2009.11.23.
07:58

Írta: Herkules Irma

A betyársereg mentheti meg a falusi turizmust

- parlamenti tudósítás -

Az MDF magára maradt nyers, elutasító véleményével, miután a két nagy parlamenti párt és az SZDSZ egyaránt úgy nyilatkozott, hogy igenis látnak fantáziát a betyármozgalom felélesztésében, illetve a betyársereg falusi turizmusban történő hasznosításában.

 

A FIDESZ részéről Navracsics Tibor vette védelmébe a mozgalmat, mint a hagyományőrzés egyik leendő bástyáját, szorgalmazva, hogy az állam vállaljon kezességet az évente megrendezésre kerülő vidéki és fővárosi kuruc (vendéglátóipari színjátszó, azaz betyár) – labanc (fizetővendég, külföldi turista) összecsapásokra, melyek remek kiegészítői lehetnének nemzetközi futballmérkőzéseknek és tanácskozásoknak, konferenciáknak egyaránt. Emellett követelte a folyamszabályozáskor megszűnt nádasok, mocsarak, ingoványok elárasztással történő helyreállítását, hogy legyen hol bujdosnia, élnie a turizmusban dolgozó betyároknak. Navracsics javasolta azt is, hogy amennyiben valaki betyárgúnyában követ el bűncselekményt, ezért ne lehessen büntetőeljárást kezdeményezni ellene. Záróbeszédében ismét felhívta a figyelmet a kormány régi mulasztására, miszerint a bajuszviselés kötelezővé tételéről szóló jogszabály a mai napig nem született meg.

 

Mesterházy Attila az MSZP részéről a fő hangsúlyt az „eastern” becsületének helyreállítására helyezné, szerinte igenis legyenek tanyák és falvak, lehetőleg mind nagyobb számban, áram, vezetékes víz és csatornahálózat nélkül, hogy ezeken a helyeken fennmaradhasson a ma már kihalóban lévő többszáz éves hagyományrendszer, nyelv, életmód. Ezen falvak lakóit külön oktatási rendszer keretein belül képeznék, így elsajátíthatnák az ómagyart, az ostorhasználatot és a patkolást, a hitelesség kedvéért azonban továbbra sem tanulhatnának meg írni, olvasni, valamint nem szerezhetnének napjainkban elvárt, életképes szakmákat. Ezek a települések szolgálhatnának a legjobb színhelyéül az újhullámú „eastern” moziknak, ami a magyar filmipar nemzetközi elismertségét is megalapozhatná.

 

Az SZDSZ-es Gusztos Péter beszédében elismerően nyilatkozott a betyárok kékszínű viseletéről.

 

 

 

9 komment · 1 trackback

Címkék: falusi turizmus mszp fidesz szdsz mdf gusztos péter navracsics tibor hagyományőrzés eastern mesterházy attila politikáról mukival betyársereg

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr961545039

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Muszájbetyár 2009.11.23. 12:13:09

Tegnap került fel a tecsőre egy trailer, és valószínűleg tegnap indult el a hozzá tartozó honlap is (betyársereg). A kurucus tematika folytatásaként most betyárharcos képébe bújva térnek vissza játékos kedvű gárdistáink  betyárharcosként bújnak el...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2009.11.23. 09:02:01

Ha elfoglalnád Szlovákiát, ha megakadályoznád a revizionistákat, hogy elfoglalják Szlovákiát.
Vagy ha sok az időd.

magyarinfo.blog.hu/2009/11/06/kiberhaboru

Xmas 2009.11.23. 09:44:53

Ezt én most kurvára nem értem... A Betyársereg ugyanazon szélsőjobbos hívószavak mentén mozog. A reklámban ugyanazok a jelzős szerkezetek hangzanak el, mint bármely más hasonló, és egészséges normák közt elutasított szervezetnél.

A reklámfilm tele van fegyverekkel, mindenféle olyan típussal, ami még engedéllyel sem birtokolható.

A politikusaink úgy hülyék ahogy vannak...

Purple! 2009.11.23. 10:04:34

Majdnem bedőltem! De csak majdnem:D A betyár mindenit!

borigabi 2009.11.23. 10:12:26

Huba, én még az első babyboomnál regisztráltam (under Quick), de kb. másfél hónapja hagytam éhen veszni a karakteremet. Elég a széthúzás IRL-ben, nem kellett a feszkó még ott is. És kevesebb lett a időm. :)

Azt sajnálom, hogy kevesen gondolkoztak el a felvetéseiden, illetve nem értették a feltett kérdéseket.

Mikrobi 2009.11.23. 10:51:48

Én meg most vonulok ki a politikai életből. Hosszú ideig tagja voltam a Szolidaritás Pártnak (az eRep egyetlen balos pártjának), de a hónapokig tartó kampány után bekövetkezett győzelemmel nem tudott élni a párt. Kiderült, hogy kampányolni jól tud, kormányozni nem. Két hét se kellett a bukáshoz.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.11.23. 11:28:42

Amúgy a betyársereget illeti, nem csodálkozom a létrejöttén, hiszen az erőszakmonopóliummal rendelkező szervezetek elég nagy űrt hagytak tátongani, a közbiztonság területén. Mindennel foglalkoznak ami a politikai tartójuk érdekeit szolgálja, eközben pedig az alapvető feladataik szorulnak a háttérbe. (vagy ki tudja, lehet ez is egy stratégia része)
Az istenáldotta nép, ha magára hagyják mindig szolgál valamilyen válasszal, még ha ez az erre érzékeny lelkeket zavar is néha...

Freechild 2009.11.25. 12:41:51

Nehogy má elkezdjetek komolykodni... Ez itt Tacskó Muki Blogja!!!!!

Alligator 2009.11.26. 08:56:37

Nam csak a betáyrprogramot, hanem a csendőrséget is vissza kellene állítani. Akkor rend lesz. A betyárok a gazdagokat kontrollálják majd, a csendőrök meg a szegényeket.
Helyes!
süti beállítások módosítása