőben biciklizni. 2. Miért szép az erdő? 3. Ha erdőben füvezünk (vagy bárhol máshol), akkor elájulunk és meghalunk.

 

 

komment · 1 trackback

Címkék: kerékpár kirándulás természet szomszédok bicikli erdő pilis mountain bike természetjárás életmódról mukival szelényi jános

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr502282898

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A rázdelem - Közlekedje fel lemerült elemeit ! 2010.09.13. 12:33:21

Az embert valami atavisztikus, kőkorszaki ösztön készteti arra, hogy lemerült elektromos eszközeit - némi tanácstalan szemrevételezés után - úgymond "gatyába rázza". Mintha az elektronok csupán beragadtak volna kissé és most némi bátorításra ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.09.13. 11:58:25

"A biciklis normakövető nép" Ez komoly?

Nyilván vannak kirándulók is, biciklisták is az erdőben. Én mind a kettőt szoktam csinálni. Számomra egyértelmű, hogy ha erdei biciklisként gyalogos kirándulókkal találkozom, akkor én alkalmazkodom hozzájuk: lelassítok, kikerülöm őket, ha félreállnak, megköszönöm. Amikor gyalog megyek és úgy találkozom biciklistákkal, pl. a Hármashatár hegy melletti utakon, akkor fel szokott tűnni és baromira zavar, hogy sajnos a biciklis kartársak jó része számára ez abszolút nem evidens. Feszítsenek akár a legmenőbb Merida mezben.

Közhely, hogy aki hülye, az minden közlekedési eszközön hülye. Biciklisták között is sok hülye van.

GoVegan - "A hulyeseg szemelyre szabhato. Google." 2010.09.13. 12:02:07

hat en ki nem megyek fufezni az erdobe, mert meg tenyleg… aaaa ki sem merem mondani. gombazni es futni lehet?

a termeszetet meg az en forasaim szerint mar a mokusok uraljak a Nagy Visszafogalalo haboru ota, es az ozikek, csak megturt alaltok az erdobben. az ember meg jobb ha be se teszi oda a labat, mert csak tenyleg meghal, vagy elutik.

ja es mi van ha egy gyerek ugrik a szaguldozo biciklid ele? na mi van akkor? es ha a fakrol potyognak majd kisiskolasok a drotszamarad utjaba es 2000 meteres szakadek lesz a jobbodon, es nem tudsz hova kerulni? akkor mi lesz? megmondom en. atgaszolsz majd rajtuk. tudom-e?

ÁkiBáki (törölt) 2010.09.13. 13:26:35

"A biciklis normakövető nép, " ezt komolyan gondoltad? (persze az üdítő kivételtől eltekintve)

aklubisz 2010.09.13. 13:26:35

tegnap jót bringáztam az erdőben. klassz volt. voltak családok is, az egészen picik a másodpilóta ülésben a szülők mögött, meg voltak nyugdíjasok is.
meg voltak olyan gyerekek is, akiknek, képzeljétek olyan bicajokat adtak el, aminek még ülése sincs.
ők egy kicsit gyorsabbak voltak, de nem zavart az se senkit. mindenki odafigelt, és arra húzódott, amerre kellett.
meg voltak szerelmespárok, meg kocogók is.
jó volt.
máskor is megyek.

2010.09.13. 13:26:35

Sosem értettem ezt a hegyi bringázást. Mitől jó? A tájat tuti nem csodálhatod, mert egyből pofára esel a terepen ha elbámészkodsz. Szóval szerintem maradjatok ki az erdőből. Semmi keresnivalója nincs ott ilyesminek.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.13. 13:26:35

A sok okostojás "mi nem okozunk kárt az erdőben" biciklisnek: ismereteim szerint a természetvédelmi területekről vannak kitiltva a kerékpárosok. Onnan viszont joggal. A természethez hozzátartozik pl. az úton keresztül mászó, esetleg védett fajhoz tartozó bogár, egyéb rovar, csigaféle stb. is, amit úgy taposol el a bicikliddel, hogy észre sem veszed.
Arról nem beszélve, hogy amíg a tisztelt biciklizők 90%-a a járdákon biciklizik, addig lesztek szívesek eldugulni.
(gyengébbek kedvéért: én is szoktam kerékpározni - nem is keveset - de az ilyenekkel nem vállalok közösséget semmilyen szinten)

