A népszerű politikust Chandrasonic (Steve Chandra Savale) még a nyár elején kereste meg az együttesből a közös munka reményében. „Gábor és a pártja ugyanazokért a célokért küzd, mint mi a zenénkkel: a multinacionális cégek, a bankok nemzeteket kizsákmányoló tevékenysége, a környezetszennyezés és az agymosó médiaterror ellen, hogy csak néhányat említsek. Ezért volt nagyon megtisztelő számunkra, hogy Gábor elfogadta a felkérésünket.” – meséli egy interjúban Chandrasonic.
Vona Gábor is örömmel fogadta a zenekar ajánlatát: „Azért fogadtam el ezeknek a pakisztáni, indiai bevándorló gyerekeknek a felkérését, mert azt a tévhitet akarom eloszlatni, hogy a Jobbik rasszista párt lenne. Nem az! Azért, mert létező társadalmi problémákról beszélünk, mint például a cigánybűnözés, vagy mert fel merjük a szavunkat emelni Izrael ellen, még nem vagyunk rasszisták. Aki ilyet állít, az előítéletesen, torz módon gondolkodik.” – mondja Vona.
Vona már a harmadik fellépésén is túl van az együttessel. A zenekar európai turnéjának koncertjein a beszámolók szerint sztárvendégként, hatalmas ováció közepette jön fel a színpadra, és általában két számot, a „Black White”, illetve a „Tomorrow begins today” című dalokat énekli az együttessel és természetesen a közönséggel közösen.