2009.12.11.
07:58

Írta: Tacskó Muki

Unalomba halnak bele az EP-képviselők – Bevezetik a szolgálati kurvákat?

Az Európai Parlament képviselőinek egészségügyi állapotával foglalkozó egészségügyi szolgálat (EP Health Agency) jelentése szerint az utóbbi húsz évben az EP-képviselők közül ötvennégyen bizonyíthatóan a Brüsszelben őket érő unalomba, vagy annak valamilyen szövődményébe haltak bele.

 

Tacskó Muki blogja több érintettet megkeresett az ügyben. Egy negyvenes éveiben járó olasz képviselő így magyarázza a jelenséget: „Tudod, Brüsszel sokat fejlődött az elmúlt években, egyre több a mindenféle szórakoztató program is, ennek ellenére még mindig olyan ez a város, mint egy általános iskolai tanítónő, aki szeretne kurvának kinézni, de nem megy neki. Az EP-képviselők ugyanazokon a periódusokon mennek keresztül, miután kikerülnek Brüsszelbe. Az első egy hét elég a város megismerésére. Utána jön egy körülbelül egy hónapos szakasz, amit a belga csoki élvezetének szentelnek. Aztán következik a belga sörök időszaka, ez általában egy évig tart, de van, akinek örökké, sokan soha nem tudnak lejönni a Delirium Tremens (egy belga sörmárka – a szerk.) tripről. Végül elérkezik az asszisztensekkel, vagy titkárnőkkel, titkárokkal való szexuális viszonyok korszaka. De mindez nem segít azon, hogy a legtöbbünk, ha meglátja a Schumant (Brüsszel EU negyedének központja – a szerk.) majdnem beleőrül az unalomba.” – mondja az olasz képviselő.

 

„És hogy mégis hogy lehet kibírni?” – folytatja. „ Nekem szerencsém van, előttem egy holland srác ül az ülésteremben, ő mindig hoz füvet és kimegyünk spanglizni a wc-be. Utána hatalmasakat mozizunk, amikor visszamegyünk! Múltkor is egy óriásit flesseltünk a Morvai Krisztina beszédére! Illetve most már sokszor ki se megyünk, minden további nélkül faljuk a space cake-t (marihuánás sütemény – a szerk.) az üléseken.” – meséli nevetve az olasz diplomata.

 

Az Európai Parlament a fenti jelenségek miatt fontolgatja, hogy még több, a képviselők szórakoztatását, kényelmét szolgáló intézkedést vezet be, így például férfi és női szolgálati kurvákat rendszeresítenek, vagy havonta 500 euróval több illetményt fizetnek azoknak az asszisztenseknek, akik szexuális szolgáltatást is vállalnak képviselőik részére.

 

 

2 komment

Címkék: marihuána morvai krisztina unalom európai parlament ep space cake politikáról mukival szolgálati kurva

A bejegyzés trackback címe:

https://tacskomuki.blog.hu/api/trackback/id/tr441589454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.12.11. 11:47:15

Áháhá, megyek ki EP-képviselőnek, s majd spanolok a holland és belga kollégákkal:D

Az a durva, hogy teljesen életszaga van az "interjúnak" :D

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a magyar képviselők mivel múlatják kinn az időt. Ők is sörben utaznak?

Lázár-Nagy Zoárd 2009.12.11. 18:54:18

Az egész egy rágalom! Nekem a Morvai Krisztina Nemzetasszony mondta, hogy ott rengeteg munka van. Ő például reggel meg éjjel meg este is azon dolgozik, hogy nekünk mélymagyaroknak jobb legyen. Már sikerült elérnie, hogy a parlamenti büfében lehessen a belga csokik mellett Tibicsokit is kapni, és tárgyal igaz magyar serfőzőkkel arról, hogy a belga és cseh sörök mellé magyar sört is lehessen kapni a kantinban. A magyar sör neve a cseh Arany Fácán mintájára Gyémánt Turul lesz, elsősorban ászok (szűretlen, kissé zavaros) kivitelben.
A Flesselős történet pedig az olasz és holland képviselő faragatlanságát mutatja. Azt hitték, hogy Krisztina Nemzetasszony nem beszél jól angolul, pedig nagyonis. A felszólalásában Krisztina azt kifogásolta, hogy senkitől nem lehet segítséget kérni. Hetek óta próbál ugyanis megtalálni egy Sétáló János nevű képviselőt, de eddig bárkitől kérdezte, hogy merre találja, mindig kiröhögték, pedig ez a János nevű képviselő küldött neki egy szimpatikus e-mailt, és a Nemzetasszony arra gondolt, hogy dolgozhatnának együtt.
A levél tartalma ez volt:
Keep Walking!
aláírás: Johnny Walker
Annyit sikerült eddig megtudni mindössze, hogy az ürge a vörös címkés frakcióban dolgozik, ami annyira nincs is messze a vörös-fehér Árpádsávtól.
süti beállítások módosítása