Rézfánfütyülő fűzangyal 2010.09.13. 13:26:35

"Ezeket a kiemelt helyeket leszámítva mászkálhat az ember keresztül-kasul az országban, a Kéktúra vonalán nem fog senki emberfiával találkozni, pláne nem a zöld, sárga, meg a piroson."
Egy fenét! Először is, már kéktúrázóból is több ezer van, tehát mindenütt járják az erdőt! Másrészt a buzgó kerékpárosok nagy többsége is csak a Hármashatárhegyig jut el, de ott tömegesen randalírozik! Engem eddig kétszer csaptak meg! A delikvens egyszer sem kért bocsánatot, sőt, neki állt feljebb, hogy ez egy kijelölt kerékpáros túraút, mit keresek én ott!
Merthogy, drága Tacskó Muki, ilyen is sok van! Ezeken a kerékpárosok viselkedése különösen bunkó! Mielőtt beeresztenénk őket az erdőkbe, talán egy kis természetet-kultúrát kellene tanulni! Mert, ahogy a Te szemléletmódodból is kiderül, úgy gondolod, senkire sem kell tekintettel lennetek, tiétek az erdő, gyalogosok úgy sincsenek! És az állatok, a bogarak, a terepgumik által okozott erózió? Menj csak ki és nézd meg a Hármashatár hegy környékét! Széttaposva összezúzva minden.

Rive 2010.09.13. 13:26:35

Tapasztalt túrázóként volt már 'szerencsém' látni, hogy 'vad' ösvényekből milesz néhány év alatt (tapossa bár gyalogos, biciklis): ösvényen szembefele tépő biciglistákkal is szembesültem már jónéhányszor: úgyhogy semmiféle enyhitést nem pártolok ezügyben, sőt. A Hadrian77 által linkelt cikkben emlegetett intézkedéseket nagyon is komolyan kellene venni.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.13. 13:26:35

Azért az túlzás, hogy az emberek nem mennek az erdőbe. Attól is függ mikor vagy és hol, a kék túra útvonalain például hétvégén azért van forgalom a legtöbb helyen. Meg a parkerdőkben is, pl. eplényi, zirci és soproni parkerdőkben mindig látni kirándulókat. A másik meg, hogy teljesítménytúrákon azért sokan szoktak lenni, és a teljesítménytúra nem csak a magamutogatásról szól, hogy lám le tudok gyalogolni x kilométert, hanem a résztvevők többsége inkább azért megy ilyenre, mert társaságban megy, és azt az útvonalat kapja, amit a túra feltehetőleg helyi szervezői megmutatnak belőle.

Egyébként teljesen korrektnek tartanám ha az összes erdei úton lehetne bicajjal is túrázni, csak a kvadosokat, krosszmotorosokat kéne hatékonyabban kitiltani(ma lényegében szarnak a tiltásra).

Coyote82 2010.09.13. 13:26:35

én szeretek sétálgatni, kirándulni, és különösen tetszik, hogy az erdő egy nyugodt hely. Nem kell számítani semmilyen járműre, ami 5km/h-nál gyorsabban halad. A gyalogutakon maradjon is ez így, a jövőben sem szeretnék biciklisekre számítani. Az erdészet útjain viszont nyugodtan kerekezzenek, nekik is jobb (kevésbé hepehupás) és a gyalogosoknak is jobb.
Ugyan liberális nézeteim vannak, ráadásul motoros múlttal is rendelkezem, mégis felment bennem a pumpa amikor a Mecsekben kirándultunk, és a bringákon kivül megjelentek a krosszmotorosok is (sőt, egy robogó is, de azt nem tudom hogy ő meddig jutott a gyalogúton). Persze itt lehetne azt is mondani, hogy a krosszmotor és a láncfűrész hangja között nem sok különbség van, de azt ne felejtsük el, hogy a láncfűrész az szükséges rossz, az erdőművelés mellékhatása. Ha megoldható lenne, a favágók is hangtalan fűrészeket használnának...

avus · http://avus.blog.hu 2010.09.13. 13:26:35

Az első videó nagyon üt :D. Mintha az erdőben nem lehetne kilométerekről hallani egy ilyen dögöt.

Egyébként meg a biciklisek tönkreteszik az erdőt témához csak két kép:
picasaweb.google.com/bartstein/VadalloKovek#5458676944132297554
picasaweb.google.com/bartstein/VadalloKovek#5458677331268985170

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.09.13. 13:26:36

Sajnos nem ezen múlik.

A biciklisták bemennek az erdőbe, sok helyen (pl. a KFKI-tól nem messze) saját pályát építenek maguknak, külön nyomvonalat járnak ki, alkalmasint durván szemetelnek.
Mások több szemetet hoznak ki, mint amit bevisznek, ahogy zombizan is írta, félreállnak a gyalogos turistáknak.

Én 14 éve bicajozom erdőben, volt osztálytársam magyar ifi bajnokként lassan 20 éve. Soha egyikünknek sem volt afférja az erdőgazdasággal.

