A meglepő kijelentést Csókás András irodalompszichológus teszi Fekete István híres ifjúsági regényével kapcsolatban egy, a múlt heti Élet és Irodalomban megjelent tanulmányában.
„A Tüskevár beavatási mű, méghozzá – nem félek kimondani – homoszexuális beavatási mű. Már a regény címe is tükrözi ezt a tematikát. A tüske fallikus szimbólum, a vár pedig egy védett, ugyanakkor bevehető, beveendő helyet jelöl. A vár akár lehetne a női vagina is, de mivel ez egy fiúkról-férfiakról szóló mű, ezért egyértelműen az ánuszról van itt szó. A művet egyébként teljesen átszövik a tüskéhez hasonlító egyéb fallikus jelképek is az olyan tárgyak formájában, amelyek sebeket okozhatnak, veszélyesek, ugyanakkor férfiassá is tesznek. Ilyen például a bicska, amely szinte központi szereplője a regénynek és Tutajos férfivá válásának. Fontos jelkép a szivar, amelynek keserű füstjéből és levéből a főhős már a regény elején kénytelen rengeteget lenyelni, ezért nikotinmérgezést is kap: itt a beavatási regények dramaturgiájának megfelelően a főhős első, és minden esetben sikertelenül végződő próbatétele jelenik meg. Fontos szimbólum a pipa, amit Matula bácsi folyamatosan szív és szopogat. Ezt a férfiasságot próbára tevő, a beavatáshoz szükséges minőséget tükrözi a tüskevár környezete, növényvilága is, a rengeteg tüskés, szúrós növény, vagy a fiatal fiúk gyenge bőrét felsértő sáserdő. Azt már nem is kell mondjam, hogy a Matula bácsi keresztneve, a Gergely nyelvészeti kutatások szerint a «geci» szavunkból származik.
Fontos figyelnünk arra, hogy a Matulától való találkozástól minden női szereplő óvja a főszereplő Ladó Gyulát. Félti ettől édesanyja, Nancsi néni a szakácsnő és félti Piri néni is, Tutajos apjának a testvére. De a férfi szereplők, így például István bácsi egyértelműen segíti azt a folyamatot, hogy a tizenhárom éves fiú a vén buzeráns Matula kezére jusson. A főszereplő kamasz fiú pedig a legmegfelelőbb lelki diszpozícióval rendelkezik ahhoz, hogy egy idős férfi őt «férfivá tegye». Hiszen már számtantanárát, Kengyelt is betegesen, szinte Stockholm-szindrómába hajlóan szereti és tiszteli!
A perverz és bűnös beavatás a regény felezőpontján, az első vihar-jelenetben éri el csúcspontját. Az alábbiakban szó szerint idézem a regényt, kiemelések tőlem:
«…úgy érezte, hogy az a fojtott végtelen erő az ő mellkasát is szétveti, egy rettenetes, recsegő, az egész eget széthasító lobbanásban feloldódott minden. Tutajosunk félig vakon, de erősen igyekezett a kunyhóba, mert az istennyila mintha végigrepesztette volna az égi óceán fenekét: locsogva dőlt a földre az eső. (…)Vetkőzzék le, és álljon ide a tűz mellé, meglátja, milyen jót tesz… Tutajosunk duzzogva vetkőzött, de a jó meleg megbékítette. (…) 
Matula a tűzre nézett elgondolkodva. – Hanem – és hármat szívott a pipán, mintha ezalatt még egyszer meggondolná, amit mond –, hanem azt meg kell hagyni, Gyula, tüzet már tud rakni… Tutajosunk kissé elpirult a dicsérettől, s foszlott bőrözete alatt végigbizsergett valami simogatás, ami nagyon hasonlított ahhoz az érzéshez, amikor Kengyel azt mondta: “Látod, Ladó, ezt nevezem én feleletnek! Csak azt szeretném tudni, máskor hol az eszed.” – … – mert – folytatta Matula – tüzet rakni nem tud mindenki. A tűzrakást nem lehet csak úgy összehányni, de egymásra rakni sem, hogy ne legyen lélegzete. A tüzet meg kell építeni, mint a házat… szóval így, ahogy ez van! A gatyáját miért nem veti le? Gyula enyhén megrándult, aztán idegenkedve végignézett ösztövér mivoltán. – Megszárad így is… – Okosabb, ha leveti… Ezek után Tutajos nem tehetett mást, mint szemérmeskedve ugyan, de kibújt a nevezetes ruhadarabból, és a lehető legkisebb méretűre összehúzván magát, ott állt, mint Ádám, aki azonban valószínűleg daliásabb lehetett. A túlzott szeméremérzet azonban lassan lefoszlott róla. Amint végignézett magán, alig ismert saját testére, melyet a nap, a sásvágások, karcolások és terjedelmes kék foltok térképeztek összevissza. A bőr, amit hozott, alaposan meg volt szabdalva, és tejfehérsége eltűnt, mint márciusban a hó, amikor kibújnak alóla barna szántások. – Kezd színe lenni – bólintott az öreg, és szemében olyan természetes mérlegelés volt, mintha egy csikót nézett volna a vásáron, egy fát az erdőn vagy egy csónakot a vízen. És Gyula, aki még Piri mama előtt sem vetkőzött le soha, most ezt természetesnek érezte, és mélyet lélegzett, mint aki átugrott egy árkon vagy kiérkezett valami ködös alagútból. A tűz sütött, és a lángoknak már fénye volt, amikor felvette a megszáradt ruhákat. Úgy érezte: a puhára száradt ruhákkal valami élő meleg veszi körül, valami biztonságos erő, valami bátor nyíltság, valami más, mint ami eddig volt. – Gergely bácsi – kezdte akadozva –, senki előtt nem szoktam levetkőzni. Matula mereven nézte a tüzet, s hosszú ideig nem válaszolt. Ez a gyerek, ez az idegen, kapkodó, puha lélek, most szólította így először, és nem is tudta, Matula is. csak érezte, hogy a fiú valóban levetkőzött. – Jobban szeretem, ha azt mondja, hogy Gergő… – mondta Matula kis idő múlva – mert errefelé úgy mondják.»
Ezek a sorokat nem én írtam, hanem maga Fekete István, és azt hiszem, igazolják a műről alkotott felfogásomat, teóriámat. A műben ezután érkezik meg Gyula barátja, Bütyök, a regény innentől szinte részeg bacchanáliává, orgiává válik. Az csak mesteri írói félrevezetés, hogy Bütyök a mű utolsó részében szerelmes lesz egy lányba, Katalinba, amíg barátja, Tutajos beteg. Menekülne tehát ő a bűnös életből, de aztán újra győz felette is Matula bácsi csábereje!
Az itt leírt felismerések vezettek arra, hogy megvizsgáljak olyan gyermekeket, akik olvasták a Tüskevárat. Egy szexuális viszonyulást mérő kérdőívet vettem fel ezer olyan tíz és tizenöt év közötti fiúval, akik egy éven belül olvasták a művet. Az eredmény engem is megdöbbentett. Az ezer befogadóból több mint nyolcszáznál egyértelműen mérhető volt a homoszexuális irányultság! Míg a szintén ezer főt számláló, a művet nem ismerő kontrollcsoportban csak kilencven fiúnál volt ez kimutatható!
Ennek ellenére Fekete Istvánt jó, sőt nagy írónak tartom. Sátáni gonoszságú volt azonban az az ember, aki pont ezt a művét vette fel a kötelező olvasmányok listájára!” – fejezi be tanulmányát Csókás.
