2010.01.04.
07:58

Írta: Tacskó Muki

Tóta W. Árpád megtért

A híres és hírhedt publicistának a Szűzanya még 2009 Szilveszterének napján egy Pilisben, a Dobogókőnél tett kiránduláson jelent meg. A közíró ezt követően két teljes napon át transzban volt, semmilyen ingerre nem reagált, viszont a „bűn, bűn, bűnös vagyok” szavakat ismételgette maga elé meredve.   

 

A transz elmúltával Tóta W. elmondta, hogy egész eddigi tevékenysége, keresztény- és nemzetellenes cikkei tévedések voltak, de ezentúl minden írói tehetségével a hitet és a magyarságot fogja szolgálni. „Feladatom ezentúl, hogy a szívcsakra népét, a magyarságot szolgáljam. Írásaimban hirdetni fogom, hogy minden honfitársam feladata, hogy megnyissa szívcsakráját és ezáltal felnyílhasson a Föld szívcsakrája is, ami köztudottan a Dobogókőn található, ahogyan ez a látomásomban is megnyilvánult számomra. Eddig egy hottentóta voltam, de végre ember lettem. Vak voltam, most látok.” – állítja az Index újságírója.

 

Tóta W. nem bánja, hogy eddigi írásai a továbbiakban is elérhetőek maradnak a neten, sőt örül annak, hogy állandóan lesz, ami emlékeztetni fogja őt megtérése előtti élete fertelmes vétkeire.

 

 

komment

Címkék: magyarország magyarság tóta w. árpád pilis szűz mária dobogókő szűzanya jelenés szívcsakra médiáról mukival magyarság feladata

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr781638260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szb9 2010.01.04. 17:19:21

első! ez nagyon nagy... jó volna ha igaz lenne

killercsiga 2010.01.06. 09:53:57

Az év első "igazi" bejegyzése. :D
Jó!

Styxx 2010.01.06. 13:47:28

@szb9:
De hát igaz. Csak én úgy tudom, hogy nem a Pilisben, hanem Máriagyűdön világosodott meg néhai Worluk.

Freechild 2010.01.07. 21:09:17

na majd kapsz tótaw-től...

vitryolga 2010.01.08. 12:56:19

Ez a történet fantasztikusan tetszett! Jó lenne, ha Tóta W. is elolvasná, hátha...

Alligator 2010.01.13. 11:51:04

Üdv mindenkinek!
Szeretném tisztázni a félreértéseket.
Tóta W. Árpáddal évek óta jó barátságban vagyunk, valamikor üzleti partnerem volt, de közvetlen, emberi és őszinte tulajdonságai miatt hamar szoros barátságba kerültünk.
Rendszeresen találkozunk, beszélgetünk a világ nagy dolgairól.
Idén szilveszterkor is együtt voltunk, kirándultunk a Pilisben. Ahogyan azt a cikk fent írja Dobogókőnél vele voltam, amikor a csodás esemény Árpival megtörtént. Épp akkor kínáltam meg termoszomból Gere féle kitűnő barikolt forraltborral, amikor fények és hangok kíséretében Árpi jelenést látott. Én - mivel komoly hívő ember vagyok - arccal a földre feküdtem, és imát mormoltam, de barátom szemébe nézett Máriának, a magasztosnak. Ekkor történt meg vele a fent léeírt transzbaesés.
Tehát valóban a Pilisben, Dobogókőn (és nem máshol) történt az eset december 31.-én délután 4 óra körül.
Árpi barátom valóban megvilágosodott, aznap már nem is jött el velem a szilveszteri buliba, mondván ő többet nem iszik lucifer poharából, miközben valóban a bűn, bűnös szavakat mantrázta.
Azóta állapota stabilizálódott, már írja új könyvét, de közben gyógyít is. Neki köszönhetem, hogy azóta megszűntek szélgörcseim, ami már nagyon fájdalmas volt, egy egyszerű mantrával és kézrátétellel tüntette el.
Szeretem Árpit, hazánk jövőbeli felvirágoztatóját!!!

tarzus 2011.11.05. 13:24:08

Gratula. Teljesen jó!
A dolog pedig valóban csak idő (meg pénz?) kérdése
Árpinál.
süti beállítások módosítása