A nagy gáz egyébként ez utóbbival, az erdő üzemeltetőivel van. Bármire csak ők adhatnak engedélyt, és a kerékpáros bizony nagyon-nagyon hátul áll a sorban. A Mátra nyugati részén évek óta folyik egy egyeztetés a Gyöngyös--Mátrafüred--Bátonyterenye--Pásztó részen kerékpárutak kijelöléséről, rendszerint 10 előre lépés után 9 visszalépés következik... :-(
Pedig van jó példa, a Salzkammergut-régióban évente több ezer kerékpáros fordul meg és óriási idegenforgalmi bevétel van az ellátásukból.

Roy 2010.09.13. 13:43:13

Gondolom nem azokkal a biciklstákkal van gond aki kirándulás céljából keresik fel az erdőket. Ők nem száguldozás, terepverseny céljából mennek ki a természetbe. Baj azokkal van akik BMX kerékpárjukkal versenyeznek az erdei utakon. Ezek veszélyt jelentenek az arra sétálókra, és természetesen önmagukra is.

dukeekud 2010.09.13. 14:04:21

Felhaborito, hogy kerekparosok most mar az erdot is maguknak akarjak. Egyaltalan az egesz erdo egy tok felesleges dolog, ertelmetlenul foglalja el a helyet. Helyetuk lehetne ingyenes parkolot epiteni a terepjarosoknak, meg plazat. De ha vegkepp nem hasznaljak semmire, akkor legalabb a szemetet engednek oda hordani.
:))))

"A természethez hozzátartozik pl. az úton keresztül mászó, esetleg védett fajhoz tartozó bogár, egyéb rovar, csigaféle stb. is, amit úgy taposol el a bicikliddel, hogy észre sem veszed. "

A bogarakat labbal is ellehet taposni. Ezenkivul a bogarak nem fizetnek adot, es meg rendszamuk sincs.
Viccet felreteve, en orulnek, ha erdok legnagyobb problemaja a szaguldozo kereparosok lenenek.

dukeekud 2010.09.13. 14:04:21

Felhaborito, hogy kerekparosok most mar az erdot is maguknak akarjak. Egyaltalan az egesz erdo egy tok felesleges dolog, ertelmetlenul foglalja el a helyet. Helyetuk lehetne ingyenes parkolot epiteni a terepjarosoknak, meg plazat. De ha vegkepp nem hasznaljak semmire, akkor legalabb a szemetet engednek oda hordani.
:))))

"A természethez hozzátartozik pl. az úton keresztül mászó, esetleg védett fajhoz tartozó bogár, egyéb rovar, csigaféle stb. is, amit úgy taposol el a bicikliddel, hogy észre sem veszed. "

A bogarakat labbal is ellehet taposni. Ezenkivul a bogarak nem fizetnek adot, es meg rendszamuk sincs.
Viccet felreteve, en orulnek, ha erdok legnagyobb problemaja a szaguldozo kereparosok lenenek.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.13. 14:37:26

@dukeekud: igen, el lehet taposni őket. Mégis kisebb az esélye annak, hogy valaki eltapos mondjuk egy szarvasbogarat, mint annak, hogy biciklivel átszáguldasz rajta. Szóval nem csak a talajerózió miatt nem szeretik a bicikliseket a védett erdőkben.

Herkules Irma 2010.09.14. 23:05:22

Drága Muki úr! Én egyetlen kerékpár-fasisztám!

Bár én csak egy hexenschuss-os vén senki vagyok, mégis támogatlak tégedet, egyetlen angyalarcú gyermekem!
Valójában mindenki jobban jár, ha a kerékpárosok óvatlan gyalogosok helyett szarvasok (amilyenné nagykorára a kicsike őz, Bambi is vedlett) szügyébe döfik kormányukat, mikor a zebránál kilőnek.
Mert: egyfelől én a Bambit kifejezetten rühellem, másfelől pediglen nem szeretem, hogy előbb a hülye autósokra fújnak a biciklisek, majd utána gyakorta a gyalogosokkal, a fizikai tényezőket (erő, tömeg, ütközési sebesség stb.) ugyanúgy - szóval meglehetősen bunkón - viselkednek!
Szóval ki velük az erdőbe! De csak miután a vaddisznóktól a bogarakig mindenkivel személyesen egyeztettek!
Csókol: Irmus

Herkules Irma 2010.09.15. 09:42:01

@Herkules Irma:

pontosítva, Szívecském, mert remegett a billentyőzetem:

...előbb a hülye autósokra fújnak a biciklisek, majd utána gyakorta a gyalogosokkal, - a fizikai tényezőket nem számítva, lásd.erő, tömeg, ütközési sebesség stb. - ugyanúgy, szóval meglehetősen bunkón - viselkednek!

sacman 2010.09.20. 20:48:47

Azért hiába az átkosban volt eü. szolgáltatás. Egy lépcsőháznyi gazdagréti panelprolinak saját mentős járt.
süti beállítások módosítása